Connect with us

Összefoglaló

Denver Broncos – Az ébredő erő

Igazi playoff meccset láthattak azok, akik hétfőn egészen hat óráig fent maradtak és élvezték a Cincinnati Bengals – Denver Broncos mérkőzést. A Broncos kiharcolta magának a rájátszást, a Bengals drukkerek pedig megnyugodhatnak, hisz AJ McCarron remekül játszott ahhoz képest, hogy mindössze a második meccsén kezdett.

öf

 

Brock Osweiler – jelenség

 

A mérkőzés legnagyobb tanulsága, hogy létezik egy Brock Osweiler – jelenség. A rutintalan, vagy csak minimális tapasztalattal rendelkező irányítóknak, mint Osweiler vagy a Dalton helyett beugró AJ McCarron, a vezetőedző ír egy leegyszerűsített playbookot, amit egész héten gyakorolnak és azt játszatják egész meccsen. Ha van egy jó védelmed és a fiatal QB kvalitásai jók, akkor azzal meccseket lehet nyerni. Csakhogy, mivel ebből adódóan az irányító fegyvertára véges, a jobb védőkoordinátorok könnyen kiismerik, aminek az lesz az eredménye, hogy teljesen ellehetetlenítik a QB-t. Nem véletlen, hogy Osweiernek volt egy három meccses sorozata, amikor a második félidőben nem tudott pontot feltenni a táblára.

 

AJ McCarronnal hasonló a helyzet, mint Osweilerrel, mindössze annyi a különbség, hogy kevesebb tapasztalata és gyakorlati tudása van. Míg a Denvernél Brockkal már be lehet vállalni új dolgokat, addig McCarronnal még nem. Az első félidőben szerzett két nagyon sima, egyenként hétperces, 80 yardos TD drive és 7/7-es 3rd down mutató után a Broncos védelme felébredt és, és leradírozta a változtatni képtelen Bengalst. Egyébként kiváló defense csatát láttunk mindkét oldalról (a liga legkevesebb futott és passzolt yardját engedő Broncos D vs a legkevesebb pontot engedő Bengals D), nem csoda, hogy Kovács Sanyi majd kibújt a bőréből.

 

 

Ezzel szemben Kubiakék a második félidőre tudtak előrántani valami váratlant a kalapból, CJ Anderson 8,1 yardos átlaggal futott, ültek Osweiler passzai, a védelem pedig vért ivott. A csapat két TD-t szerzett a második félidőben, és nagyon sima lett volna a mérkőzés, ha nem jönnek a hibák.

 

Fizesd meg a jó rúgót

 

A punterek is emberek, de a jó rúgók kvázi félistenek. A Broncos a második félidőre teljesen átvette az irányítást, a negyedik negyedben 17-17-es állásnál pedig nagyon szép drive-ot vezettek, jó eséllyel lepörgetik az órát és egy mezőnygóllal nyernek. Csakhogy jött Michael Johsnon, aki kiütötte Andersont és a labdát is. Szegény futó hatalmasat kapott. Minden esetre meglepő, hogy visszatért a mérkőzésbe pár perccel ezután, hogy úgy kellett letámogatni. Az eset egy agyrázkódás protokollt minimum érdemelt volna, ezzel azért nem kellene viccelni. Szerencséjére a Broncos D a helyén volt, Osweilerék pedig a visszakapott labda után ott folytatták, ahol a fumble előtt abbahagyták. Elmasíroztak a Bengals 27 yardosára, ahol Brandon McManus 4 másodperccel a meccs vége előtt csinált egy ilyet:

 

 

A hosszabbításban szerencséjére bevágta a mezőnygólt, de amit kap, azt jó eséllyel nem teszi ki az ablakba. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Mike Nugent is kihagyott egy mezőnygólt 14-0-ás vezetésnél.

 

A jövő

 

Andy Dalton jó eséllyel nem tud játszani a Wild Card körben, tehát lehet szurkolni jövő héten a Chargersnek, mert nagyon kellene a pihenőhét. McCarron jól játszott, a hosszabbításban elejtett fumble-je ellenére is: 22/35, 200 yard és egy TD (a másik TD-t wildcat formációból szerezte Mohamed Sanu). Ennek ellenére túlzás lenne Super Bowl álmokat szövögetni vele idén, nincs kérdés, hogy amennyiben Dalton egészséges, ő fog kezdeni.

 

Denveri oldalon már más a helyzet, Osweiler 27/39, 299 yard és 1 TD, az utóbbi meccsek szenvedése után végre mutatott valamit. A Chargers ellen még ő fog kezdeni, de a rájátszásban biztos vagyok benne, hogy Manninget fogjuk látni (amennyiben sikerül talpra állítani). Nem igazán használja Kubiak Osweilerrel sem az under center formációt, a futás mégis megyeget, rengeteg a shotgun és pistol formáció, szerintem nagyon Manning visszatérésére gyúrnak.

 

Még említsük meg azért a bírókat, akik egész meccsen remekül fújtak. Volt egy eset, amikor fél perccel a szabálytalanság után dobták be a sárga zászlót, ami lehet felháborító is, de szerintem így korrekt. Igaz, a hosszabbításban nem adtak meg a Denvernek egy fumble-t, ami kísértetiesen hasonlított Ryan Fitzpatrickére a Patriots ellen. Viszont a futball istenei résen voltak, a következő playben egy rossz snap után DeMarcus Ware összeszedte a labdát, így az összességében jobb Broncos megnyerte a mérkőzést.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!