Connect with us

Ti írtátok

A Janus-arcú csikók esete Bagirával

Eddig csak egyetemi focival kapcsolatos vendégposztokat tettünk közzé, azonban a ma hajnali meccs törzskommentelőnket, petipajtit arra sarkallta, hogy összefoglalja helyettünk, nektek a Panthers-Colts meccsen történteket.

 

A 8. hét záró mérkőzését az Indianapolis Colts és a Carolina Panthers játszotta, utóbbi pályaválasztásával. Az összecsapásra ellentétes előjelekkel érkeztek a csapatok, míg a vendégek éppen azt próbálják megfejteni, vajon miért nem működik a játékuk, addig a hazai gárda – kisebb meglepetésre – veretlenül várta a találkozót. Hogy ebből mi sült ki, azt most elolvashatjátok, de inkább mindenkinek javaslom, hogy töltse le a meccset, vagy nézze meg az ismétlést, mert nagyon megéri – az eddigi szezon egyik legizgalmasabb küzdelmének lehettünk szemtanúi hétfő hajnalban.

 

Már a kezdőrúgás előtt érdemes megemlíteni egy fontos momentumot: megállíthatatlanul és vastag függönyben zuhogott az eső, ami nehezíti a futójátékot, a passzjátékot még inkább, ellenben segít a védelmeknek. Ebből már is látszik, hogy ez inkább a Carolinának kedvezett. Ez már a második játéknál bebizonyosodott, amikor a Colts rosszul sikerült labdafeladását követően megszerezte a Panthers a játékszert, majd Gano rúgásával 3 pontra váltotta azt.

 

A Colts következő labdabirtoklása sem zárult sikeresebben, 3&3-ra Luck aluldobta elkapóját, Tillman pedig köszönte szépen és lehalászta a labdát, így a hazaiak újra nagyszerű pozícióból kezdhették meg akciójukat. Ezúttal eltökélt szándékuk volt, hogy TD-t szereznek, legalábbis erre engedett következtetni az, hogy bőven mezőnygól távolságon belül kétszer is nekimentek a negyedik kísérletnek. A bátor húzás meghozta gyümölcsét, a támadás végén Stewart futott be a célterületre egy már-már halottnak tűnő játék után. (10-0)

 

Az időjárás továbbra sem enyhült, ami jelentősen megnehezítette a támadások felépítését, a két gyors Carolina pontszerzés után, 2-2 sikertelen drive-ot láthattunk a csapatoktól, puntokkal zárva. A labda folyamatosan csúszott mindenki kezében, a visszahordók időnként elkapni is alig tudták, illetve Luck és Gore is elhagyta egyszer, de mindkettőt sikerült a Coltsnak megtartani. A vendégek első pontjaira a második negyed harmadáig kellett várni, amikor is Vinatieri vágta be a labdát a póznák közé 47 yardról. (10-3)

 

A korábban kapott szívességet a Carolina – jó vendéglátó módjára – igyekezett meghálálni: Stewart hagyta el a labdát, melyet a vendégek kaparintottak meg. A sorozat tanulsága, hogy ekkora esőben kevésbé jó ötlet option-playeket hívni. Vinatierit ez egyáltalán nem izgatta, ezúttal 34 yardról talált be, kialakítva a félidei eredményt. (10-6)

hi-res-609fa266afd5d44a698111f2ff236f2d_crop_north

Mindkét csapatnak lett volna még esélye az eredményt módosítani, a Colts elcsípte Newton egyik labdáját, de nem tudtak a kínálkozó alkalommal semmit sem kezdeni, a Panthers pedig egy ígéretes akció végén – két hosszú Ted Ginn Jr. elkapásnak köszönhetően – eljutott a vendégek 4 yardosáig, de utóbbit Olsen szabálytalansága miatt érvénytelenítették, a büntetéssel pedig még a mezőnygól távolságból is kikerült a Panthers.

 

A második félidőben egy gyors punt váltás után a Carolina ismételten szép akciót vezetett, Newton kétszer is hihetetlen módon menekült ki az összeomló zsebből, s eljutottak egészen az Indiana 1 yardos vonaláig. Azonban pontot nem sikerült szerezni végül, mert Newton rosszul vette át a centerétől a labdát, elejtette és a Colts szerezte meg azt. A sikeres védekezés nem tartott sokáig, mert a támadók ismét puntra kényszerültek, Newton pedig ezúttal nem hibázott: egy szépen felépített visszahordás után jó mezőnypozícióból indulva Olsent találta meg a célterületen egy 27 yardos átadással a 3. negyed végén. (17-6)

Az utolsó játékrész az Indianapolis támadásával indult, de a korábbiakhoz hasonlóan megint nem tudtak előre haladni, így újfent punttal zárult az akciójuk, de a Carolina sem tudott mit kezdeni a játékszerrel, gyorsan visszarúgták a labdát a vendégeknek. Aki azt gondolta, nem lehet alulmúlni ezt a sok puntot, nagyot tévedett, ugyanis Luck begyűjtötte második interceptionjét is, csúnyán túldobva elkapóját, Colemant találva így el. A Panthers pedig ha már az ellenfél térfelének közepéről indulhatott, ki is használta azt, Newton az endzone-ban keresztbe mozgó Brownnak osztotta ki saját maga második, csapata harmadik hatpontosát. És ez az akció csakugyan hatpontos lett, ugyanis Gano kihagyta a jutalomrúgást. (23-6)

