Connect with us

Hír

A Bucs kirúgta Lovie Smith-t

Úgy látszik, hogy Floridában máshogy működik a naptár: a fekete hétfő után 2 nappal jutottak arra a döntésre, hogy megválnak a főedzőtől, és magyar idő szerint ma hajnalban megérkezett a hivatalos közlemény, miszerint a GM Jason Licht fogja koordinálni az edzőkeresést. A kérdés persze az, hogy lesz-e egyáltalán mit koordinálni, hiszen a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy egy ilyen hirtelen lépést csak abban az esetben engedheti meg magának a csapat, ha határozott elképzeléssel rendelkezik azzal, hogy kivel szeretnének tovább dolgozni.

 

 

Miért is olyan hirtelen ez a lépés? Nos, a Bearsnél főedzőként eltöltött 9 évet követően 2014-ben Tampába érkező Smith igazából a lehetőségekhez képest nem csinálta rosszul a dolgát, bár a tavalyi szezonban valóban nem találta mindig a közös hangot a vezetőséggel. A két év alatt 8-24-es mérleg nem a legerősebb, de ha azt nézzük, hogy egy franchise QB és (2014-ben Josh McCown és Mike Glennon állt rendelkezésére) identitás nélküli csapatot kapott a kezébe, úgy máris más a leányzó fekvése. Mint ahogy az alábbi ábra is mutatja, a Bucs idén a legtöbbet fejlődő csapatok közé tartozott, és a szezon második felében bizony valós wild card contenderként gondoltunk rájuk – más kérdés, hogy ezt a lehetőséget nem sikerült megragadni a fontos meccseken.

 

 

Különösen érdekes a hogyan tovább kérdése mindkét fél számára. A Buccaneers rögtön talán a legvonzóbb edző nélküli csapattá vált, az offense oldalon kiváló fegyverek állnak rendelkezésre (Winston, Evans, Martin?), és a védelemben is vannak használható opciók – megfelelő FA ügyletekkel könnyen playoff közelbe hozható a csapat. Lovie Smith számára is nyitottak a lehetőségek, hiszen féltucatnyi csapat keres edzőt, így amennyiben van kedve folytatni a munkáját (a Bears után kihagyott egy évet), úgy biztosan széleskörű érdeklődésre számíthat.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!