Connect with us

Hír

Ne felejtsd el, honnan jöttél!

A Pittsburgh Steelers linebackere, Arthur Moats a 2015-ös fizetésének 35%-át, a nagyjából 1.9 millió dolláros aláírási bónuszának 26%-át adományozta egy kis Virginia állambeli egyetemnek.

 

Ez körülbelül 300.000 dollárnak felel meg. A James Madison Universitynek rengeteget köszönhet Moats. Itt ismerkedett meg feleségével, itt szerzett politológiából diplomát és az itteni futballprogramból került az NFL draftra.

i

Egyébként a család számára nagyon fontos az adakozás, nagyjából az éves bevételük 10%-át különböző adományokra fordítják az egyháznak adott 10%-on felül.

 

Én és a családom is megvagyunk enélkül az összeg nélkül, viszont másnál meg nagy hatást érhetünk el ezzel.” – Mondta Moats.

 

A mostani 300.000 dollár a Convocation Center (a Duke kosárlabdacsapatának csarnoka) fejlesztésére fog elmenni, ami mindenféle helyi eseménynek otthont adhat így a jövőben. Továbbá a művészeti képzést is támogatja ezzel, ami egyébként Moats egyik szenvedélye.

 

Amikor a Buffalohoz került három évig átlagban 420.000 dollárt keresett. Ekkortájt 50.000 dollárt, vagy 11.9%-ot adományozott különböző okokból. 2013-ban 1,32 milliót keresett, ennek megfelelően az addigi adományt megkétszerezte és már 100.000 dollárnyi összeget ajánlott fel. Az idei évben az aláírási bónusza és a 850.000 dolláros fizetése 2,75 millió dollárt tesz ki összesen.

 

Minden évben leülünk és megbeszéljük az anyagi kereteket. Megvan, hogy mennyit keresünk, majd eldöntjük mennyit szeretnénk eladományozni ebből az összegből. Ezután eldöntjük, hogy kiknek szeretnénk felajánlani. Hogyan és miben tudunk segíteni? Ezeken gondolkodunk, majd megosztjuk egymással az ötleteinket.”

 

Moats számára ez az egész adakozás igazán személyes ügy. Emlékszik, hogy egyetemistaként semmi pénze nem volt, de a JMU-nak köszönhetően stabil felnőtté vált, aki tudja kezelni a hirtelen jött sok pénzt.

 

Örömet okoz. Korábban az ellenkezője voltam ennek, próbáltam összeszedni valahogyan annyi aprót, hogy a dolláros menüt meg tudjam venni. Meglepődtem, amikor megkaptam a Pell Grant pénzt. – Ez egy olyan összeg, amit az Amerikai Oktatási Minisztérium ad a rászoruló diákoknak, hogy az egyetemhez szükséges dolgokban ne szenvedjenek hiányt. – A neked felajánlott adomány jó, de amikor te ajánlasz fel, az szintén kifizetődik egyszer.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!