 

Ez akkor még senkit sem zavart, a meccs képe és a hátralévő idő (kevesebb, mint 11 perc) alapján joggal érezhették a házigazdák, hogy zsebükben a meccs. Csakhogy Luck ezt másképp gondolta, valószínűleg neki tényleg az okozza a legnagyobb örömöt, ha emberfeletti fordításokkal nyer meccset. Az első lépéseket ennek irányába most is megtette, az addig számtalan rossz passzt eleresztő irányító vezetésével alig több, mint három és fél perc alatt masírozott át az egész pályán a Colts, az end zone-ban Andre Johnson kapta el az utolsó passzt. (23-13)

9699585_h400

A Panthers ettől még nem ijedt meg, három futással elkezdték ölni az órát, majd puntoltak. Luck pedig ugyanott folytatta, ahol az előző drive-ban abbahagyta: 6 passzal valamivel több, mint 2 perc alatt ismét végigmeneteltek a pályán, melynek zárásaként Fleener kapta el a labdát a célterületen belül. (23-20)

 

Itt már érezhető volt, hogy nagyon elkapták a fonalat a vendégek, ennek ellenére a Carolina támadósora csak annyit tudott tenni, hogy futást hívva elégettették a Coltsszal a maradék időkéréseiket. Lucknak 2 perce maradt, három sikertelen passz után negyedikre Whalent találta meg, az elkapás picit véleményes volt, de annyira jól takarta az elkapó a testével a labdát, hogy nem lehetett látni, vajon megmozdult-e, így folytathatták a támadást. A nagy ijedtségre majdnem a győzelmet is megszerezték, de Norman parádés mozdulattal ütötte el a labdát a célterületen a támadó elől. Viszont Luck rövid passzai ekkor működtek, hiába fogyott rohamosan az idő, kétszer is megállították spike-kal az órát. 9 másodperc maradt vissza, 3&4 következett a Carolina 4 yard-osán, Luck Johnsont vette célba, Kuechly azonban közbeugrott, s majdnem megszerezte a labdát. De csak majdnem, így érkezhetett Vinatieri, aki nem hibázott. Hosszabbítás. (23-23)

 

Ha már a rúgó ilyen nyerőembernek bizonyult, beküldték a feldobáshoz is, s a fej választása szerencsét is hozott nekik, ők kezdték meg a ráadást, nem is akárhogy: egy 45 yard-os visszahordással! A támadók viszont most nem tudtak annyira szépen előre haladni, így megint Vinatierinek kellett kisegíteni őket, aki ezúttal 50 yardról talált be, először vezetett a Colts a meccsen. (23-26)

 

A tavalyi szabálymódosításnak köszönhetően azonban még a Carolinához is visszakerült a labda, ők pedig nem is bízták a véletlenre a dolgokat, hosszabb passzokkal kezdték meg a támadást: először Brown húzott le egy 23 yardos átadást, majd Ted Ginn kapott egy 44 yardos TD-t érő átadást. Vagyis kapott volna, ha nem ejti el a tökéletes passzt senkitől sem zavartatva… Egy időkérés után Olsen húzott le a levegőből egy kézzel egy labdát, majd Ginn is javított valamit korábbi hibáján, a Panthers támadása végül a vendégek 23 yardosán állt meg, Gano 42 yardról pedig értékesítette a mezőnygólt. (26-26)

 

Újra döntetlenre módosult az állás, de a következő pontszerzés már eldöntötte volna a mérkőzést. Ennek megfelelően a Colts ismét egy nagyszerű visszahordást mutatott be, a saját 29-esükről indulhattak. Egy rövid Gore futást követően jött az újabb fordulat: Luck passzába Harper vetődött bele, a felperdülő labda pedig Kuechly ölébe hullott. Viszont a Carolina nem nagyon tudott közelebb jutni a célterülethez, így megint Ganonak kellett mentenie a menthetőt – ezúttal 52 yardról. Nem hibázott (29-26), hőssé vált, a Carolina maradt veretlen, a Colts pedig a Texansszal holtversenyben vezeti az AFC South csoportját. A Panthersre vasárnap újabb nagy megmérettetés vár, a veretlenségét elvesztő Packers látogat hozzájuk.

A nehézkes kezdés ellenére az idei szezon egyik legizgalmasabb mérkőzését hozta össze a két csapat, láthattunk egyaránt nagyszerű támadó- és védőmegmozdulásokat, nagy feltámadást, szép játékokat és minden egyebet, amitől az amerikai futball egyre népszerűbb hazánkban is. A mérkőzés megtekintése erősen ajánlott!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!