Connect with us

Minden ami NFL

Pozíciós rangsor – Rájátszás – NFC Wild card – II. rész

A mai rájátszás mérkőzést a Cowboys és a Saints között rendezzük meg. A Saints megnyert csoportját, ám a leggyengébb csoportgyőztesként csak a 4. kiemelést szerezte meg, ennek értelmében az Eagles mögött második Boys együttesét fogadja.

 

A pontozás a már jól bevált formulát követi, amit az alapszakasz során megszokhattatok.

Irányítók

Tony Romo bár tavaly tényleg bombaformában játszott, és sikerült levetkőznie magáról a 8-8-as szezonok átkát, ennek ellenére ezt a párharcot Drew Brees zsenijével szemben nem nyerheti meg. Brees a legszűkebb elit tagja, és nem elvitatva Romo tavalyi remek játékát, szerintem ebben a szezonban még nyugodt szívvel nevezhetjük a veterán Saints irányítót jobbnak. Annak tükrében pedig főleg ezt gondolom, hogy Romo elvesztette legnagyobb segítségét Murray személyében, ezért 2015-ben nagyobb felelősség terheli majd a vállát.

Futók

A teljesen inkonzisztens játékot mutató Pierre Thomast a tavaly kulcscsont törést szenvedő Spillerre cserélte a Saints. Mindenképpen minőségi előrelépésről beszélhetünk, Spillerben minden megvan, amivel tökéletesen tudja majd kiegészíteni Ingram játékát. Mindketten a sérülékenyebb játékosok közé tartoznak, de ezt kárpótolandó a kezdő kaliber is benne van mindkettejükben. A Dallasnál már nem ilyen egyszerű a helyzet, Murray elment és helyére a kétes megítélésű McFadden érkezett a Raidersből. Van, aki szerint a dallasi fal mögött élete lehetőségét kapja majd meg, amivel élni is tud majd. Van, aki szerint nem tud majd tovább lépni a saját árnyékán, én az utóbbi véleménnyel szimpatizálok jobban.

Elkapók

Az első poszt, amit a Boys megnyer, ráadásul nem is kis fölénnyel. A Saints elkapó sora nem túl veretes, bár Graham elvesztésével biztosan több labdát fognak kapni, a Dez Bryant vezette dallasi elkapókkal nem vehetik fel a versenyt. Bryant – bár végtelenül unszimpatikus figura számomra – kétségtelenül magasan a legjobb elkapó ezen a listán. Vita nélkül.

Tight endek

Megint csak egy könnyen eldönthető poszt, az előbb említett Graham hiányában a veterán Witten egyedül behúzza ezt a párharcot. Biztos, hogy Graham nélkül hatalmas lehetőséget kaptak a Saints tight endjei. Én megelőlegezem nekik, hogy 110%-ot bele fognak tenni, de a közönségkedvenc Jason Witten ellen ebben a pillanatban ez is nagyon kevés.

Támadófal

Ezt a párharcot is a Boys nyeri, bár nem akkora fölénnyel, mint az elkapókat vagy éppen a tight endeket. A dallasi fal a liga egyik legjobbja, futás blokkolásban kiemelkedően jól dolgoznak, a pass protectionben már nem ennyire jók, de kétségtelenül a liga egyik legjobb egysége. A Saints fala is teljesen rendben, Unger hatalmas erősítés nekik és a draftról az egyik legjobbnak tartott falembert is elhozták. Nem utolsó sorban pedig rettentő fegyelmezettek, tavaly a legkevesebb szabálytalanságot a Saints fala követte el.

Belső falemberek (3-4 NT, DE, illetve 4-3 DT)

Bár a csoporton belüli összevetésnél a Saints egységét 4-3-as felállásban eresztettük neki a többieknek, ez nem olyan egyértelmű. A Saints alapvetően keverve használja a két védelmi sémát és bár a PFF 4-3-ban értékelte őket az ourlads és a Saints.com is a 3-4-es felállást preferálja, ezért itt is ezt vesszük alapul. Ennek értelmében pedig a falemberek kategóriát a Cameron Jordan vezette fal megnyeri a Boys egységével szemben. Jordan ráadásul pass rushban is jeleskedik, mellette pedig egy erős átlagot hozó emberek vannak. A Cowboys 4-3-ban játszik, és az ő faluk közepe bizony nem ennyire erős. Crawfordra sok panasz nem lehet, magasan kiemelkedik a nem túl veretes dallasi névsorból, de ezt a párharcot a Szentek nyerik.

Passzsietettők (3-4 OLB, 4-3 DE)

Greg Hardy eltiltása a playoffra már a múlté lesz. Igaz, hogy mögötte csak az újonc Gregory az akiben lehet potenciál passzsietettésben, Hardy annyira vadállat ha elkapja a fonalat, hogy itt nekik adom az első helyet. A másik oldalon Galette viszi a prímet a maga 10 tavaly begyűjtött sackjével. Viszont mögötte Jordan jön (akit az előző ponthoz soroltam), majd nincs olyan játékosa a Saintsnek aki 5 sacket elérte volna. Ezt az űrt próbálja majd a szebb napokat is megélt Spencer és az újonc Kikaha pótolni.

Linebackerek

Ez az a poszt ahol a Cowboynak megelőlegezem az első helyet. Ha Sean Lee egészséges, akkor kétségtelenül a liga egyik legjobb linebackere, McClain esetében pedig feltételezem nem akar újra visszavonulni a rájátszásig. Ha ők játszanak, akkor a Saints linebacker sora a frissen draftolt Anthony jelenlétével sem győzhet ebben a kategóriában. Anthony remek testfelépítéssel és sebességgel rendelkezik, ám a blokkoló játékosokkal szemben rendre alulmaradt, ebben a tekintetben van még mit fejlődnie.

Cornerbackek

Bár az arlingtoni csapat saját csoportjában megnyerte a cornerbackek harcát, most alul maradnak a Saints egységével szemben. Lewis mellé a frissen bajnoki gyűrűt szerző Browner érkezett a Patriotstól, s bár ő már túl van karrierje csúcsán, ha idén megússza sérülés nélkül, akkor jelentős erősítést jelent majd a Saints passz elleni védekezéséhez. A Boys oldaláról Byron Jones személyében érkezett jelentős boost. Az első körben kiválasztott corner kellett a csapatnak, mint egy falat kenyér. De amíg nem látjuk a profik között is remekelni, mint a Huskies csapatában, addig itt most a Saints behúzza ezt a posztot.

Safetyk

A végére elfogyott a Cowboys lendülete és a secondary másik egységét is behúzza a Saints a Vaccaro – Byrd párossal. Ez talán még sokkal egyértelműbb, mint a corner poszt. A Boys egységében egy safety játékosra se mondhatnánk rá nyugodt szívvel, hogy igen, ez jó játékos, sőt. A Saints egysége bár tavaly komolyan megtorpant, de bennük jóval több a potenciál, mint a Boys egységében.

Összegzés

Egy hajszállal, de ezt a pozíciós harcot a Saints behúzza a Cowboys ellenében. Ha hozzávesszük, hogy Tony Romo playoff mérkőzést idegenben még soha nem nyert, és ezt a képzeletbeli derbit a Superdomeban játszották, nem is nagyon elrugazkodott elképzelés ez. A győzelemmel a Saints kivívta a továbbjutást és az első kiemelt Seahawks otthonába látogat majd.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!