Connect with us

Játékos Portré

Alex Smith – “Bezárt” hírnév

Az amerikai futballban azt nevezik game manager irányítónak, aki annak ellenére, hogy viszonylag gyenge statisztikákat hoz (yard, illetve touchdownok terén), elég jól teljesít ahhoz, hogy meccseket nyerjen. Általában erős védelemmel és futójátékkal rendelkező csapatok szoktak ilyen QB-kat alkalmazni, hisz ezek a játékosok remekül menedzselik az időt, vigyáznak a labdára, és kritikus helyzetben is megfontoltan döntenek. Ismerünk ilyet? Sokan valószínűleg egyből rávágják, hogy igen: Alex Smith. De tényleg „csak” ennyi lenne ő? Ó nem, nagyon nem.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Smith 3 évet játszott a Utah Utes csapatában, ahol 22szer lépett pályára kezdőként 21-1es mérleggel, megnyerve 2003-ban a Liberty-, 2005-ben pedig a Fiesta Bowlt. Két év alatt megszerezte a BSc végzettségét közgazdaságtanból, majd a mesterképzést is elkezdte, mielőtt jelentkezett a 2005ös draftra.

Abban az évben a San Francisco 49ers csapata választhatott először és két potenciális jelöltjük volt: Alex Smith és Aaron Rodgers. Mindkét játékos remekül játszott az egyetemen, a combine-on is hasonló, szinte azonos számokat hoztak, ráadásul rendkívül magas pontszámot értek el a Wonderlic teszten: Smith 40, míg Rodgers 35 egységet. A vélemények meg is oszlottak, bár inkább előbbi tűnt ígéretesebbnek. A 49ers végül Smitht választotta, köszönhetően a frissen kinevezett Mike Nolan-nek, aki elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy Rodgers stílusú játékossal dolgozzon együtt. Így került hát Smith 1/1esként a 49ershez, ahol kezdetét vette egy hat évig tartó, David Carr szintű vesszőfutás.

Rookie évében 9 meccsen kapott szerepet, amelyeken 1 TD-t és 11 INT-t szerzett. 2006-ban már minden meccsen kezdő volt, az új OC-nak, Norv Turnernek hála pedig már elég jól játszott, és a 4-12 után egy 7-9es szezon következett. Ám Turnert elvitte a Chargers vezetőedzőnek, így Smith harmadik szezonjára megkapta a harmadik offensive coordinatorát, ami sajnos tendenciává vált. Jim Harbaugh előtt 2 különböző edzővel és 6 offensive coordinatorral dolgozott együtt, ami értelemszerűen kihatott a játékára: 50 kezdő meccséből mindössze 19-et nyert meg. Az sem segített rajta, hogy Nolan mellett a fű se élt meg, illetve Mike Singletary is sokkal jobb volt játékosnak, mint edzőnek. Utóbbi ráadásul menesztése után ki is fakadt Smithre – „irányító nélkül nehéz” -, pedig aligha a 11. legokosabb atléta volt minden baj forrása.

Ekkor (2011) már Alex Smith nem rendelkezett élő kontraktussal. Az, hogy nem került a süllyesztőbe, és nem lett belőle bust, egyedül Jim Harbaugh-nak köszönhető. A volt QB remek tanárnak bizonyult, Smith hirtelen hatalmasat fejlődött a játék minden elemében, ami egy 13-3as szezont és egy szerencsétlenül elbukott NFC döntőt eredményezett. Csakhogy Smith nem dobott 50 TD-t, sőt, karrierje során akkor először lépte át a 3000 yardot. Ekkor lett ő a Game Manager QB, pontosabban a „csak” GM QB.

Ami szerintem nem igazságos vele szemben és nem is helytálló. Egy olyan irányítóról beszélünk, aki 1/1esként, hatalmas elvárásokkal rögtön kezdő volt a liga egyik leggyengébb csapatában, ahol semmilyen stabilitást nem kapott (7 év, 7 különböző OC), és soha nem szerepelt elit, passzorientált támadósorban (San franciscoi karrierje alatt összesen 17 különböző kezdő elkapóval játszott együtt). Ennek ellenére, amikor kellett, képes volt a hátán vinni a csapatot.

Élete első playoff meccsén 3 passzolt- és egy futott touchdownt szerzett interception nélkül. Köztük volt egy 14 yardos átadás Vernon Davisnek, 9 másodperccel a mérkőzés vége előtt, legyőzve a Saintst. Vagy emlékszünk még a tavalyi Chiefs-Colts mérkőzésre? Smith 4 TD passzt osztott ki INT nélkül úgy, hogy Jamaal Charles, és mellé a fél csapat lesérült körülötte. Apropó Chiefs.

Miután 2012-ben egy sérülés után elveszítette a kezdő pozícióját Colin Kaepernick-kel szemben, a 49ers elcserélte őt egy második körös- és egy kondíciós pickért cserébe a Kansas City Chiefs-szel. És láss csodát, a liga leggyengébb csapata 9-0-val is állt, pedig nem voltak hatalmas átigazolások, sőt, még olyan kirívóan jó draft sem. Persze nagy szerepe volt a sikerben Andy Reidnek és stábjának, de Smith érdemei is elévülhetetlenek.

A játéka érett és kiegyensúlyozott, kellőképpen mobilis és kreatív, jól olvassa a védelmeket és nem omlik össze a nyomás alatt. Meglehet, nincs olyan jó, mint Rodgers, de soha nem is volt olyan offense-ben, ahol egy Flynn is 6 TD-t képes dobni. Szerintem a jelenlegi 49ers-be is jobban bele illene, mint Kaepernick, és nem egy olyan 100-120 millió dollárt kereső irányítót tudnék még mondani, akik nem ütik meg Smith szintjét. Én nem értek egyet azokkal a hangokkal, miszerint az amerikai Kovács Sanyi egy középszerű game manager QB, aki nem képes elit teljesítményre. Lehet, hogy nem egy korszakos zseni, de jelenleg bőven top10es irányító, aki köré lehet egy franchise-t építeni, akire rá lehet bízni egy offense-t és ami a legfontosabb, akivel képes nyerni a csapat.

“Alex Smith won the game, not Alex Smith by not making mistakes. His performance won the game for them.”

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!