Connect with us

Minden ami NFL

Nem minden arany, ami 100 millió

Cam Newton új öt éves, 103,8 millió dolláros szerződése után (mennyit kap majd akkor a képen lévő két úriember?) már 11 aktív, 100 millió dolláros szerződés van az NFL-ben. Ugyanakkor az utóbbi évek teljesítményét vagy az adott játékos kvalitásait elnézve felmerülhet bennünk a kérdés: „Hogy a fenébe kereshet ennyit?”. Hiába, nem csak a legjobbak legjobbjait fizetik meg…

 

Nehéz meghatározni egy játékos valódi értékét. Az nagyban függ az edzőktől, a rendszertől, a csapattársaktól, a környezettől. Vegyük például Matt Flynnt, aki máig egy 6 TD-s meccsből él vagy Emmanuel Sanderst, aki szinte bagóért hozza a legjobb elkapók számait, pedig a Broncos előtt kis túlzással sehol sem volt. Ezért nyilván a csapatok, ahol már bevált egy játékos, igyekeznek azokat megtartani, különösen, ha irányítóról van szó. Nem véletlen, hogy a 11 százmilliós játékosból 8 irányító, és Andy Daltonok is 96 millió dolláros szerződéseket kapnak. Néha bizony alaposan túllőnek a célon a csapatok.

A következő lista szubjektív, a legvédhetőbb szerződésekkel kezdjük, majd csökkenő sorrendben jönnek az egyre érhetetlenebb és érthetetlenebb kontraktusok.

1. Aaron Rodgers, QB (Packers), 110 millió dollár

Vitán felül áll, hogy a tavalyi év MVP-je megéri azt az évi 22 millió dollárt, ami szerződése alapján jár neki. A 2013-ban kötött szerződése óta 55 TD és 11 INT került a neve mellé, hazai pályán emberemlékezet óta nem adta el a labdát és most, hogy ő hívja az offensive playeket, talán a Super Bowl kapujában sem hasalnak el olyan csúnyán, mint tavaly.

2. Tony Romo, QB (Cowboys), 108 millió dollár

Romo tavaly igen komoly MVP jelölt volt, hisz övé volt a legjobb passer rating, a legmagasabb yard/passz arány és ő volt a legpontosabb az irányítók között. Egy nagyon jó támadófalat raktak össze neki, amely azóta Collins elcsábításával csak tehetségesebb lett. A következő két évben teljesen korrekt módon terheli a fizetési sapkát, és hacsak meg nem sérül, akkor kivételesen nagyon jó bizniszt csinált Jerry Jones.

3. JJ. Watt, DE (Texans), 100 millió dollár

Watt csak azért nem második a listán, mert egy védőjátékos nyilvánvalóan kevésbé határozza meg a csapata eredményességét. A 26 éves defensive end hiába háromszoros All Pro, kétszeres Defensive Player of the Year, hiába használható a labda mindkét oldalán, még ez is kevés volt a Texansnak a rájátszáshoz. Ugyanakkor egy nagyon jó kis szerződést írattak alá vele, hisz a cap száma csak utolsó évében megy 15 millió fölé, ráadásul kontraktusa első 4 éve után szinte dead money nélkül elküldhető.

4. Matt Ryan, QB (Falcons), 103,75 millió dollár

Ryan érdekes egy jelenség, hisz annak ellenére, hogy 9000 yardot és 54 TD-t passzolt, az utóbbi két évben összesen 10 mérkőzést nyert a Falcons. Habár ennek ahhoz lehet inkább közé, hogy a csapat védelme 26,1 pontot nyel be mérkőzésenként. Dan Quinn kinevezésével ez minden bizonnyal változni fog, Ryan teljesítménye pedig bőven elég lehet a csoportgyőzelemhez. Ráadásul az elkövetkezőkben kevesebbet fog keresni, mint Flacco és épp annyival többet, mint Newton, amennyivel jobb irányító nála.

5. Drew Brees, QB (Saints), 100 millió dollár

Brees szerződése is abszolút védhető, hisz az NFL egyik top5-ös irányítójáról van szó. 2012 óta kétszer vezette a passzolt yardok és egyszer a passzolt TD-k statisztikáját. 115 passzolt touchdownja és 99.3-as ratingje önmagáért beszél. Ugyanakkor, míg Rodgers 2017-ig nem fog 20 milliónál többet elfoglalni a fizetési sapkából, addig Brees idén 26, jövőre pedig 27 millió dollárral terheli a Saintst.

6. Ndamukong Suh, DT (Dolphins), 114,35 millió dollár

Nálam a Suh-szerződés milyenségét az őt leigazoló csapat erőssége határozza meg. Már többször elemeztem a klasszis defensive tackle helyzetét és jelentőségét. Egyértelmű, hogy egy kisebb, az építkezés elején lévő csapatnak nem éri meg ilyen összegeket invesztálnia egyetlen védőre, mert önmagában nem teszi jobbá a csapatot. Ellenben egy Dolphins esetében ő lehet az utolsó fogaskerék, hogy végre egy konstans top csapatról beszélhessünk. Persze ez azzal jár, hogy jövőre 4 millió dollárnyi mínuszról indul a franchise, ám mivel csak Olivier Vernon szerződése jár le és pár játékos elküldésével (Brandon Fields, Greg Jennings, Dion Jordan) igen komoly milliókat lehet felszabadítani, még elviselhető a Suh szerződés.

