Connect with us

Minden ami NFL

Meskó-könyv: A kritika

Rob Gronkowskival szemben az FK! szerkesztősége nem csak védelmeket, de könyveket is tud olvasni, így amint lehetőségünk nyílt rá, nagy örömmel vetettük rá magunkat Meskó Zoltán nemrég megjelent könyvére.

 

gronk_mesko

 

Az NFL első kézből cím nem hazudik, de hát hogy is tehetné: Meskó Zoli 4 évet húzott le a ligában három csapatban, és ez alatt számtalan ismerős játékossal és edzővel került kapcsolatba, akiket a képernyőn keresztül megismerttől teljesen eltérően, a mindennapi emberi kapcsolatok szintjén mutat be. Persze nem adják olyan könnyen azt, hogy az ember első kézből mesélhessen sztorikat a Patriots öltözőjéből – az NFL-karrier titkain túl azt is megtudjuk, hogy hogyan is fordulhat az elő, hogy egy temesvári magyar fiú eljut a Super Bowl gyepére.

 

Ennek megfelelően a könyv igazából egy szép nagy fejlődésregény, amely végigkíséri Zoli karrierjét, és megismerjük azt, hogy milyen tényezők vezettek ahhoz, hogy a középiskolában kipróbálja magát a futballpályán, majd arról is beszámol, hogy milyen impulzusok érték a michigani egyetemi évek alatt, végül pedig érkezik a jutalomjáték: a négy NFL-szezon minden kalandja, öröme és fájdalma.

 

Személy szerint úgy érzem, hogy a könyv igazi értékét nem is feltétlenül ez a kronológia adja, hiszen ezt a témát már nagyon sokan, nagyon sokféleképpen elmesélték, és bizony nem Zoli volt az egyetlen, akinek nem volt kikövezve az útjaa a profi karrier felé. Sokkal érdekesebbnek érzem az egész sztori mögött lévő mentalitást, azt, hogy milyen motivációk vezérlik az egyes szakaszokban, és hogyan jut el egy játékos ahhoz, hogy igazából a meccs eredménye, a győzelem érdekli talán a legkevésbé. Mert bizony az NFL egy kőkemény üzlet, ahol a legnagyobb sztárokon kívül és veteránokon kívül mindenki lecserélhető, ha nem teljesít az elvárásoknak megfelelően – viszont ha azokat hozza, akkor hiába kap ki a csapata, a játékos pozíciója, saját és családja megélhetése biztonságban marad. Első olvasásra ez a gondolatmenet kicsit önzőnek és szomorúnak tűnik, de ha magunkat ebbe a helyzetbe képzeljük, akkor könnyen ráérezhetünk a szerző igazságára.

 

Természetesen a könyv azért nem korlátozódik a játékosok önsajnálatára, lendületes története a nagy kalandon kívül számos apró sztorit, elcsípett megjegyzést, portrét elénk tár, és közben többet megtudunk a puntolás technikájáról, valamint a special team játékosok világáról, mint azt valaha gondoltuk volna. De komolyan: tudtátok, hogy egy puntertől elvárás az, hogy 1,3 másodperc alatt végezze el tökéletesen az egész mozdulatsort? Vagy azt, hogy a punterek megítélését leginkább arra a statisztikára alapozzák (yard/punt), ami igazából semmit nem mond el egy játékos valós teljesítményéről, max arra jó, hogy a punter azért szurkoljon, hogy csapata a saját harmincasánal 3&out-ot csináljon?

 

Mesko_konyvborito

 

Összességében én nagyon élveztem ezt a könyvet, stílusa és tempója pont ideális volt, és az NFL-zsargon magyarításán sem kell majd bosszankodnunk – ezeket Meskó Zoli korlátozott magyar nyelvi ismereteinek köszönhetően inkább a könyvet összefogó Bálint Mátyás sportújságírónak köszönhetjük. Személy szerint én mondjuk a szerelmi száltól eltekintettem volna, pláne úgy, hogy a feleségnek igazából az NFL-történethez viszonylag kevés köze van, de ha tényleg a játékos eddigi életét, és annak a ligán túli kiteljesedését foglalja össze a könyv, akkor egy jó hollywoodi produkcióhoz hasonlóan itt sem maradhat el ez az elem.

 

Kinek ajánlanám a könyvet? Patriots és punterrajongóknak egész biztosan kötelező darab, de igazából úgy gondolom, hogy minden NFL-rajongó számára izgalmas és érdekes olvasmányt jelent a Meskó-életrajz – nem hiszem, hogy a jövőben túl sok magyar NFL-es kalandjait fogjuk tudni majd elolvasni. Annak érdekében, hogy minél több FK-s olvashassa a karácsonyfa alatt a könyvet, most a keresőoptimalizás érdekében ideírom, hogy “Kedves szülők, barátnők, kollégák, Az NFL első kézből nagyon jó karácsonyi ajándék minden NFL-rajongónak, csak ajánlani tudom!” Szívesen!

 

A könyvről további információt ebben a bejegyzésben találhattok. Akinek meg nincs kedve elmenni a könyvesboltig, vagy megvárni a karácsonyt az pedig ossza meg a FB-falunk tetején látható bejegyzést október 19-ig, ugyanis a megosztók között kiosztunk három példányt a Meskó-könyvből.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!