Connect with us

NCAA

Heisman watch – Week 4 edition

Hátunk mögött az egyetemi foci idei szezonjának negyedik játékhete is, és megint csak nem maradtunk izgalmak nélkül. Láttunk számos nagy játékot, néhány igencsak trükköset is (Utah vs. Oregon) és a legnagyobb ászok megint csak megmutatták, miért is érdemes őket a top10-ben emlegetni. Lássuk, hogy alakul az eheti sorrend:

 

1. (előző héten 2.) Leonard Fournette (RB, LSU): nem kellett sokat várni, hogy a louisianai szörnyeteg megkaparintsa az első helyet, hiszen az idei harmadik mérkőzésén sem találták rá az ellenszert az ellenfél védői. Most 26 labdacipelésből 244 yardot (9,4-es átlag) futott és két hatpontossal járult hozzá csapata 34-24-es győzelméhez a Syracuse Orange felett. Brutális, amit ez a csávó eddig művel, így azt gondolom, nem vitás az első helye, hiába akad számos más kiemelkedő teljesítmény, jelenleg ő az az ember(?), akiről college berkeken belül mindenki beszél, és keresi a megállításának módját. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy ne ő legyen ugyanezen a helyen az ötödik hét végén is.

 

2. (1.) Trevone Boykin (QB, TCU): kicsit csalódott lesz a jó öreg Trevone, mikor olvassa ezt a rangsort, hiszen nem ezért dobott 485 yardot és 4 TD-t (nulla interception mellett), illetve futott további negyvenkettőt. Részben, meg fogom érteni, hiszen harmadik meccse egy komplett TD-gyárat képvisel, és most konkrétan ő nyerte meg a meccset a TCU-nak, de úgy gondolom, hogy sikerességét részben a sztárelkapójának, Josh Doctsonnak köszönheti, aki ezen a héten 18 lasztit húzott le (melyből 3 TD lett) 267 yardét. Nehezen vettem el tőle az első helyet, de már a szezon előtt is úgy gondoltam, hogy eljött a futók éve, így most, ehhez vissza is térek ehhez az elképzelésemhez, és ennek köszönhető második helyezése.

 

3. (3.) Nick Chubb (RB, Georgia): elég szenvedős volt Chubb számára a Southern Jaguars elleni meccs első félideje, hiszen nehezen indult be a szekér, alig tudott valamit futni, de azért a meccs végére így is összehozott 15 futásból 131 yardot és két darab hatpontos, melyhez 1 elkapásból még egy 24 yardos TD-t is hozzápakolt. Gyakorlatilag, oktatott ezen a héten a Bulldogs, hiszen csupán 6 pontot szerzett az ellenfél, így Chubb statisztikái is kicsit értéküket vesztik, de ennek ellenére sem gondolom, hogy le kellene szorulnia a dobogóról, hiszen minden héten képes igencsak domináns játékot nyújtani. Most, azonban az Alabama ellen combos kis feladat lesz 100 yard fölé jutni, de ha valaki, akkor Chubb simán képes lehet rá, hiszen ez a meccs volt neki sorozatban a tizenkettedik (!), amikor ez sikerült neki.

 

4. (5.) Jared Goff (QB, California): egy újabb hét, amikor a jövő évi 1/1-es még fentebb kúszik a listán. Lassan Chicagoban elkezdhetik gyártani a 16-os számú, Goff feliratú mezeket, ugyanis nehéz nem őt nevezni az egyetemi bajnokság legjobb irányítójának, melyre jelenleg nagy szükség van a szelek városában. Ezen a héten megint 300 passzolt yard fölé jutott a fiatal QB, passzolt újfent 2 TD-t, és ami még nagyobb érdem, hogy a támadófal előtte szinte alig tudja védeni, úgyhogy szinte csoda, hogy képes ilyen magas színvonalon tartani a játékát. Nagyrészt neki köszönhető, hogy sikerült a PAC-12 nyitányon a Washington ellen nyerni és megtartani a veretlenséget. Nem tartom kizártnak, hogy a „gyengébb” statisztikák ellenére, beelőzi a listán Boykint.

