Connect with us

Hír

Fred Jackson kivágva

Zajlanak a keretszűkítések, keddig kell a 90 fős keretet 75 fősre csökkenteni. Ilyenkor nem igazán szoktak nagynevű játékosok hoppon maradni, főleg az úgynevezett “camp body”-k szűrét szokták kitenni a csapatok, akiknek egyébként sem volt sok esélyük megélni a végső, 53-as keretet.

5723054

Rex Ryan és a Bills azonban nem teljesen így gondolja a dolgokat és kivágták a liga legidősebb futóját, a 34 éves Fred Jacksont (így Frank Gore a legidősebb a 32 évével). Jackson $2,35 millió dollárt keresett volna idén, de meg sem kérték fizetéscsökkentésre, egyből az utcára rakták.

 

Fred Jackson életútja érdekes egyébként, draftolatlanként került a ligába, azonban néhány próbajáték után nem kellett senkinek, így a teremfoci világában próbálta ki magát. Ezt követően Európában is játszott a Rhein Fire csapatában, majd a Bills edzőtáborába 2006-ban az általános igazgató, Mark Levy hívta meg, aki ugyanazon az egyetemen végzett, mint Jackson. Karrierje során eddig 106 mérkőzésen lépett pályára, ebből 61-en kezdőként, 5 646 yardot futott 30 TD kíséretében, illetve 2 640 elkapott yarddal és 7 elkapott TD-vel is rendelkezik.

Valószínűleg nem marad sokáig munkanélküli, hiszen ilyenkor több csapat is várja a veteránokat, akik nem kellettek máshova. A Cowboysban például jó dolga lenne, azonban Jerry Jonesék eddig ragaszkodtak ahhoz, hogy nem kell nekik futó. A New England Patriots is egy lehetséges opció lehet, meglátjuk végül hol köt ki a veterán futó.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!