Ahhoz, hogy egy csapat sikeres legyen, három dolog szükséges: egy viszonylag jó irányító, egy normális tulajdonos és egy jó edzői gárda. Ha egyik vagy másik nincs, máris drasztikusan megnő az esélye, hogy a fallosz rossz oldalán legyen a franchise. Jelenleg például Super Bowl esélyes a Broncos, mert Gary Kubiaknak van esze, Wade Phillips pedig az egyik legjobb védelmi guru. Ellenben a Denverrel, a Detroit Lions 0-3-mal, amiből nagyon könnyen lehet 0-5 is a sorsolást követően (igen, már előre sírok). Mindez a miatt, hogy Jim Caldwell töketlen, Joe Lombardi meg egy dilettáns hímvessző.
Bizonyára sokan emlékeznek rá, különösen a Packers szimpatizánsok, hogy Josh Sitton, a Green Bay támadó falembere nemes egyszerűséggel „egy hímvessző”-nak nevezte Jim Schwartzot, a Lions korábbi főedzőjét. Igaza volt. Ám, ha Schwarz „egy”, akkor Joe Lombardi „A” nagybetűs hímvessző.
Joe Lombardi az unokája annak a bizonyos Vince Lombardinak, akiről többek között a Super Bowl trófeát is elnevezték, bár legendás ősé kvalitásainak a nyomát sem lehet benne felfedezni. A Lions előtt nem volt támadókoordinátori tapasztalata, viszont Drew Brees edzője volt, Sean Paytontól tanulhatta a szakmát, ami mindenképp jól néz ki egy önéletrajzban. Detroitba pedig olyan támadóguru kellett, aki ért a passzjátékhoz, és ki tudja aknázni a Stafford-Calvin Johnson duóban lévő potenciált. Ez jó nagy kapufa lett, pedig még egy Golden Tate-et is kapott, valamint Darren Sproleshoz hasonló elkapni tudó futóból, első körös elkapó TE-ből és egy korrekt támadófalból is jutott neki.
Itt meg kell jegyezni, hogy világos volt a csapat vezetésének szándéka, hisz a Saints évekig az egyik, ha nem a legjobb passzjátékkal rendelkező csapat volt. Érthető, hogy arra a mintára akartak építeni, főleg, hogy Lombardi azt a rendszert ismeri. Kapott is egy Saints 2.0-át, csak aztán kiderült, hogy a kreativitása addig terjedt, hogy a New Orleansból elhozott game planbe próbálja beleerőszakolni a játékosokat. És ez az ember annyira dilettáns, annyira világtalan, hogy nem tűnik fel neki, hogy ez rohadtul nem működik.
Ez a 9-es nem az a 9-es
Scott Linehan alatt, aki nemes egyszerűséggel első évében felfuttatta a Dallas Cowboys támadósorát, a Lions passzjátéka 2011 és 2013 között a legjobb négy között volt a ligában. A total offense top6, a red zone offense top5 volt minden évben, bár a futójáték nála is akadozott. Ezzel szemben Lombardi offense-e, ami a játékosállományát tekintve erősödött egy Golden Tate-tel és Eric Ebronnal, a béka popója alatt van. A barma máig nem tanulta meg, hogyan kell egy Calvin Johnsont használni, szétzilálta a támadófalat, a zseniálisan elkapó Theo Riddicket csak az utolsó másodpercekben hajlandó használni, a TE-eket pedig még akkor se nagyon. És nem, nem a támadókban van a hiba!
A tavalyi szezon folyamán Stafford négy darab game winning drive-ot vezetett az utolsó másodpercekben. Jól megoldotta a dolgot, remekül kezelte a nyomást, rossz szó nem érheti. Érdekes módon tehát, amint az volt neki mondva, hogy „Stafford, oldd meg”, valahogy sikerült neki. Amikor Lombardi nem szólt bele, akkor ültek a játékok. Idén is azt látjuk, hogy amikor minden mindegy és menni kell, akkor valahogy elkezd működni a dolog. Persze ezt Lombardi nem hajlandó észrevenni, helyette csak annyit mond, tavaly 10 meccset nyertünk, tehát minden oké. Az nem jut el a kis tudatáig, hogy azt a 10 győzelmet a csapat az ő tevékenysége ellenére, és nem miatta szerezte. És itt jön képbe Jim Caldwell.
