Connect with us

Hír

Mi lesz Roddy White-tal?

Roddy White az Atlanta Falcons történetének egyik legjobb elkapója, de a 34 éves játékos már nincs a csúcson. 11 éve szolgálja a csapatot, de az utóbbi években egyre romlott a teljesítménye, 2015-ben pedig a leggyengébb kezdő elkapó volt a ligában 16 mérkőzés alapján.

RoddyWhiteFalconsWontPassAsMuchSG

 

White a 2005-ös draft első körének 27. pickjével került a csapathoz. Az első két éve elég felemásra sikerült, ez idő alatt kevesebb, mint ezer yard jött össze mindössze 3 TD-vel. De aztán beindult a nagyüzem, 2007 és 2012 között minden évben 1100 yard fölött zárt és 49 TD-t szerzett. Az utóbbi három szezonban ugyanakkor már nem sikerült az 1000 yardot átlépni, 2013-ban karrierje során először meccset is kellett kihagynia. Az idei szezont bár végigjátszotta, 506 yardja és 1 TD-je a legkevesebb a mezőnyben olyan elkapótól, aki 16 mérkőzésen is kezdett.

 

Thomas Dimitroff, a Falcons GM-je elmondta, hogy még nem hoztak meg semmilyen játékosokkal kapcsolatos döntést. Az elkapó jelenleg is érvényes szerződését még 2014-ben kötötték a felek, melynek értelmében 2015 és 2017 között 18 millió dollárt kereshetne, amiből 7,5 millió teljesen garantált. Ugyanakkor a Falcons a maga 17 milliós cap space-ével nem áll túl fényesen és olyan játékosoknak kellene szerződést adnia, mint Paul Worrilow (LB) vagy Ryan Schraeder (RT), valamint további erősítések nem ártanának. White elküldésével legalább 2,4 millió dollárt lehetne megspórolni idén és ha nem megy bele egy alapos fizetéscsökkentésbe, akkor jövőre már nem Atlantában fog játszani.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!