Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Salary cap-gate

Nincs olyan év, melyben a New England Patriots csapatát ne említenék meg a végső győzelemre esélyesek között. Ez persze nem meglepő, hiszen még a legselejtesebb anyagból is sikerül kihozni annyit, hogy legalább a főcsoport-döntőig eljussanak valahogy. Azonban ekkorra már kiütköznek a legnagyobb problémák és hiába a többiek jó teljesítménye, ha csak egy helyen is megreped a főgerenda, akkor borul az egész ház. Idén a javításokra a Patriotsnak mindössze 6 millió (pontosan 6,08 millió) dollár áll rendelkezésre, ami elsőre nem tűnik túlságosan soknak.

 

Repüljön a selejt!

 

Azzal számolni lehetett előre, hogy Jarod Mayo év végén hacsak nem megy bele egy nagy paycutba, akkor távozni kényszerül a csapattól. A Pats szemszögéből nem sok különbség van aközött, hogy most visszavonult-e a kiváló linebacker vagy ők vágták ki, hiszen mindkét esetben 7 millió dollárral nő az elkölthető összeg. Védő oldalról még a defensive tackle, Chris Jones kivágásán lehet elgondolni, vele 1,64 millió dollárt spórolna a Patriots.

jerod-mayo-what

 

Sokkal érdekesebb, hogy az offense részéről kinek a további szolgálataira nem fog igényt tartani a Patriots. Az irányítón kívül mindegyik posztról legalább egy embernek kifelé áll a rúdja. Kezdjük az év legtragikusabb egységénél, a támadófalnál. Marcus Cannon az idei ámokfutásáért cserébe durván 3,7 millióval terhelné a 2016-os fizetési sapkát. A minősíthetetlen teljesítménye és az irreálisan magas fizetése garantálja azt, hogy jövőre nem kell őt nézni Patriots mezben.

marcus-cannon-ot-new-england-patriots_pg_600

 

Tight End poszton is takarításra lehet számítani, hiszen Scott Chandler közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ha megválik tőle a Patriots, akkor 2 millió dollárt spórol, ráadásul különösebben nem is szorul rá az egység pótlásra, hiszen a tavaly draftolt A.J. Derby is tudja azt a szintet produkálni, amit Chandlernek sikerült.

 

Az elmúlt két offseason során mindig szóba került Danny Amendola neve, mint elküldendő Patriots elkapó. Ez idén sem változott, hiszen 4 millió dollárt foglal el a sapkából mégis, ha egy elkapót kell választani, hogy ki kerül lapátra, akkor inkább a 2,6 millió dollárt elfoglaló Brandon LaFellre esne a választásom. Amíg Amendola volt hosszabb távon az első számú elkapója a Patsnek Edelman és Gronk kiesését követően, addig remek számokat hozott és Brady legbiztosabb célpontjává vált. Ellenben LaFell még a náthát sem volt képes elkapni és rengeteg dropja miatt sem fogják nehéz szívvel szélnek ereszteni.

davis_patsjets16_spts

 

Érdekes kérdés lehet még a futóhelyzet, hiszen Brandon Bolden annak ellenére, hogy gyakorlatilag csak a special teamben használható mégis 1,1 millió dollárral terheli a sapkát, ami elég sok – habár Lewis és Blount kiesését követően viszonylag tisztességesen játszott, még James White is előtte lehet a depth charton támadójátékokat tekintve, így nagyjából csak a special teamben végzett munkájáért kapna pénzt. 1 millió dollár fölötti fizetést special teamernek pedig nem nagyon adnék valakinek akit nem Matthew Slaternek vagy Stephen Gostkowskinak hívnak. Összesen tehát 24 millió dollár körüli összeget verhet el a Patriots erre-arra.

 

Kit tartsunk meg?

Bármennyire is furcsa leírni, a legfontosabb szabadügynöke a Patriotsnak az az Akiem Hicks, akit év elején egy csere útján szerzett meg a csapat a New Orleanstól, hogy aztán az egyik legjobb DT legyen csapaton belül.

 

LeGarrette Blount újraszerződtetése már nem tűnik olyan nagy dilemmának, ugyanis Dion Lewis és James White személyében két fiatal és jó running backkel rendelkezik a New England, ráadásul a piacon is lesz választék brusztolós futókból. A támadófal hiába szerepelt le az évben, Ryan Wendell sérüléséig a jobbak közé tartozott és emlékezhetünk arra, hogy a Super Bowl győztes csapat támadófalából kihagyhatatlan volt. Ha valakit elengednek a támadófalból, az Cameron Flemming lehet. Az OT LaAdrian Waddle újraszerződtetésére is kevés esély van. Amellett, hogy idén nem nagyon sikerült neki érdemben hozzátenni a játékhoz, még nagyon sérülékeny játékosról is van szó az esetében. Steven Jackson visszatérését pedig kizártnak tartom. Leonard Johnsontól pedig már el is köszönt a csapat. A többiek apró pénzért megtarthatóak.

 

Hiányposztok

 

Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy a legnagyobb problémája a Patriotsnak a támadófalban van. Első körös választással nem számolhat a Patriots, így ha minőségi támadófal embert szeretne szerezni a New England az offseason során, akkor azt a szabadügynök piacról lesz kénytelen halászni. Első számú célpont a Baltimore-ból minden valószínűség szerint távozó Kelechi Osemele lehet, akiről már tegnap írtam, hogy baloldali guardként és tackle-ként is kiválóan teljesített. Cornerback poszton sem ártana az erősítés, mert jó-jó a Butler-Ryan kettős, de mögöttük nem nagyon van senki, aki be tudna ugrani ha gáz van, így a poszt mélyítése elengedhetetlen. Még akkor is, ha ott van Justin Coleman és Tarrell Brownt is sikerül újraigazolni, 4 ember kevés egész évre. Az elkapó piac elég satnya, de a Gronk-Edelman-Martin-Amendola négyes mellé nincs szükség egy túlfizetett középszerű elkapóra. Továbbá kérdés, hogyha Blounttól megválik a csapat, akkor gondolkodnak-e futó szerződtetésében. Ha máshogy nem, majd a draft hátsóbb köreiben húznak valakit, de nem gondolom valószínűnek, hogy rárepülne esetleg Matt Fortéra a Patriots.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!