About the author

6 Comments

  1. 1

    razs

    “…az új szabályozások értelmében kénytelen lesz elkölteni…”

    Megteszitek légy szíves, hogy erről írtok egy pár mondatot, vagy linkeltek egy olyan posztot, ahol viszonylag szűkszavúan (nem kisregény… :) ) le van ez írva. Köszi!

  2. 2

    LasDen

    Inkább adnák olyan csapatnak azt a pénzt, aki tud is kezdeni vele valamit :D

  3. 3

    renningan

    Az NFL-ben van egy pénzügyi alsó határ, amit a csapatoknak el kell költeni. Ez volt a játékosok egyik kikötése a 2011-es lockout során.

    Ennek a lényege, hogy 2013 és 2016 között el kell költeniük készpénzben a fizetési sapka 89%-át. Mivel itt a tényleges kifizetésekről van szó, itt nem lehet csak úgy szórakozni a könyveléssel.

    Ez úgy néz ki, hogy:

    2013 – 123 millió
    2014 – 133 millió
    2015 – 143 millió
    2016 – kb 155 millió

    Tehát 2013 és 2016 között összesen lesz/volt nagyjából 559 millió cap space és ebből 4 év alatt a csapatoknak 89%-ot legalább el kellett költeni, azaz 494 milliót. Jelen állás szerint a Raidersnek, hogy meglegyen az átlag, kb 70 milliót kell pluszba készpénzbe elkölteni.

  4. 4

    razs

    Akkor pongyolán fogalmazva ez azt jelenti, hogy ha a szabályt nem nézve lenne egy olyan teljes keretük, amellyel amúgy szívesen nekivágnának a szezonnak, akkor vagy szándékosan le kell igazolni még valakiket, vagy néhány játékosnak csak ezért kell magasabb fizetést adni (úgy, hogy korábban személyesen megegyeztek az alacsonyabban) vagy átütemezni?

    Lehet ez magyar betegség, de én biztos trükköznék. Pl. leigazolnék egy beépített embert extra magas fizetésért, és a későbbi szezonokban, amikor ellentétes gondjuk lesz (azaz nem férnének be a fizetési sapka alá), akkor a játékosok fizetésének fekete részét ebből kapnák borítékban. :)

  5. 5

    Kopi3.14

    Nem úgy tűnt idén, hogy rosszul sáfárkodtak a büdzsével.

  6. 6

    AwesomeOne

    Cseles, de azért az NFL-ben ennél jobban odafigyelnek a pénzre. De ötletnek nem rossz, szóval irány Oakland! :)

Comments are closed.

2014 Powered By Wordpress, Goodnews Theme By Momizat Team