Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Eli Apple

Az amerikai futball egyik legnehezebb posztja a cornerback. Ugyan profi szinten soha nem játszottam, de az a néhány alkalom, amikor hobbiból lementem játszani, gyorsan bebizonyította, hogy egy corner élete nem könnyű. Nagyon jól kell olvasni az irányító mozdulatait, lekövetni a gyors elkapókat, felvenni fizikálisan a versenyt az erősebbekkel és gyorsnak kell lenni kis területen, valamint hosszútávon is. Nem csoda, hogy egy jó CB páros alapvetően határozhat meg védelmeket. Az egyetemről kijövő játékosoknak rengeteget kell tanulniuk és nagyon könnyű a besülési lehetőségük is. Eli Apple nem a legjobb cornerback a drafton. Sőt, talán a legjobb 3 cornerbackben sincs benn. Testi adottságai azonban kétségtelenül az egyik legjobbak a classban, így korán csapatot találhat magának, akár már az első körben is.

 

Apple borito

 

Az idei cornerback class testfelépítését tekintve nem túl acélos. Sem magasságban, sem erőben nem olyan cornerek vannak a top5-ben akik a liga elsőszámú elkapóival testfelépítésben könnyedén felvennék a harcot. Eli Apple azonban pont ilyen és ezért is kúszhat felfele a boardokon. 185 cm magas, több mint 90 kilogramm és erős izomzatú. Nem könnyű elnyomni a line of scrimmage vonalán jammelés közben sem és a levegőben elkapásoknál sem. Kézátmérője ugyan méretéhez képest nem olyan nagy, de a prospectek közül még így is az egyik legnagyobb. Fizikai paraméterei egyértelműen egy elsőszámú corner benyomását keltik, aki könnyedén veszi fel egy elsőszámú wide receiverrel a harcot.

 

Ehhez a mérethez ráadásul elképesztő gyorsaság társul. 4.40 másodperces 40 yardjánál ugyan akadtak jobbak a Combine során, de ekkora mérettel senki sem rendelkezik közülük. Ráadásul nem csak a hosszabb távon jó az ideje, hanem kis területen is nagyon fürge. Könnyedén veszi fel elkapója tempóját és vált iramot, ha szükséges. Man coverage-ben épp ezért talán a legjobb a posztján. Végig az embere mellett tud maradni, nagyon nehéz szeparálódni szorításából, így szinte mindig egyszerre tud elkapójával a labdáért ugrani.

 

apple tight cov

 

És ha már egyszerre ugrik a WR-rel, akkor megvan a kellően agresszív mentalítása, hogy ne tudják elnyomni. Hosszú kezeit jól használja és jó ütemben ugrik fel, nagyon nehéz mellette lehúzni a labdát, ha végig szorításban marad, mert ha érzékeli, hogy nem az övé a játékszer, rögtön a labda kiütésére megy.

 

További erénye, hogy viszonylag jól lép fel futás ellen is. Testi ereje megvan a futók megállításához, még ha lendülettel is jönnek felé és kezeit is megfelelően használja a tackle-ök véghezviteléhez.

 

apple futás ellen

 

Nem hasznavehetetlen blitzelésben sem. Sebességből könnyedén odaér a QB-hoz és nem hagyja kimenekülni a szorításból.

 

apple sack

 

Azonban játékának ezen aspektusa messze nem hiba nélküli. Sokszor rosszul választ szögeket, így ha le is tudja lassítani a futót, nem tudja rögtön földre vinni, ezzel életben hagyja a futást. Ezen kívül sokszor lassan reagál a játékra, ráadásul nehezen jön le a blokkokról is, ha sikerül őt megfogni. A támadók előnyben vannak vele szemben, mert mire észleli a játék irányát, már jó szögbe tudnak vele szemben blokkolni és ezekkel sokszor nem tud eredményesen megbirkózni.

 

Legnagyobb hibája azonban az, hogy hajlamos szem elöl téveszteni a labdát, mert sokáig az elkapóját nézi. A pozitívumok között írtam, hogy nagyon jól tapad elkapójára, de a labdát közben egyáltalán nem követi. Hajlamos ugyanis néha sokáig nézni a emberét és ilyenkor elveszti a QB olvasását. Sokszor könnyen szedik le ilyenkor mellette és nagy játékokat csinálnak róla. Különösen bajba kerül zone coverage esetén, ugyanis ilyenkor nem az elkapó mellett kell futni és végig rajta ragadni, hanem fel kéne venni a támadóját, de ez nem megy tökéletesen neki. Test a test elleni csatáknál is az okozza vesztét, hogy ha elveszti a labdát, akkor nehezen találja meg a levegőben, így ha rosszul számolja ki a labda ívét, akkor könnyű elválni tőle.

 

apple negativ

 

Összességében Apple még nem egy NFL kész elsőszámú cornerback, de nagyon kevesen azok, akik ide kerülnek. Egy jó védelembe bekerülve szép fejlődés állhat előtte és kiváló CB lehet évek múlva. A csapatok minden bizonnyal nem fognak elmenni a negatívumok mellett és ezért akár a második napra is csúszhat, de nem lenne meglepetés az se, ha az első 20-ban kelne el.

 

(Képekért és videókért köszönet a profootballfocus.com, grantland.com, sbnation.com és bleacherreport.com oldalaknak)

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!