 

5. (10.) Ezekiel Elliott (RB, Ohio State): nagyot mászott a listán Zeke, mely részben a többiek „gyengélkedésének” köszönhető, azonban ez nem von le semmit az elmúlt heti teljesítményéből. Ugyan csak 16 labdacipelést bíztak rá, de ebből 124 yard (7,8-as átlag) jött össze, ami kiváló teljesítmény. Továbbra is fenntartom, hogy a támadószisztéma áldozata a Buckeyesban, hiszen annyi a playmaker egyszerre a pályán, hogy nem jut neki elég labda, ami egyfelől a Heisman esélyit csökkenti, másfelől a csapatának sem tsz túl jót, hiszen az összes sztár között ő a legnagyobb. Nagyon várok egy komolyabb robbantást tőle, és remélem, Urban Meyer meghallja imáimat, és tömi majd labdákkal a harmadéves futót.

 

6. (4.) Derrick Henry (RB, Alabama): korántsem volt egyszerű Henry-t erre a helyre raknom, hiszen ezen a játéknapon nem igazán szolgált rá még csak a top10-re sem. Az alabamai futó csupán 52 yardot hozott össze a Louisiana Monore Warhawks elleni győzelem során, ami enyhén szólva is kevés. Mentségére szóljon, hogy ez a meccs a Crimson Tide védelméről szólt inkább, senki se villogott nagyon a támadók közül. Jövő héten, pedig jön a korábban is említett Georgia elleni párharc, ahol 60 percen keresztül csodálhatjuk a Henry-Chubb duó teljesítményét. Remélem, rászolgálnak a nagy várakozásokra.

 

7. (-) Cody Kessler (QB, USC): rengeteget töprengtem, kit is kellene a hetedik helyre sorolni ezen a héten, végül a Trojans irányítójára esett a választásom. Ő már korábban is az ajtón kopogtatott, de ezen a héten végleg meggyőzött, hogy helye van a listán. A Sun Devils ellen 375 yardot és 5 TD-t passzolt, ezzel segítve a csapatát egy 42-14-es győzelemhez. Ugyan eladott egy labdát, de a szezonban már 15 hatpontost osztott ki, ami nem gyenge teljesítmény. Jövőre ő is eséllyel pályázik, hogy elkeljen a Drafton, és vannak, akik egyenesen Alex Smith-hez hasonlítják, amit semmiképp se vehetünk sértésnek ezen a szinten.

 

8. (6.) Corey Coleman (WR, Baylor): újabb két helyet csúszott a Bears elkapója, ami kicsit visszás lehet annak fényében, hogy 6 elkapásából 3 TD-vel végződött és kereken 100 yardot hozott a levegőben. Mindezzel együtt, valahogy képtelen vagyok most olyan magasra helyezni, mint két hete, hiszen az előtte lévő úriemberek mindegyike nagyobb tehetséggel, illetve potenciállal bír. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne újra top3-as a listán, de ahhoz állandó jelleggel kell majd 2-3 touchdownokat és 100+ yardokat hoznia.

 

9. (7.) Myles Garrett (DE, Texas A&M): Garrett is azok közé tartozik, akik elsősorban korábbi teljesítményükkel győztek meg arról, hogy a listán van a helyük. Ezen a héten „csupán” egy strip-sack és 2 szerelés került a neve mellé a statisztikában, de az igen fontos pillanatban, a 4. negyedben jött, hiszen az Aggies hosszabbításban tudta csak verni a Razorbacks csapatát. Fontos észben tartani, hogy szinte az összes játéknál duplázzák őt, de jelenlétével így is sokat tud hozzátenni a játék képéhez, így mindenképpen helye van a legjobb tízben és az év védője címért folytatott harcban.

 

10. (9.) Carl Nassib (DE, Penn State): megint ugyanaz a két védő szerepel a listán, de egyszerűen képtelenség őket a top10-en kívül emlegetni. Ahogy Garrett, úgy Nassib se hozta a kirobbanó statisztikai adatokat, azonban 2 zsákolást így is begyűjtött a San Diego State elleni, 37-21-es győzelem alkalmával, és ezzel már 7 van neki, amivel holtversenyben vezeti ezt a listát az NCAA-ben. Elmondhat róla, hogy vezéregyéniségével igen fontos eleme csapatának mind a pályán, mind azon kívül, és az egyik fő esélyese a B1G konferencia év védője címének.

 

Akik az ajtón kopogtatnak: Robert Nkemdiche (DT, Ole Miss), JuJu Schuster-Smith (WR, USC), Dalvin Cook (RB, Florida State), Brandon Doughty (QB, Western Kentucky)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!