Connect with us

Szabadügynök

FA-értékelő – Van még lejjebb

A New Orleans Saints évek óta egyre inkább elássa magát. A fiatalítás és a cap space növelése nagyon nem jön be eddig, a csapat egyre csak gyengül és mi lesz akkor, ha Drew Brees sem lesz? A csapat egyetlen dologban teljesít konzekvensen, mégpedig hogy utóbbi 2-3 évben mindig húztak egy WTF-et.

 

A Brees fiaskó

 

Drew Brees a Saints történetének legjobb irányítója, jelenleg is elit játékos. Szó sincs arról, hogy nem érdemli meg a nagy pénzt, de a kereken 30 millió dollárjával hatalmas terhet ró a csapatra. Ha már nem akar nyerni, akkor ő ilyen téren rendben van, viszont a csapat részéről a létező legrosszabb stratégia az, hogy nem csinálnak semmit.

Drew-Brees-2-630x419

 

Három lehetősége volt a Saintsnek: cut, trade vagy hosszabbítás. Ha a csapat február 10. előtt kivágja, akkor 20 millió dollárt spóroltak volna. Ezt nem tették meg, így Brees elküldése most 10 millió dollárnyi cap space-szel és 20 millió dollárnyi halott pénzzel járna. Ez a hajó tehát elúszott. Így egyszerűbb lenne viszont cserélni, 10 millióért egy Brees minimum második kört ér. Illetve ott a hosszabbítás lehetősége, ami olyan Joe Flaccosan két + évet jelentene évi 20-22 millióért, viszont az idei capből 10 milliót átcsoportosítanának. Ez utóbbi lett volna a legjobb megoldás, hisz így a kecske is jól lak és a káposzta is megmarad. Csakhogy, mivel ez nem jött össze az piac nyitásáig, az egész idei FA mehet a kukába. (Brees helyzet kezelése eddig: F)

 

Újabb WTF-ek

 

Nézzük, kiket igazolt a Saints:

 

Coby Fleener, TE – 5 év, 36 millió

James Laurinaitis, ILB – 3 év, 8,25 millió

Craig Robertson, ILB – 3 év, 5 millió

Nathan Stupar, OLB – 3 év, 5 millió

Nick Fairley, DT – 1 év, 3 millió

Michael Hoomanawanui, TE – 3 év, 5,2 millió

Josh Hill, TE – 3 év, 7,1 millió

Luke McCown, QB – 2 év, 3 millió dollár

Tim Lelito, G – tender

 

A fenti játékosokon kívül, volt még pár 1 millió alatti igazolás, de ők nem sok vizet zavarnak. Kezdjük a jobb szerződésekkel, azokból van a kevesebb. McCown visszaigazolása vállalható, kell egy normális csereirányító. Tim Lelito tenderelése is rendben van, ő a csapat legjobb guardja, bár ez sok mindent elmond a guard-állományról. Fairley szerződése a legjobb lépés volt, amit a Saints idén eddig csinált, messze értéken alul érkezett. Illetve James Laurinaitis leigazolása is jó olyan szempontból, hogy végre lesz egy mentális vezér a csapatban. De sokkal jobb nem lesz tőle a linebacker sor. (B)

Aug 15, 2013; Cleveland, OH, USA; Detroit Lions defensive tackle Nick Fairley (98) celebrates after a sack in the first quarter of a preseason game against the Cleveland Browns at FirstEnergy Stadium. Mandatory Credit: Andrew Weber-USA TODAY Sports

 

Craig Robertson egyértelmű passzjátékoknál használható csak, ahogy Nathan Stupar is, egyikük sem fog sokat pályán lenni, de ők még a vállalható kategória. Viszont amint a Saints a TE poszttal művelt, az valami katasztrófa. Először is, leigazolták Coby Fleenert évi 7,2 millió dollárért, miközben Fleener legjobb esetben is átlagos játékos, aki több labdát ejt el, mint amennyit elkap. Ráadásul, nagyon csúnya farnehéz szerződést kapott, hogy idén beférjen a sapkába. Ehhez jött még két hasonló kontraktus Josh Hill és Michael Hooman révén, amit végképp nem lehet hová tenni. A kora miatt egyedül Hill éri meg a pénzét, de ő meg teljesen felesleges Fleener miatt. Pontosabban, Fleener teljesen felesleges Hill miatt. Hoomanawanuit pedig egy hátsó körös pick-kel könnyen pótolni lehet. Ráadásul a három TE idei fizetése együtt annyi, mint Martellus Bennetté, akiért a Patriots mindössze egy 4. kört adott, és 2 millióval kevesebb, mint amennyit a Ravens adott Benjamin Watsonnak. Ráadásul Hooman és Freeman fizetésén meg lehetett volna spórolni Jahri Evanst (3 millió). Legalább egy korrekt támadófal lehetett volna a 30 milliós Brees és a tavaly igazolt 5 milliós, 300 yardos CJ Spiller előtt. (F)

 

Hiányposztok és összegzés

 

A Saints kivágta Marques Colstont, Brandon Brownert és Ramon Humbert, ami teljesen jó döntés volt, bár sokat nem spóroltak rajtuk. Jahri Evans elküldésével csak hiányposzt keletkezett, Benjamin Watson elengedése is hatalmas hiba volt annak ellenére, hogy jócskán benne van a korban. Én nem tartom megoldottnak a TE helyzetet Fleenerékkel, darabra túl sok, minőségre túl kevés. Guard nincs és Cameron Jordan mellé egy jobb pass rusher is elférne. Laurinaitis csak mentálisan jó, Ellerbe semmire sem használható.

Ebből lesz majd sok

Ebből lesz majd sok

 

Nem volt jó anyagi helyzetben a Saints, mindössze 7 millióval indultak neki a piacnak. De egyetlen igazán jó lépésük az Nick Fairley leigazolása volt, minden más, amit csináltak – különösen a Brees ügy és a tight endek – az szinte minősíthetetlen. Szerintem egyáltalán nem erősödött a csapat, a szűkös forrásokat pedig gyakorlatilag elkótyavetyélték. Ez nálam karó. Értékelés: F

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!