7. Cam Newton, QB (Panthers), 103,8 millió dollár

Newton egy érdekes jelenség, szerintem pont olyan, mint Chad Ochocinco. Ő a zavarosban nagyon jól elhalászgat: rengeteget fut (minden évben 100+ alkalommal), néha belebikáz egyet a labdába lesz, ami lesz alapon és kitartóan tűri a verést. Egy rendesen, szabályszerűen megkomponált offense-ben elveszne, mint Ocho a Patsben. Éves átlagban Rodgers után ő a második legjobban kereső irányító, ami kissé túlzás egyetlen pozitív mérlegű szezonnal a háta mögött. Vele mindenképpen a rájátszás közelében marad a Panthers, viszont a rá épülő improvizatív, első szándékból inkább futok játék soha nem lesz elég egy Super Bowlhoz. De javára legyen mondva, 26 éves, még fejlődhet.

8. Colin Kaepernick, QB (49ers), 114 millió dollár

Kaepet első körben az utolsó helyre tettem, hisz véleményem szerint ő a leggyengébb kvalitású játékos a felsoroltak közül. Ugyanakkor olyan zseniális szerződést írattak alá vele, hogy bár átlagosan 19 millió dollár járna neki, bármelyik szezon előtt bagóért elküldhetik. Az már más kérdés, hogy a visszavonulási hullámmal sújtott 49ersben mennyire lesznek vele türelmesek. A Super Bowlos szezonja óta semmit nem fejlődött, egy újjáépülő csapatban pedig az eddigi közepest sem biztos, hogy tudja majd hozni. Súlyos milliók azok azért az egy Packers elleni győzelemért.

9. Calvin Johnson, WR (Lions), 113,45 millió dollár

Megatron vitán felül a liga legjobb elkapója. Új szerződését követő 3 évben 1511 yardot, 92 elkapást és 8 TD-t átlagolt. Igaz, ehhez egyetlen playoff mérkőzés és 0 playoff győzelem társul. Nyilván nem csak az ő hibája (még ha idén több, sorsdöntő droppja is volt), de mivel eddig nem sikerült nyerni vele, lassan akadály lesz. A következő két évben 20.5 és 24 millió dollárt fog keresni, ami borzalmasan sok (és még volt olyan, aki szerint Suh 20 milliói beleférnek). A második legnagyobb elkapó szerződés 60 milliót ér, éves szinten 4-5-6 millióval keresnek kevesebbet az NFL elit elkapói, mint Johnson. Megatron fizetéséből kijönne egy Rob Gronkowski – Jordy Nelson duó, csak úgy érdekességképpen. Legyen bármilyen extraklasszis, egy hangyányit túl lett fizetve.

10. Joe Flacco, QB (Ravens), 120,6 millió dollár

Biztosra vettem, hogy hiába a playoff menetelés, hiába a Super Bowl MVP cím, Flacco nem kap többet éves szinten 13-15 millió dollárnál. Nem lett igazam. Flacco azóta sem tanult meg alapszakaszban játszani, idegenben csak a rájátszásban megy, de ott legalább nagyon (ami az előtte lévőkről eddig nem nagyon mondható el). Ugyanakkor a 2015-ös szezon után vége a gyereknapnak, 2016-ban 28 millió, 2017-ben 31 millió, 2018-ban 24 millió dollárral terheli a sapkát. Nagyrészt ennek köszönhetően az elkövetkező 2-3 évre a Ravens rendelkezik az egyik legszűkösebb kerettel az NFL mezőnyében. 2016-ra például lejár a szerződése/tendere Marshal Yandának, Justin Tuckernek, Will Hillnek és Kelechi Osemelének is. Flacconak idén kell nyernie, hogy megtérüljön az a 120 millió, mert később már nagyon kétséges, hogy összejön.

11. Jay Cutler, QB (Bears), 126,7 millió dollár

Cutler körülbelül a szegény ember Matt Ryane, akit ráadásul kikiáltottak bűnbaknak Chicagóban. Fúrta a támadókoordinátor, a főedző, leültették a padra, mert majd Jimmy Clausen megmutatja a tutit. Furcsa mód, tavaly a Broncos után a Bears támadósora volt a legjobb, amikor működött futás és fal megvédte az irányítót, akkor nem volt gond vele. Lehet, hogy a playenként 6 yardot engedő védelemmel kellene kezdeni valamit. Ha az a hajó elúszott, akkor meg egy normális támadófalat összerakni.

A szerződésen sem kell semmit túllihegni, átlagértékét tekintve épp a 10. legtöbbet érő szerződés, ami Luck, Wilson, Rivers és Eli Manning új szerződése után tovább csúszik. Épp csak egy kicsivel keres többet, mint Alex Smith vagy Carson Palmer, akikkel nagyjából egy szintet képvisel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy jövőre már viszonylag bevállalhatóan elküldhető, két év múlva pedig csak 2 millió dollár dead money jár utána és a Bearsnek nincs más alternatívája, Hoyeréknél pedig jobb.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!