Caldwell semmire nem jó. A Coltsnál 14-2-vel nyitott, ami csak azért nem lett 16-0, mert 14-0-nál már le se tojták az egészet. Caldwell legnagyobb skillje az volt és az mai napig, hogy remekül ért ahhoz, hogy ne pofázzon bele semmibe. Manning vitte a hátán a csapatot, neki csak nyilatkozni kellett. A Ravensnél, amikor a rájátszás előtt kinevezték, ott sem csinált semmit. Pontosabban de, csinált, megkérdezte Flaccoékat, hogy „Mit tudtok megcsinálni?”. Azok megmondták neki, hogy „Ezt és ezt”. Akkor jó, csináljátok. Ray Lewisék pedig elkapták John Harbaugh-t, így senki nem hátráltatta a játékosokat. Caldwell ezt csinálja Detroitban is, nem szól bele semmibe, vagy csak minimálisan. Ami nem feltétlenül baj, mert Teryl Austin remekül végzi a dolgát, csak Lombardival kellene kezdeni valamit.
A fentiek szöges ellentéte Gary Kubiak, akit már a Texansnál is nagyon kedveltem, mert egy végtelenül értelmes ember. A Broncos első meccsén a Ravens ellen végig erőltette a saját elképzeléseit, ami nem feküdt Manningnek. A Chiefs ellen már csak egy félidőig próbálkozott, a Lions ellen már durván egy negyed alatt feladta. Manning 39 éves, egy dolgot tud, de azt nagyon, nem fog már újat tanulni. Megvonja hát Kubiak a vállát és „menj Peyton, oldd meg”. Pont, mint Stafford esetében, ha azt játsszák, amit ő akar, röhögve megy végig a pályán. Az esetek többségében legalábbis.
Bármily meglepő, de az amerikai foci pont olyan, mint a fizika Einstein megfogalmazásban. Ő azt mondta, hogy minden elméletnek olyan egyszerűnek kell lennie, hogy egy gyerek is megértse. Az elmélet mögött álló matematikai formalizmus már olyan bonyolult, amilyet csak akartok. Ez a fociban is így van. Az alapkoncepciónak egyszerűnek kell lennie. Ha Stafford csak bokából tud és csak 60 yardosokat szeret dobni, akkor az elkapók ne fussanak deep comebackbe oltott digbe oltott, opciós shallow cross screen útvonalakat. Hanem „Te lenni Megatron, te szaladni egyenesen, Stafford meg dobni labda”. Ezzel a rendkívül bonyolult game plannel Stafford 4500 + yardokat tudott dobálni 30 TD-s átlaggal. Ez az abszolút jó kategória. Ha van mellette védelem, és pedig kezd megint alakulni, akkor, ha mást nem, legalább méltósággal lehetne befejezni a szezont.
A fenti ábrán látható, hogy szegény irányítónak nagyon nincs jó dolga a fal mögött. De kérdezek egy nagyon bonyolultat: ha Staffordnak nem elég a fél másodperc, amit a támadófal enged neki, akkor miért nem küldenek be még egy futót meg egy falembert? Nem elfér a pályán? Lehet, de ebben nem vagyok biztos, hogy úgy szereti, ha a centertől a labda hamarabb ér oda hozzá, minthogy kitapossa valaki a bélését. Ha neki több idő kell, hogy felmérje a terepet, ha az elkapóinak több idő kell, hogy elszakadjanak, akkor védjék addig meg. Mert nem érkezik eldobni a labdát, ha 6 elkapóval is állnak fel, főleg, ha Lombardi olyan route-okat futtat, amik kivitelezéséhez órák kellenek. Az nem megoldás, hogy egyszer majd csak sikerül. Nem fog sikerülni, mert összetörik.
Ez az igazi Lions betegség. Hogy egy tehetséges és megfelelően összerakott keretet valaki mindig szétbarmol. Amikor volt offense, akkor Schwartz elcseszte a védelmet, a sok büntetéssel kiherélte a csapatot. Amikor lenne védelem, akkor meg a támadóguru főedző és offensive koordinátor tűnődik azon, hogy egy gyors, atletikus, gecinagy elkapót vajon hogy a fenébe lehetne jól használni? Ha Cam Newton képes volt tavaly egy újonc Kelvin Benjaminnal, elkapó társak és támadófal nélkül, nehogy már Detroitban ekkora fejtörést okozzon. És tényleg Bill Belichicknek van igaza, hisz a legtöbb csapatot nem kell legyőzni, megverik azok saját magukat.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások