Connect with us

Hír

A Packers vendégszeretete

A Lambeau Field tailgating hagyománya a Packers fanok mellett minden évben számos, más csapatért rajongó szurkolót is vonz, akik szeretnék első kézből megtapasztalni a profi football egyik legtiszteletreméltóbb szentélyét.

 

Így gondolta ezt egy Seattle Seahawks fan is, az 53 éves Kimberley Russell, aki emailben osztotta meg a múlt heti élményeit a helyi újsággal.

 

“Tavaly kezdtük el hagyományteremtő jelleggel, hogy minden évben elutazunk egy idegenbeli Seahawks meccsre is, idén a Lambeau Fieldre esett a választásunk. Múlt évben Santa Claraban, a 49ers otthonában szurkoltunk a Hawksnak Hálaadáskor. Mondjuk úgy, az ő szurkolóik nem láttak túlságosan szívesen minket.”

635786236279317118-IMAG0779

 

Az utóbbi években több alkalommal arról számolt be az amerikai média, hogy sportesemények során a nem helyi szurkolókat különböző sérelmek érték. Russell elmondása szerint amit átélt a négyfős csoportjával Green Bayben vasárnap, nem is lehetne távolabb ettől, mind a stadionon belül, mind kívül.

 

“Szavakba sem tudom önteni, hogy milyen meleg, szívélyes és udvarias fogadtatásban volt részünk, a szurkolók nagyszerűek voltak, a csapatuk Seahawks fölött aratott győzelme előtt, alatt és után is. A mérkőzés előtt órákat töltöttünk tailgatinggel, a Packers fanok pedig tárt karokkal fogadtak minket, megkínáltak minket az ételeikkel, meséltek nekünk a stadionról, Wisconsinról, és persze arról is, hogy mennyire meg akarják verni a Seattle-t, de győzzön a jobb. Sosem volt még dolgom ennyire elképesztően barátságos emberekkel egy meccsen. Az ember észre sem vette, hogy a csapatunk nem épp a kedvencük. Már bánom, hogy nem írtam fel az összes nagyszerű fan nevét akivel múlt vasárnap találkoztam, mert akkor személyesen is megköszönhetném mindegyikőjüknek, hogy ilyen szuper élménnyé varázsolták számunkra a Wisconsinban töltött időnket. Ti vagytok a legjobbak! Köszönöm nektek, és köszönöm egész Wisconsinnak!”

635786236252796948-IMAG0761

 

Kimberley végül így írta alá az emailt: “A Seahawks csapat legnagyobb szurkolója és a Green Bay fanok legnagyobb szurkolója”

 

Európaiként egészen elképesztő ilyen történeteket olvasni, elég csak az angol futballhuliganizmusra gondolni, errefelé sajnos egészen más hagyományok vannak. Magyarországon pedig különösen elképzelhetetlen az ilyen szurkolói magatartás. Ebben az országban már az is véres ellentéteket tud szülni, ha valaki a sokadik ValóVilág-féle sorozatban az egyik vagy a másik játékosnak “drukkol”. Nem beszélve a gurulós fociban lévő, hosszú-hosszú ideje fennálló rivalizálásokról, pl. Fradi-Újpest.

18RmfT.So.7

 

Persze ne legyünk naivak, odakint sem angyalok élnek. Amerikában is előfordulnak atrocitások meccsről meccsre, ám ezek a hazai viszonylatokhoz képest elenyésző számúak és méretűek. Az USA-ban egy mérkőzésen nem kell elkülöníteni a csapatok szurkolóit, nincsenek külön hazai vagy vendég szektorok. Sokszor a családokon belül is megoszlik, hogy ki melyik csapatért rajong.  Az emberek családdal, barátokkal mennek ki a stadionokba, sokszor nem is feltétlenül a meccs kedvéért, hanem a hangulatért, a tailgatingért, és hogy együtt töltsék az időt az ismerőseikkel.  Itthon pedig sajnos lehetne sorolni az ellenpéldákat, de ebbe inkább nem megyek bele.

 

Viszont van még remény, ahogy az amerikai foci szépen lassan egyre nagyobb teret hódít hazánkban, úgy kezd szerencsére begyűrűzni vele a szurkolói kultúra is, reméljük előbb-utóbb más sportágakra is átterjed ez a példamutató magatartás.

b99578918z.1_20150921010440_000_gc5clbsv.1-1

 

Forrás: http://packersclub.hu/

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!