Connect with us

Beharangozó

TNF beharangozó, Seahawks@49ers

A szezon előtt azt gondoltam, hogy erre a meccsre nem igazán kell megerőltetnem magam beharangozó terén, hiszen habár csoportrangadóról van szó, az utóbbi időben a Seattle Seahawks az elmúlt öt San Francisco 49ers elleni meccsből négyet behúzott. Meg úgy egyébként is toronymagas esélyesnek lettek kikiáltva az NFC West csoportjában.

ScreenShot2014-01-19at7.24.23PM_crop_north

 

Azonban mindkét csapat 2-4-es mérleggel áll, de akármilyen furcsa is kimondani, minden esélye megvan mindkettejüknek ahhoz, hogy az alapszakasz végeztével ők üljenek fel a csoport trónjára. Az más kérdés, hogyha ez megtörténik, akkor egészen valószínű, hogy a divízió 2012 után, idén ismét csak egy csapatot ad a rájátszásba – ez persze abban az esetben is vígan bekövetkezhet, ha a Cardinals megőrzi csoportelsőségét.

 

A hazaiak a Vikings elleni meglepetés győzelem óta zsinórban négy vereséget szenvedtek el, ráadásul ezek közül háromszor gyakorlatilag felmosták Kaepernickékkel a padlót. A támadósor botrányos volt, a Packers ellen is csak a gyengébb napot kifogó Green Bay offense, illetve a meglepően jól teljesítő San Francisco defense miatt lett az szorosabb. A Giants ellen pedig már életképesnek tűnt a csapat. A Ravens ellen mondjuk varázsütésre megváltozott minden, a hazai pálya valóban igazi előnnyé alakult át (Justin Tucker alatt, rúgás közben besüppedt a SUPER BOWL talaja).

 

Ha már 49ers, akkor megkerülhetetlen Kaepernick, aki az utóbbi két hétben kezdi megtalálni a formáját. A hétvégi volt zsinórban a második meccse, ahol 100.0-ás passer rating felett zárt és lehet túlzás, de úgy néz ki összeállhat ez a támadósor, még ha elég nyögvenyelősen is indult. A running back Carlos Hyde idén már tizennégy 10 yard fölötti futást jegyezhet, valamint Anquan Boldin is formába lendült, ez lehet a harmadik mérkőzése egymás után, amikor túllépi a 100 elkapott yardot. Hozzájuk csatlakozik még a múlt héten remek meccset záró Torrey Smith, aki a múlt héten 3 elkapásból csinált 96 yardot és egy 76 yardos TD-t. Vernon Davis egy külön kategória. Az idáig eltelt hat fordulóban kétszer pályára sem lépett, a többi négy találkozón pedig átlagban 2 elkapást jegyezhet. Mindezt úgy, hogy csak az első két meccse statisztikai lapján találhatunk elkapásokat a neve mellett (vs. Minnesota 3, @Steelers 5).

San Francisco 49ers 2013 Football

 

A védelem 409 yardot nyel be meccsenként. Ennél többet csak a New Orleans Saints ellen csinálnak a csapatok. Teszik ezt úgy, hogy a futás elleni védekezéssel akkora baj nincs (102,8 engedett yard/meccs). Ez nagyjából megfelel a tavalyinak, ami ahhoz képest, hogy eléggé megcsappant ez a 49ers védelem – különösen a linebacker-sor Willis és Borland visszavonulásával – kifejezetten dicséretes dolognak mondható. Mindebben elidegeníthetetlen szerepe van Na’Vorro Bowmannak, aki 59 szerelésével második a ligában, holtversenyben Telvin Smithszel.

 

Az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor az ellenfél passzjátékot hív. Ligaszinten messze a legtöbb yardot engedik a levegőben. 306,2 engedett yard/meccs mutatójukkal az egyetlen olyan csapat, aki ellen 300 yard fölött átlagolnak, valamint az irányítók is 101,7-es passer ratinget tudnak ellenük átlagban felmutatni.

 

Szerencséjükre az ellenfelük sem passzjátékáról híres és ezen Jimmy Graham elcserélése sem változtatott túlságosan. A New Orleansból Seattle-be kerülő tight end a Carolina ellen megmutatta, hogy tud ő ám elkapni (8 elkapás, 140 yard), de egyébként ez a teljes Graham-sztori nem akkora fail, mint amilyenek a közvélemény beállította. Erről – meg az egész Seattle-ről – egyébként katonadani beszélt részletesebben heti podcastünkben.

 

Russell Wilson idén fantasztikusan játszik, ezt mindenkinek alá kell írnia – még nekem is, pedig én aztán nem vagyok túlságosan oda érte (Brees>Wilson). Amit emögött a támadófalnak csúfolt valami mögött el kell szenvednie, az tényleg egyedülálló. Az alábbi táblázat a profootballfocus.com oldalról való, amelyen jól látszik, hogy gyakorlatilag idén teljesít a legjobban passz terén.

wilson

 

Ha megfigyeljük, akkor látható, hogy minél nagyobb nyomás nehezedik rá, annál pontosabban passzol, ráadásul nem mondható az sem, hogy ilyen rövid, Alex Smith-féle checkdown passzokkal operálna végig (lsd. % yards in air – before catch – stat).

 

A védelem táját sem érheti túlságosan nagy panasz. Három negyeden keresztül egészen biztosan nem. Ugyanúgy, ahogy a San Franciscónál akkor kezdődnek a problémák, ha passzolnak ellenük, a Seattle-nél akkor, amikor elérik az utolsó játékrészt. Ennek ellenére, a negyedik legkevesebb yardot engedik az ellenfeleknek a ligában, persze ettől a legfontosabb statisztikai mutatóban, a győzelem-vereség arányban nem lesznek jobbak.

12167641_10208250401924456_1006016331_n

 

A Panthers ellen a 23-14-es előnyt adtak le a találkozó végén, a Bengals ellen pedig 17 pontos előnyt sikerült elherdálni. A Seattle passz elleni védekezése még mindig ligaelit, a pass rush azonban még mindig hagy kívánnivalót maga után és a secondaryben is több a rosszul elosztott felállás, illetve az egymás közötti rossz váltás. Utóbbiról mindegyik vereségük során megbizonyosodhattunk.

 

Említettem, hogy a Seattle ellen az utolsó játékrészben lehet igazán keresnivalója a csapatoknak az eddig történtek alapján. Az idei szezonban eddig 91 mérkőzést játszottak a csapatok, ezek közül 27 összecsapáson történt negyedik negyedbeli fordítás. Egy gyors fejszámolással kijön, hogy ez 29,7%-nak felel meg. Ha ez ilyen átlagban folytatódik, akkor 1970 óta a második legtöbb fordításnak lehetünk szemtanúi. Mindezt biztatásként hoztam fel, hogy nem csak a Seahawks szereti a negyedik negyedben a lógatni a lábát.

forditasok

 

Múlthéten elbuktam a személyes célkitűzésem erre az évre, miszerint az összes TNF-et eltalálom, úgyhogy most csak feldobtam egy érmét, hogy eldöntsem kire tippelek. Aztán megnéztem, hogy a fogadóirodáknál ki a favorit és megváltoztattam a Seahawksra. Azt nem gondolom, hogy egy TD-n kívüli különbség lesz a két csapat közt a végén, de a Seattle magabiztosan fogja hozni a mai csoportrangadót, mert ha zsinórban harmadik vereségüket is elszenvedik, akkor lassan elkezdhetik szervezni, hogy kinél is nézzék a rájátszást.

seahawks49ers

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!