Connect with us

Beharangozó

6 ok, hogy miért nézd meg a Colts@Texans meccset

1. Mert még így is talán a forduló meccse lehet

 

A csoportmeccsek mindig szorosak és izgalmasak, elég csak pont a Colts Jaguars elleni meccsére gondolni, bármi megtörténhet. Igaz, a Texans orrát rendesen kifújta a Falcons, de jelenleg a két csapat teljesen más kávéház. Ez már inkább szoros lehet nem csak a mérlegek, hanem a mutatott játék alapján is egyenlő erők küzdelme várhat a képernyők előtt ülőkre. Továbbá most reális esélye van a Texansnak arra, hogy 5 zsinórban elvesztett meccs után ismét győztesen hagyják el a pályát a Colts ellen. Ráadásul ha végignézünk a hétvégi matchupokon kevés kihívója akadhat…

 

2. Mert a Texans az új Browns

 

Legalábbis az irányító helyzetet tekintve. Nem csak azért, mert ugyanolyan pöcsölés megy, mint tavaly a Brownsnál (végül is ott idén sem változott sokat a helyzet ilyen téren…), hanem mert Brian Hoyer mindkét szituációban érintett. Tavaly győztesen került ki a helyzetből, idén azonban úgy néz ki, hogy könnyen alulmaradhat Mallett-tel szemben, hiszen a garbage time-ban elért sikerek nem repítenek a kezdőbe. Hogy miért írtam érvként ezt? Mert valljuk be, a szegény kicsi Cleveland Brownst mindenki csak bántja, de van benne valami megmosolyogtató, ahogy próbálkoznak, így könnyen szimpatizálhat velük az ember.

Texans-Falcons-Football.JPEG-05065-548x365

3. Mert Luck idén sebezhető

 

Rengeteg rossz döntés, 60% alatti passzpontosság, 7 interception. Mindehhez hozzájön a támadófal botrányos teljesítménye, igaz a houstoni pass rush idén hagy bőven kívánnivalót maga után, de a Watt által vezetett egység még így is könnyedén bedarálhatja a Colts támadófalát és Luckot. Ráadásul a futójáték sem tudja levenni a terhet Luckról, ez pedig még jobban megnehezíti az irányító dolgát.

635792286337753601-18-ColtsTitans-RS

4. Mert JJ Watt a pályán lesz

 

Legutóbbi 9 találkozásuk alatt Watt 15 sacket, 2 kierőszakolt fumble-t, egy fumble return TD-t, safetyt és egy TD elkapást szerzett. Ha valakinek nagyon megy a Colts ellen, akkor az ő.

https://vine.co/v/OAMvxpPqDPJ

5. Mert Andre Johnson visszatér oda, ahol 12 év alatt ikonná vált

 

A tengerentúlon szívesen emlékeznek vissza a jó dolgokra, amikor a korábbi közönségkedvenc egy másik csapat sikeréért harcolva tér vissza korábbi csapata otthonába. Ugyanez a helyzet Johnsonnal is, aki habár idén eddig kevés szerepet kapott a Coltsban, nem kizárt, hogy pont most kezdik el használni lelkesen.

 

6. Mert Arian Foster ismét aktív lesz a Fantasy tulajdonosok nagy örömére

 

A Texans támadójátéka sokkal jobb képet festhet vele, a rémes futójátékot beindíthatja és így a center mögött álló szerencsecsomagról is egy nagyobb teher kerülhet le. Ugyanezt fentebb már említettem, hogy a Coltsnál kilátástalan a helyzet ilyen téren és nem is nagyon vélhetünk fejlődést felfedezni az eddig látottak alapján.

 

A szerkesztők pedig így vélekednek a győztes kilétéről:

coltstexans

Ne felejtsétek el, ha csütörtök, akkor újabb forduló kezdődik tippjátékainkban. A heti tippsor már elérhető a megszokott felületeken. Hajrá!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!