Connect with us

Fantasy

Fantasy Fix #1

fantasyfix

Elkezdődött! Péntek hajnalban végre elindult az, amire a fantasy függők 8 hónapja vágyakoztak – a hamisítatlan csapatszimpátia-független, önző szurkolás. Hiszen Seahawks-drukkerként mit számít már a Super Bowl keserűsége és a Deflategate habkönnyű feloldása, ha Brady már az én szeretett Gronkomnak dobálja a labdát.

 

A fantasy szezont mi itt az FK!-nál is igyekszünk a lehető legkomolyabban venni, amelynek eredményenként minden héten 3 (lehet, hogy inkább 2,5) fantasy poszttal fogunk jelentkezni. A hét elején érkezik a Stock Watch, amelyben visszatekintünk az elmúlt forduló főbb történéseire, majd megnézzük, hogy kit érdemes felkapni a waiver-ről. Hét közepén beüzemeljük a posztnak álcázott kommentfogónkat (Fantasy Q&A), amelyben nagyon szívesen válaszolunk bármilyen fantasyvel kapcsolatos kérdésre. A hétvégén pedig érkezik a Fantasy Fix, amelyben pedig start’em/sit’em jelleggel megpróbálunk tanácsot adni a kezdőnk összeállításával kapcsolatosan.

 

Ez a poszt tehát a harmadik kategóriába esik, úgyhogy gyors tempóban bele is vágnék meglátásaim felvázolásába, de először még tisztáznám, hogy pontosan milyen megközelítés alapján készül ez az összeállítás. Először is, emlékezzünk meg arról, hogy a fantasy első alapszabálya úgy hangzik, hogy „start your studs” – túlgondolhatod a matchupok elemzését, de igazából a legjobban akkor jársz, ha a sztárjaidat feltolod a pályára. Pontosan emiatt nem fog szerepelni ebben az összeállításban Luck, Peterson, Gronk és még néhány barátjuk: kezdessétek őket! Annak érdekében, hogy még inkább közszolgálatiak legyünk, a „start” és „sit” kategória mellett minden poszton feltüntetek egy „hailmary” játékost is, aki kényszermegoldásként egészen vállalható teljesítményt nyújthat a fordulóban. Végül egy apró disclaimer: bár jót akarunk, sajnos nem mindig jósolhatunk tökéletesen, így semmilyen felelősséget nem vállalunk a tanácsaink követése által okozott károkért!

QB

START: SAM BRADFORD

Bár Bradford draftpozíciója az utóbbi hetekben egyre inkább feljebb csúszott, nem gondolnám, hogy túl sok tulajdonos választotta az Eagles új QB-ját kezdőként, így inkább a kezdőiktől (Eli Manning, Flacco?) ódzkodó csapatok figyelmébe ajánlanám, hogy nagyon úgy tűnik, hogy a Kelly reformok működnek, és az offseason alapján az Eagles tényleg képes lehet megtartani a fordulatszámot. Bár az atlantai védelem érezhetően erősödött a nyáron, nem gondolnám, hogy érdemi ellenállást fognak nyújtani, így nyitott az út Bradford előtt, hogy legalább 3 passzolt TD-vel debütáljon új csapatánál.

 

START: TEDDY BRIDGEWATER

Bridgewater Bradfordhoz hasonlóan elérte a határeset kezdő irányítók csoportját – egyértelműen ő az a másodéves QB, akitől a legtöbbet várja a közvélemény. Igazából minden adott ahhoz, hogy Teddy megfeleljen az elvárásoknak, tavaly minden idők 3. legjobb újoncévét rakta össze, idénre pedig kialakult előtte egy egészen vállalható elkapósor, Peterson visszatért Minnesotába, a védelem pedig gondoskodni fog arról, hogy ne csak az ellenfél támadói legyenek a pályán. Ilyen előjelek mellett az eheti párosítás is alig lehetne jobb, a védelmi oldalon teljesen széteső 49ers várhatóan partner lesz abban, hogy a Bridgewater-tulajdonosok boldogan ébredjenek fel kedd reggel.

 

HAIL MARY: MARCUS MARIOTA

Ha esetleg valaki nagy izgalmában elfelejtett volna irányítót draftolni, annak sem kell megijednie, hiszen fel is kaphatja a waiverről a legjobb fantasy szezon előtt álló újonc irányítót. Mariota előszezonban nyújtott teljesítménye alapján képes az offense hatékony irányítására, érdemi futójáték hiányában kénytelen lesz sokat passzolni, amihez várhatóan a Bucs támadó és védőoldala is valamennyire asszisztálni fog.

 

SIT: CAM NEWTON

Jaj, Cam, mi lesz veled? Bár már tavaly is sokan féltek a Panthers elkapó-helyzetétől, Kevin Benjamin kiesésével kimondhatjuk, hogy a liga legrosszabb sora fog vadászni Newton amúgy sem tökéletes passzaira, így nem állhatunk túl bizakodóan az idei szezonhoz. Bár hajlamosak vagyunk leírni a Jaguarst, azt azért nem szabad elfelejtenünk, hogy a védelmük annyira azért nem szörnyűséges, és ha (szívesen a tanácsot) megfogják Greg Olsent, akkor gyakorlatilag megszüntetik a Carolina passzjátékát. Ha van érdemi csere QB-d, akkor Newtont egyelőre jegeld!

 

SIT: JOE FLACCO

Az analógia itt is megvan, Flacco szintén erőteljesen limitált elkapósorral indul neki a szezonnak, a Denver elleni idegenbeli fellépés pedig a hazaiak egészen hatékonynak jósolt védelme ellen nem lesz egy könnyű menet. Az elit olasz csődörnek minden évben van 2-3 értelmezhetetlen meccse, nekem erőteljes megérzésem, hogy idén egy ilyennel fog nyitni.

 

WR

START: DAVANTE ADAMS

R-E-L-A-X. Bár Rodgers biztosan nem örült Nelson kiesésének, kétség sem férhet ahhoz, hogy a Cobb-Adams párossal is együtt fog tudni dolgozni, ami nagyon jót jelent a már tavaly is bizonyító Adams számára. Ráadásul nem a védelem nélkül játszó Bearstől várjuk azt, hogy megállítják a Packerst, így egy 100 yard – 1 TD teljesítmény teljesen reálisnak tűnik Davantétől a nyitófordulóban.

 

START: JOHN BROWN

A Cardinals depth chartján ugyan csak hármas számú elkapóként szerepel a fiatal WR, de ne hagyjuk magunkat félrevezetni, reálisan nézve Brown fog a sivatag legeredményesebb elkapójaként zárni (Fitzgerald öregszik, Floyd sérült és bizonytalan), ami ligaszinten is jó teljesítményt jelenthet, ha ebben az évben Palmer képes lesz a szezon jó részét a pályán tölteni. A Saints passz elleni védekezése távol áll az ideálistól, így nehéz is jobb alkalmat találni Brown bepróbálására.

 

HAIL MARY: COREY BROWN

Én is nehezen írom ezt le, de úgy néz ki, hogy Brown a Panthers első számú elkapójaként indul csatába a Jaguars ellen, ami mindenképpen azt jelenti, hogy elgondolkodhatunk a kezdetésén, ha nincsenek elkapók a keretünkben. Brown mellett szól az is, hogy vele átellenben az elkapónak nem igazán nevezhető Ginn Jr. fog játszani, és ha a Jags olvasta a néhány sorral korábban megosztott gondolataimat Olsen megfogásáról, úgy egészen biztos, hogy néhány passz Corey felé fog szállni.

 

SIT: BRANDON MARSHALL

A sztárelkapók az utóbbi években meghalni járnak New York zöldebb felébe: sem Decker, sem Harvin sem tudott kiteljesedni a Jetsnél, és úgy gondolom, hogy az öregedő Marshall sem fog akkora lendülettel berobbanni, hogy a kezdetését nagyon erőltetni kelljen. Első körben szerintem Marshallt a padon tartva nézzük meg, hogy a run-heavy Jets mire megy Fitzpatrick vezetésével a korrekt pass defense-szel rendelkező Browns ellen, aztán legfeljebb majd átgondoljuk az álláspontunkat.

 

SIT: SAMMY WATKINS

A tavaly berobbant újonc elkapók közül talán Watkinsnál számíthatunk leginkább egy hathatós sophomore slump bekövetkezésére, így óvva intenék mindenkit attól, hogy nagy teljesítmény várjon az első fordulóban Sammytől. A hírek szerint a TD passzok engedélyezésért nem különösen rajongó Vontae Davis foglalkozik majd Watkins védelmével, az előszezon óta sérüléssel küszködik (bár a játékát biztosra mondják), egy óriási kérdőjel fog passzolni neki (ráadásul Taylor szívesen fut passz helyett),  a Bills játéka erősen futásközpontú lesz. Ennyi rossz előjel indokolttá teszi az óvatosságot!

 

RB

START: JONATHAN STEWART

Úgy tűnik, hogy nem tudok betelni a Panthers-szel (vagy csak nagyon sok határeset játékosuk van), de a futóposzton bátran tudom ajánlani Stewart kezdetését. Annyi hosszú év után végre eltűnt DeAngelo Williams, Cam futási hajlandósága folyamatosan csökken, így minden adott Stewart számára, hogy a Jags tavalyi teljesítményét továbbmentve végighasítsa a pályát, és sebezhető rush defense-nek begyötörjön egy  TD-t és 75 yardot.

 

START: CHRIS IVORY

Néhányan talán emlékeztek arra a tavalyi Dolphins-Jets-re, amelyen Rex Ryan sértődöttségében csak és kizárólag futójátékokat hívott, nehogy Genonak passzolnia kelljen. Nos, sem az edző, sem a passzjáték helyzete nem annyira kilátástalan jelenleg, de azért a Fitzpatrick-Marshall-Decker trió sem tűnik annyira félelmetesnek, hogy Joe Haden álmatlanul forogjon otthonában, így várhatóan ismételten a futójátékok fognak előkerülni a playbookból, amelynek az igazi haszonélvezője a posztján jelenleg vetélytárs nélküli Ivory lesz, 110 yarddal és egy TD-vel.

 

HAIL MARY: ISAIAH CROWELL

Felszállt a fehér füst Clevelandben: West elcserélésével és Duke Johnson sérülésével Crowell kezdő pozíciója egyelőre vitathatatlanná vált, így akárhogy is számolunk, egy run-first csapat első emberével állunk szemben, akitől tavaly igazából egész szép dolgokat láthattunk. Láttunk persze csúnya fumble-öket is, ráadásul a Jets defense nem lesz fáklyásmenet Crowell számára, de egy tisztességes helytállásra azért mindenképpen számíthatunk.

 

SIT: TJ YELDON

Már korábban is megénekeltem sajátos viszonyomat a Jaguars RB-kkel kapcsolatosan, de most is szeretném felhívni minden kedves olvasó figyelmét, hogy Yeldon jelenleg nem életbiztosítás. Bár ő a Jags kinevezett első számú futója, de éles környezetben még nem találkoztunk vele, a Panthers életveszélyes defense-e pedig nem fogja megkönnyíteni a dolgát, így én csalódást keltő bemutatkozásra számítok az újonctól.

 

SIT: FRANK GORE

Nehezen vonhatunk párhuzamot Yeldon és Gore között, de én mégis megteszem: mindkét játékos új környezetben kezdi meg az idényt, kőkemény védelem ellen (a Colts ugye a Bills ellen játszik), így az első fordulóban erősen kétséges a teljesítményük. További aggodalomra adhat okot az is, hogy nem vagyok benne biztos, hogy az Indy playbookjában megtalálhatóak-e egyáltalán futójátékok, így könnyen lehet, hogy Gore-nak viszonylag kevés szerepe lesz az első körben.

 

TE

START: MARTELLUS BENNETT

Bennett két eddigi chicagói szezonjában egyaránt kirobbanóan nyitott, hogy aztán átadja magát a Bearsen eluralkodó középszerűségnek. Nincs különösebb érvem a sorminta folytatódása ellen, pláne úgy, hogy Marshall távozásával bizonyosan felszabadult néhány lehetőség, amelynek – Royal érkezése mellett is – Bennett is haszonélvezője lehet. A Packers elleni meccsen sokan shootoutot várnak, ami legalább egy TD-t a TE-nknek is hozni fog.

 

HAIL MARY: KYLE RUDOLPH

Rudolph neve nem cseng rosszul a fantasy szakmában, de az utóbbi évek sérülés által hátráltatott teljesítménye mellett azért már kicsúszott a fix kezdő státuszból. A 49ers ellen minden esély adott a bizonyításra, az edzői stáb elméletileg kiemelt szerepet szán a red zone-ban a tight endnek, így azon túl, hogy talán egy kicsit túl sok szájat kell etetnie Bridgewaternek, szép kilátásokkal várhatjuk a kedd hajnalt.

 

SIT: ZACH ERTZ

A legtöbb tight end lista 10. helyének környékére idén is sikerült belopakodnia a suttogó halál Zach Ertznek, aki ugyan képes jó teljesítményeket is hozni, de nem a legkonzisztensebb játékos. A szezon első meccsén ráadásul sérüléssel kezdi – kezdené, ha nem Celek lenne az egyes számú TE a csapatban. Bármennyire is high-octane lesz Chip Kelly defense-e, Ertz-nek nem fog annyi szerep jutni, hogy megérje kezdetni!

 

D/ST

START: PANTHERS @ Jaguars

A Jags ellen játszó védelmek automatikus kezdetése szép hagyomány fantasy körökben, és mivel a Panthers önmagában is egészen eredményes védelemmel rendelkezik, ezért a forduló legjobb teljesítményére a carolinai alakulattól számítok.

 

START: SEAHAWKS @ Rams

Bár a Seahawks defense 7-8. körös draftolásával nehezen tudok egyetérteni, ebben a körben várhatóan Chancellor nélkül is tiszteletre méltó pontszámot fognak összerakni a Foles érkezésével sem feltétlenül acélos Rams támadóoldala ellen, legalább egy D/ST TD-t látok a kristálygömbben.

 

START: DOLPHINS @ Redskins

Az 1/1 várományos Redskins ellen minden védelem számára megtiszteltetés játszani, Kirk Cousins korábbi kezdőként nyújtott teljesítménye alapján ezúton is 2+ interceptionre számíthat a Dolphins, amely egyszámjegyű pontszámon tartja a fővárosiakat.

 

START: TEXANS v. Chiefs

Hard Knocks, JJ Watt, Cushing, Wilfolk – a veretes Texans defense hazai pályán fogadja a Chiefst, akik ugyan ezen a meccsen fognak elkapó TD-t szerezni, de a támadóoldal kiegyensúlyozatlansága várhatóan kellemes eredményt hoz a Texans-tulajoknak.

 

START: JETS v. Browns

A Jets-et, legalábbis a Jets defense-t illik komolyan venni – a kimagaslóan erős secondary-hez egészen stabil front seven társul, így a McCown által vezérelt Browns-nak nagyon nehéz dolga lesz. Amennyiben a Jets a futást is meg tudja állítani, úgy nagyon szép pontszámra van kilátásunk.

 

Jó szerencsét mindenkinek, éljen a fantasy!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!