Connect with us

Minden ami NFL

Cam Newton egy elit brigádhoz csatlakozhat

Cam Newton, a Panthers 1/1-es irányítója az Auburn színeiben megnyerte a Heisman kupát. Ez önmagában nem ér semmit, Johnny Manziel vagy Tim Tebow is megnyerte. Ám velük ellentétben Newton ma a Super Bowlt is megnyerheti, ezzel ő lenne a 11. olyan játékos, aki Heisman kupát és Super Bowlt is nyert. Tehát egy igazán elit csoporthoz tartozna, bár az igazat megvallva, a 10 játékos közül nem mindegyik volt akkora nagy ász, mint ahogy gondolnánk.

newton heisman

 

Paul Hornung

Hornung 1956-ban nyerte a Heisman kupát, majd a drafton 1/1-esként választotta ki a Green Bay Packers. A futó négyszeres NFL bajnok, az 1961-es szezon MVP-je, ma már Hall of Famer és az első Super Bowlt nyerte meg a Green Bay Packersszel. Tehát nem kellett sokat várni az első duplázóra, igaz, egy kisebb nyaksérülés miatt nem játszott a döntőn.

 

Roger Staubach

 

Staubach-ról már volt szó a Denver Broncos Super Bowljai kapcsán. A Heismant a Navy irányítójaként nyerte el 1963-ban, első gyűrűjét pedig 1972-ben szerezte a Dallas színeiben. Amolyan Tom Brady életutat járt be, az 1964-es draft során az AFL-ben a 10. körben, az NFL-ben a 16. körben választották ki. Szintén Hall of Famer, két Super Bowlt (VI és XII) nyert a Cowboysszal.

 

Mike Garrett

 

Futóként 1965-ben nyert Heismant a USC-ben. Már az első Super Bowlon is játszott a Kansas City Chiefs színeiben. Ő lett az első Heisman győztes, aki nemcsak nyert, de játszott is a Super Bowlon (IV). Nem futott be Hall of Famer karriert, de nincs is miért szégyenkeznie. Érdekes, hogy az NFL drafton a 2. körben, az AFL drafton viszont a 20. körben kelt el.

 

Jim Plunkett

 

Plunkett a Stanford irányítójaként nyert Heismant 1970-ben. Roger Staubach után ő lett a 2. irányító, aki Heisman győztesként MVP lett Super Bowlon. A 15. döntőn 3 TD-t és 261 yardot passzolt az Oakland Raiders színeiben, sőt, a 18. Super Bowlt is megnyerte, akkor már Los Angeles Raiderként. Érdekes vele kapcsolatban, hogy 1/1-es volt, de nem a Raiders, hanem a Patriots draftolta, és még a 49ersben is játszott, mielőtt a Raidershez került volna.

Los-Angeles-Raiders-Jim-Plunkett-SS-PI.vresize.1200.675.high.8

 

Tony Dorsett

 

Újabb futó, ráadásul Hall of Famer.  1976-ban nyert Heismant, 1977-ben 1/2-re elvitte a Dallas Cowboys. A 12. Super Bowlon ünnepelhetett a Denver Broncos legyőzése után.

 

George Rogers

 

1980-ban lett Heisman győztes, majd a ’81-es drafton 1/1-re elvitte a New Orleans Saints. Bajnoki címet már a Redskinsszel nyert, igaz, nem sokat tett hozzá a győzelemhez egy sérülésnek köszönhetően. Átlagos karriert futott.

 

Marcus Allen

 

Újabb futó, újabb Raider, újabb Hall of Famer. 1/10-esként érkezett a ligába, karrierje során 144 TD-t szerzett, volt év támadó újonca, 1985-ben MVP,  1983-ban pedig az ő vezetésével a Raiders legyőzte a Washington Redskinst. Allen lett a Super Bowl MVP,  191 yardot és 2 TD-t szerzett 20 kísérletből, köztük egy 74 yardos nyargalással.

 

Desmond Howard

 

Végre egy elkapó, igaz Howard soha nem volt sztár, pedig 1/4-es volt a drafton. Sőt, igazából csak visszahordónak volt alkalmas. Ő volt az első játékos, aki a speciális egység tagjaként lett Super Bowl MVP. A 31. döntőn a Packers színeiben 154 yardot szerzett 4 kick off visszahordásból a Patriots ellen, köztük egy 99 yardos TD-t.

 

Charles Woodson

 

Végre egy játékos, akit nem kell senkinek bemutatni. Woodson olyan játékosokat nyomott le a Heisman szavazáson, mint Peyton Manning vagy Randy Moss. A legendás védő idén fejezte be a Pro Bowlon a karrierjét 18 év játék után. 1/4-esként került az Oakland Raidershez, de bajnoki címet a Green Bay Packersszel szerzett. Igaz, sérülés miatt csak egy félidőt játszott a 45. Super Bowlon.

woodsom

 

Reggie Bush

 

Bush 2005-ben Heismant nyert, a New Orleans Saints pedig 1/2-re meg is szerezte magának. Igaz, túl sok haszon nem volt belőle, de csak nyert egy SB-t a Saintsszel, melyen 25 yardot futott 5 kísérletből és még hozzátett 38 yardot elkapásokból.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!