Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Csúcson marad-e a Denver Broncos?

Super Bowl nyertesnek lenni nagyon jó. Super Bowlt nyerő játékosnak lenni nagyon jó. Super Bowl győzelem után General Manegernek lenni már annyira nem jó. Összeraktál egy remek csapatot, ami eljutott a csúcsra, csakhogy egy bajnok fizetése nem ugyanannyi, mint egy gyűrűért váróé. Márpedig a Broncosnál olyan bajnokok várják – jogosan – a jussukat, mint Von Miller, Matt Paradis, Brandon McManus, Danny Trevathan, Malik Jackson, Evan Mathis, CJ Anderson, Brandon Marshall vagy épp Brock Osweiler. Költőpénzből viszont csak 7,36 millió dollár áll rendelkezésre az overthecap szerint.

Super Bowl Football

 

Hogyan csináljunk pénzt?

 

Mielőtt rátérünk a szabadügynökökre, és hogy kit és milyen körülmények között tarthat meg a csapat, nézzük meg, hogy szerezhet némi mozgásteret a franchise. Az első és legfontosabb tényező Peyton Manning. Senkinek ne legyenek illúziói, 99,9%, hogy minden idők egyik legjobb irányítója nem lesz a Denver Broncos keretének a tagja 2016-ban. Elküldése/visszavonulása után 19 millió dollár szabadul fel, ami máris sokkal jobb cap-helyzetet eredményez. A másik nagy név, aki a legtöbb szakértő és a józan ész szerint távozik, az a baloldali tackle, Ryan Clady. Clady egy nagyon tehetséges, még csak 29 éves tackle, aki lassan két szezon óta nem tudott érdemben pályára lépni. Elküldése 8,9 millió dollárt eredményezne, amit az idei erős falemberpiacon nagyon jól lehetne kamatoztatni. Valamint ott van a helyére a 2015-ös draft második körében kiválasztott Ty Sambrailo is, bár a bajnoki menetelésből sérülés miatt ő sem vette ki a részét.

 

Csak a miheztartás végett említsük meg DeMarcus Ware-t és Aqib Talibot. Előbbi elküldése 10 millió dollárt, utóbbié 7 millió dollár felszabadulását eredményezné. Ott van mögöttük az első körös Shane Ray és Bradley Roby, de még a 34 éves Ware kivágására sem látok reális esélyt. A várható és racionálisan indokolható kivágások/visszavonulások után tehát 35,2 millió dollár körüli összegre lehet számítani a Broncosnál.

 

Legfontosabb szabadügynökök

 

A Broncos 25 játékosa válik szabadügynökké 2016-ban. Az olyan perememberekkel vagy borzalmasan játszó kezdőkkel, mint a Super Bowlon 8 snapen pályán lévő Vernon Davis (TE), David Bruton (S), Ryan Harris (OT), Josh Bush (S), Antonio Smith (DE/DT), Andre Caldwell (WR) stb. nem érdemes érdemben foglalkozni, jó eséllyel egyikük sem marad a csapat kötelékében. Vagy, ha igen, akkor sem terhelik meg jelentősen a fizetési sapkát.

SANTA CLARA, CA - FEBRUARY 07: Von Miller #58 of the Denver Broncos strips the ball from Cam Newton #1 of the Carolina Panthers in the fourth quarter during Super Bowl 50 at Levi's Stadium on February 7, 2016 in Santa Clara, California. (Photo by Patrick Smith/Getty Images)

 

Akire elsősorban oda kell figyelni, az természetesen az idei FA – piac legértékesebb játékosa, a Super Bowl MVP Von Miller. A klasszis OLB a 2011-es draft első körének második választásával került a Broncoshoz, azóta 5 év alatt 60 sacket szerzett. Nagy eséllyel minden idők legjobban fizetett védőjátékosa lesz, de minimum egy franchise taggel (13-15 millió) gazdagodik. Akinek még komoly esélye van a maradásra, az a korlátozott szabadügynök Brandon Marshall (ILB), akire minimum egy 2. körös tendert tesz a csapat (ez kb. 2,5 millió dollárt jelent a sapkában – kaphat ajánlatot más csapatoktól, de azt a Broncos tarthatja. Amennyiben nem teszi, akkor kompenzációként egy második körös picket kap).

 

Velük ellentétben a remek szezont futó 3-4-es defensive end Malik Jackson szinte biztosan nem marad, a 26 éves játékos állítólag évi 13 milliós szerződést szeretne. Szintén kérdéses a kissé sérülékeny Danny Trevathan maradása. Egészségesen top15-ös játékos, talán valamivel jobb is, de Brandon Marshall miatt nem annyira nélkülözhetetlen. 6-7 milliónál többet nem hiszem, hogy ajánlana neki a Broncos, nem is ér többet, de Super Bowl győztesként lenne csapat, aki ennél többet fizetne neki.

malik

 

A támadóoldalon is vannak komoly szabadügynökök, de talán a legfontosabb a 26 éves irányító, Brock Osweiler. Benne megvan az, hogy elmenedzseljen egy jó csapatot, egy rá szabott playbookkal tényező is lehetne. Nem gondolom, hogy a Broncos hagyná elmenni és biztos lenne csapat (Houston Texans, Los Angeles Rams, Philadelphia Eagles), akik látnának benne rációt. Egy Colin Kaepernick – féle szerződést várok neki, 13-15 millió dolláros éves fizetéssel, minimális teljesen garantált tartalommal.

 

Érdekes módon a nem túl izmos denveri futójáték összes alapkövének a szerződése lejár. A center Matt Paradis a második legjobb teljesítményt nyújtotta az egész támadófalból, a Denver szerencséjére exkluzív jogú szabadügynök (ERFA), vagyis elég neki minimális feltételeket garantálni (kevesebb, mint 1 millió), hogy még egy évig a csapatnál maradjon. A liga legjobb futásblokkoló guardjával, a 34 éves Evan Mathisszel már bonyolultabb a helyzet, de kora miatt meglepő lenne, ha egy két éves, 3-4 milliós szerződésnél bárhol nagyobbat kapna.

 

Lejár továbbá a csapat első és második számú futójának, CJ Anderson és Ronnie Hillman szerződése is. Anderson RFA, ő tendert fog kapni minden bizonnyal, Hillman viszont kérdéses. Végül nem tudta kiszorítani a 4,7-es átlaggal teljesítő Andersont és csak elkapó kvalitásai miatt nem biztos, hogy marad a csapatnál. És persze ne feldkezzünk meg a rúgó Brandon McManusról, aki idén mindössze 400 ezret keresett, de az ő jó játéka elengedhetetlenül fontos volt a Broncos számára.

Denver Broncos vs. Indianapolis Colts

 

Hiányposztok

 

Von Miller biztosan marad, jó eséllyel (85-90%) CJ Anderson, Brandon Marshall, Matt Paradis és Brock Osweiler is. Úgy gondolom, hogy Mathis már Denverben fejezi be a pályafutását, de Malik Jacksonra, Ronnie Hillmanre és Danny Trevathanre már nem lesz pénz.

 

A legnagyobb hiányposzt a csapatnál egyértelműen az offensive tackle. Legalább egy jobb kvalitású kezdő kell vagy a piacról, vagy a draftról. Ha Mathis nem marad, akkor a guard is need, de leginkább olcsóbb veteránra számíthatunk. A TE is kérdés, Owen Daniels se nem fiatal, se nem kiemelkedő. Nyilván Malik Jacksont is pótolni kell lehetőségekhez mérten, illetve egy linebackerre is szükség lenne.

 

A Broncos idén leginkább a saját klasszisainak megtartásán fog fáradozni, nem hiszem, hogy komoly tényezők lennének a piacon. Von Miller és Osweiler legalább 20 millió dollárt elvisznek az idei capből (a későbbiekből még többet), a tendert kapó játékosok Mathisszel/másik veterán guarddal együtt még 6-7 milliót. Hacsak nem válnak meg DeMarcus Ware-től, akkor marad a draft.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!