Connect with us

Beharangozó

Hajrá Broncos! – Super Bowl 50

Már másodszor kezdem beharangozómat úgy, hogy a Broncos totális underdog szerepbe van kényszerítve és a legtöbb szurkoló hatalmas blowoutot vár. Kétségtelen, hogy nem a Denver a találkozó esélyese, de ha kicsit jobban szemügyre vesszük a dolgokat, akkor látjuk, hogy ebből egy nagyon szoros, jó mérkőzés alakulhat ki, amely végén a Broncos örülhet. Persze a posztonkénti összehasonlításainkból látszik, hogy főleg védelme vezetheti sikerre, a támadóktól egy biztonsági játék várható.

 

 

Minden a line of scrimmagen dől el

 

Egy régi amerikai foci mondás, ami majdnem minden mérkőzésen megállja a helyét. Egy jól megvédett irányító, egy tisztán tartott zseb, jól nyitott lyukak végzetes ütést mérhetnek a védelmekre. A Panthers offensive line-ja közel tökéletesen működött ebben az évben, sokkal jobban játszanak, mint azt várni lehetett tőlük. Azonban minden egység annyira erős, mint a leggyengébb pontja. Márpedig ennek az alakulatnak is van ilyen. Ráadásul a legrosszabb helyen. Mike Remmers és Michael Oher egész szezonban inkonzisztensen, de inkább rosszul végezte a dolgát pass protectionben. Az egyetlen Carolina vereség alkalmával például ketten együtt 8 siettetést, 1 sacket és 1 ütést engedélyeztek az ellenfélnek, az egész támadófal pedig a játékok 47,1%-ban engedett nyomást Newtonra. A két tackle rosszabb szereplése azért is aggasztó, mert a Denver talán legfélelmetesebb egységével találkoznak. Von Millert és DeMarcus Ware-t már senkinek nem akarom bemutatni. Összesen 18 sack, 30 QB hit és 77 QB hurry került a nevük mellé az év folyamán.

 

oherék

 

A legfontosabb feladatuk azonban most mégis az lesz, hogy Newtont ne engedjék ki a zsebből. A Panthers legnagyobb fegyvere az, ha Newton futni tud. Nem csak menekülni, futni. Newton ugyanis közel 70%-át a futásainak megtervezve teszi meg, nem pedig mert arra kényszerítik. Milleréknek így jól össze kell csomagolni a zsebet, hogy ne nagyon legyen kiút a QB számára. Ebben segítségükre lehet a Patriots ellen közel tökéletesen teljesítő belső pass rush, Wolfe és Jackson segítségével. A rájátszásban ők ketten átlagosan minden harmadik passzituációnál nyomást tudtak generálni. Newton ráadásul a többi irányítónál tovább, 2.83 másodpercig tartogatja átlagosan a labdát és 2 hete láttuk hogy 2.5-ös mutató sem volt elég ellenük.

 

A kulcs tehát Newton zsebirányítóvá varázslása, ehhez pedig még egy dolog szükséges. A Broncos a szezon során a legtöbbet Cover-1 és Cover-3 formációkban játszatta védelmét. Ez most is jó taktika lehet, mert így a strong safety feltud lépni egy úgy nevezett „spy” szerepbe, aki figyeli az irányítót. Newton, mint említettem szeret megiramodni, de a fennmaradó safety – valószínűleg Ward – kőkeményen le tud csapni ilyen szituációkban. Tegnapi cikkemben említettem, hogy Ward ráadásul mennyit fejlődött blitzelésben Wade Phillips munkássága alatt, így nem fog nehezére esni Newton őrizete.

 

Mindent takaró coverage

 

A Broncos az alapszakasz folyamán a legkevesebb passzolt yardot engedte mérkőzésenként. A játékok nagy részében – ahogy említettem – 36.2%-ban Cover 1, emberfogást alkalmaztak, tehát mindenki ment az emberével, senkihez nem volt besegítés. Erre ugyanis nem volt szükség. Talib, Roby és Harris egyaránt top20 safety az idei szezonban és egy az egyben nagyon nehéz őket megverni. Így a szabadon hagyott safetyre sincs szükség, aki vigyázna Newtonra. A Panthers WR sorát ha nem is nagy sztárok alkotják, elkapás utáni yardokban kiemelkedőek. A Broncos cornerei azonban a legjobb mutatókkal rendelkeznek a ligában, Roby 2,34, Harris 2,21, Talib pedig 2,56 yardot enged átlagosan elkapások után.

 

robyek

 

Az egyetlen dolog, ahol bajban lehet a Broncos – ezért minden bizonnyal különösen készülnek erre – az Olsen semlegesítése lehet. Egyrészt úgy gondolom, hogy a Panthersnek a szokásosnál többször kell blokkolásban bent hagyni Olsent Miller ellen, ezzel csökken az esélye az elkapásokra, másrészt Trevathan vigyázó szeme végig rajta lehet. Trevathan az évben fogta már Kelcét kétszer, Barnidge-et, Gronkowskit és Gatest is kétszer. Ebből a nem gyenge névsorból mindössze csak Gronk jutott 60 yard felé, de ő is 100 yard alatt maradt. Trevathan coverage skilljei már év elején is jók voltak, de az év végére az egyik legjobb 3-4-es belső linebackerré nőtte ki magát.

 

Fontos a jó kezdés

 

A Panthers láthattuk, hogy az előző két mérkőzésen, már az elején átgyalogolt az ellenfelén. A támadók feladata az lesz, hogy lassítsák a játékot, ne vállaljanak semmi kockázatot, futtassák a labdát és az órát. Sokkal jobban tud haladni ez az alakulat, ha nem akar sietni. A védelem az elején mindent megtesz, hogy meccsben maradjanak és ehhez mérten kell hívni a játékokat a támadóoldalon is. Ezúttal sincsenek kétségeim, hogy nem lesz könnyű. Ez a Panthers defense elég kevés helyen sebezhető. Ezeket a lyukakat azonban ki lehet használni. Két embert kell nagyon elkerülni. Az egyik Luke Kuechly, ezért a tight end játék és a középre tartó crossing útvonalakat hanyagolni kell, a másik személy pedig Josh Norman. Ezt tudja mindenki. Annyira tudja, hogy a playoff legtöbbet célbevett játékosa a Panthers másik cornere, McClain. 143 yardot és 2 touchdownt nyelt már be, pedig Sanders és Thomas szintű elkapókkal nem is találkozott. Thomas valószínűleg elmegy Normannal, de a jobb formában lévő Sandersre így gyengébb őrző marad. Sanders amúgy is szereti a comeback route-okat (meg a crossingokat is, de az előbb tisztázott belső linebacker erő miatt ezek hanyagolva lesznek), McClain viszont kifejezetten lassú irányváltásokra képes, így sokszor hoppon maradhat. Na és elő lehet venni a Fowler, Latimer és Norwood hármas legjobb napot kifogó tagját is, mert Finnegan is bőven sebezhető.

 

NFL: Preseason-Houston Texans at Denver Broncos

 

Manning és a passzjáték természetesen kevés lehet az üdvösséghez. Ahhoz hatékony futójátékra van szükség. Mathis és Paradis kiválóan blokkolnak futáshoz, de a fal többi tagja gyenge. A két középső ember talán Shortot és Lotuleleit kitudja venni egy-egy play erejéig és akkor Anderson, aki leginkább az inside zone, one cut futásokat szereti, meglódulhat. Persze nem olyan felfogással és eredményességgel, mint tette azt a Patriots ellen. Sokszor csak leszegett fejjel borult bele a falba, ehhez az is kellett, hogy a New England rettentően ráálljon a futás elleni védekezésre. Amikor a Denver legalább 20 futópróbálkozást hívott és eljutott 100 yard felé, akkor mindig győztesen hagyta el a pályát. Bármilyen nehéz is a Panthers védelem ellen futni, azért nem lehetetlen. Az egyetlen vereségük alkalmával pont azzal a Falconssal találkoztak, akik szintén zone-blocking scheme-et futtatnak. Yardokban nem feltétlenül mutatkozott meg a jó teljesítmény, de rengeteg időt faragtak le az órából, ezzel Newton az oldalvonal mellett maradt. Ez most is hatékony taktika lehet.  Green és Daniels véleményem szerint sokat lesz a pályán, megpróbálnak besegíteni a támadófalnak. Több ötletes játékot és hívást várok az edzőktől, mint tették azt két hete.

 

Ezen összetevők persze semmit se érnek, ha nem vigyáznak a labdára. Bármilyen furcsán hangzik, a hatékony támadójátéknál is fontosabb, hogy ne veszítsék el a labdát. A védelem is addig tud kitartani, amíg van remény. A special team van olyan jó, hogy ne hozza könnyű helyzetbe Newtonékat, akiken végig ott lesz a teher, hogy végig kell már menni a pályán.

 

A Denver dolga nagyon összetett, ha győzni szeretne. A támadóknak és a védőknek is nagyon higgadtnak kell maradniuk a mérkőzés elején, mert ha nem teszik, akkor az ezer fokon pörgő Panthers játékosok elpusztítják őket. Egyszer azonban már kihúzták egy erősebbnek titulált csapat méregfogát, végig előnyben voltak és higgadtak tudtak maradni. A támadok dolga, hogy ne veszítsék el a labdát, hívjanak kreatív játékokat és hagyják, hogy egy-egy sztárjuk néha megvillanjon. A védelem részéről pedig ismét közel tökéletes játék szükséges. Newtont be kell szorítani zsebbe, próbálja csak megverni passzal a liga legjobb passz elleni védelmét. A futásokra az elején nagyon figyelni kell, hogy a Carolina szokásához híven, ne tudja eladni a play action játékokat. Nem egyszerű feladat, de ha egy csapat Super Bowlt akar nyerni, akkor nem is lehet várni hogy egyszerű dolga lesz.

 

(képekért és videokért köszönet a profootballfocus.com, bleacherreport.com oldalaknak)

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!