Connect with us

Összefoglaló

Dolphins @Patriots – A bostoni delfinvadászok

A magyar NFL-rajongó a mai meccsbe belekezdve hamar érzékelhette, hogy a beharangozott csoportrangadó elmarad, és helyette csoportmérkőzés kerül megrendezésre – egy csapat aktív közreműködésével. A végkimenetel korai megismerése nem segített sokat az ébrenlét megőrzésében, és hamarosan azt vettem észre, hogy félálomban már a Fishing&Huntingot nézem, ahol épp a bostoni delfinvadászok életét mutatják meg.

 

A Pats nevű hajó tulajdonosa, a morcona Belichik és a kapitány, Tom Brady az idei halászszezonban eddig sikert sikerre halmozott, a legénység morálja az egekben, ráadásul visszatért a hajóra Dion Lewis és Brandon LaFell is, így érthető, hogy a foxborough-i kihajózás során senki nem kételkedett abban, hogy ezúttal is nagy fogást mutatnak be a bostoni fiúk. Ettől függetlenül benne volt a levegőben, hogy az utóbbi hetekben minden szembe jövő kis halat szétszedő delfinek nem fogják könnyen adni magukat, és sokáig kell majd fárasztani őket a zavarosban – ehhez képest Gronkowski csalija gyakorlatilag rögtön a vízbe helyezés után megindult, és 47 yardos fárasztás után el is könyvelhettük az első nagy kapást.

 

bradyhalasz

A kapitány elégedetten figyeli legénységét

 

A kezdeti balszerencse ellenére a delfinek igyekeztek harapósak maradni, és folyamatos nyomás alatt tudták tartani Brady kapitányt, aki azonban újra és újra megmutatta, hogy nincs hozzáfogható horgász a kontinensen, és a legnagyobb kihívást jelentő 3&hosszúkat is sikeresen megoldotta egy-egy ügyes screen passzal – ehhez természetesen a kiváló formában visszatérő Lewis hajóinas is kellett, aki 112 yarddal és 1 TD-vel járult hozzá az eheti zsákmányhoz az este során.

 

Az idő múlásával a delfinek egyre kétségbeesettebben igyekeztek veszteséget okozni a bostoniaknak, de érdemi eredményt nem sikerült bemutatniuk: az első félidő során egyetlenegyszer jutottak el a Pats térfelére, és összességében a múlt heti Texanst másoló statline-t mutattak be, amit még egy elbénázott snapből származó safetyvel tornáztak fel. Tegnap este nyomát sem láthattuk az előző összecsapáson látott ellenállást nem ismerő támadóalakulatnak, Tannehill pontatlan volt (2 INT, 0 TD), az elkapók nem hogy nem támogatták, inkább dropokkal gátolták a drive-okat, és az összeszedetlen playhívásoknak köszönhetően Lamar Miller sem volt képes teljesíteni (9 carry, 15 yard).

 

Peyton Manning-emléksafety 

 

A halászat második felében sem változott különösebben az események alakulása: bár a delfinek végül egy apró fricskával (Miller futott TD-jével) be tudtak tenni a bostoniaknak, az első félidőben még működő pass rush Cameron Wake kiesését követően eljelentéktelenedett, így minden adott volt ahhoz, hogy Brady kapitány még további két nagy fogást mutasson be Edelman matróz segítségével. Wake Achilles-sérülése persze nem is igazán a mai meccsre vonatkozóan jelent gondot, hiszen a felek hamar felismerték, hogy ez a hajó már elment – a későbbi horgászok elleni küzdelmekből nagyon hiányozni fog az elit játékos által generált nyomás.

 

A sikeres halászok tehát kiverték a szuszt is a delfinekből, és végül 29 pontos fölénnyel nyerték a mérkőzést – egyelőre nem látszik, hogy milyen préda lehet majd képes érdemben ellenállni a levegőben és a földön egyaránt éles bostoni támadásoknak.

 

12188958_1006029792772551_2080845029208162475_n

A delfin elkészítésének receptje Gronk facebookjáról – további hozzávalók: 113 yard, 1 TD 

A Pats egyben beárazta a delfineket is: a Titans és a Texans megalázása önmagában szép, de használhatatlan teljesítmény, hiszen ahhoz, hogy valós playoff contenderként kezelhessünk egy csapatot, illene a rangadókon is életjeleket mutatniuk – erre a TNF-n nem került sor.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!