Connect with us

Hír

Ma a kicsiké volt a főszerep

Ma is történtek játékosmozgások, igaz, nem nagyon röpködtek a milliók. A New Orleans Saint mindenesetre megtalálta új rúgóját, a Colts megszabadult Andre Johnsontól, a Bills tovább folytatja a veteránok kivágását, de a többiek sem tétlenkednek.

 

Andre_Johnson_-_Houston_Texans

 

A legnagyobb név kétségtelenül Andre Johnson, akit mindössze egy év után vágott ki az Indianapolis Colts. Ezzel a lépéssel 5,5 millió dollár szabadult fel a sapkában. Így vélhetőleg vége a 34 éves elkapó karrierjének, akit tavaly még elit igazolásnak gondolt a külföldi sajtó. Tény, Johnson a 2000-es évek egyik legjobb elkapója, a Houston Texans legeredményesebb játékosa yardokban, TD-kben és elkapásokban. Karrierje során hétszer lépte át az 1000 yardos határt, háromszor is 1500+ yardot termelt, valamint öt szezonban is 100 elkapás fölött zárt. De a Coltsban nem tudta hozni azt a szintet, amit elvártak tőle, mindössze 503 yardra és 4 TD-re futotta, bár el kell ismerni, nem voltak ideálisak a körülmények (Luck sérülés).

 

A Buffalo Bills elküldte a corner Leodis McKelvint, a csapat 2008-as első körös játékosát. McKelvin nem volt rossz, de soha nem tudott igazán egészséges maradni, Ronald Darby miatt pedig feláldozhatóvá vált. Elküldésével 3,9 millió dollárt spórol a csapat, lassan gyűl a pénz Cordy Glennre.

 

Josh Scobee-t, a Steelers és a Jaguars korábbi rúgóját egy évre leigazolta a New Orleans Saints.

 

Még tegnap történt, de a Detroit Lions egy évre újraigazolta a sérülés miatt csak 4 meccset játszó Tyrunn Walkert, kevesebb, mint 2 millió dollárért. A csapathoz közeli források szerint nagy az esély rá, hogy Haloti Ngata is visszatérjen a csapathoz.

 

Adam Schefter szerint a Chicago Bears azon dolgozik, hogy elcseréljék a tight end Martellus Bennettet. A liga egyik legjobb TE-je nem jön ki jól a vezetőséggel, akik inkább Zack Miller újraigazolását preferálnák. Bennettnek egy éve van hátra a szerződéséből, csere esetén 5 milliót spórolna rajta a Bears és legalább egy középső körös picket várnának érte.

 

hi-res-65141002a8a922cd7ce245bf65e84bc8_crop_north

 

A New England Patriots nem fog RFA tender használni Sealver Siligán, aki így teljes jogú szabadügynök lesz. Bár 2013-ban és 2014-ben remekül játszott, sérülései miatt nem tudott rendesen kibontakozni. Idén pedig a negyedik helyre szorult Malcom Brown, Akiem Hicks és Alan Branch mögött. Akiem Hicks szintén szabadügynök lesz.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!