About the author

  • petipajti

    frisco 2x húz, ravens egyszer se. összecserélted a címereket :)

  • igen a második Ravens, javítom

  • Petya90

    Teljesen egyetértek a Decker pick-el, ha Lawson már nem lesz elérhető. A korábbi mock-ban nagyon nem értettem mi alapján gondoljátok a cornert, főleg olyan cornert aki nem is járt pre draft visiten Detroitban. Szerintem ritka az olyan első körös pick amikor olyat húznak, akit nem hívtak el előzőleg magukhoz (és ez szerintem minden csapatnál így van). A detroit utoljára 1998-ban draftolt CB-t első körben.

  • sok csapat smokescreennek használja a viziteket, hozok is példát a saját mockomban hamarosan :) Az meg hogy régen draftolt még akár igazolhatja is, hogy CB lesz, valamikor csak kell húzni :)
    (én más irányba indulok el, elég jó esélyét érzem annak a picknek)

  • Petya90

    ez igaz, bár hozzá tartozik a történethez, hogy tavalyról volt egy 3. körös CB pick akinek még bizonyítania kell. Nevin Lawson pedig több mint elégségesen kipótolta a Mathis által hagyott űrt. Az a baj, hogy ha első körben CB-t húznak, utána a sokkal égetőbb pozíciókra nehezebb lesz megfelelő játékost találni.

  • védőfalba lehet később is húzni, jó cornerből viszont csak 5 van kb. Nem mondom hogy CB lesz, de szerintem nem zárható ki azért

  • renningan

    Van támadófal is meg minden. Kellyt én is érzem, írtam is, de szerintem Decker előrébb van a boardon.

  • a támadófalat direkt nem írtam, mert nem akarom lelőni a pickem :D de kösz… :P

  • Chester

    Az a Floyd pick nekem nagyon tetszik, és bőven lehet benne ráció.

  • touchdown89

    Én nem érzem megalapozottnak. OKé, hogy kell meg azt mondták (smoke screen?), de köztudottan BPA alapon húznak. Márpedig egy jó játékos maradni fog, így ha lejjebb mennének se hiszem, hogy őt húznák be (persze ez a többi picktől is függ.) Egyébként nem lenne reach Floyd?

  • Chester

    Nagyon nem, sőt, egyre több helyen a top10-be várják. Kitrade esetén teljesen jó pick lenne a Ravensnek.

2017 Fűzővel Kifelé! Impresszum     Infinety hirdetés   Kapcsolattartó: Veres Annamária

Honlapunk az élmény javítása érdekében sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás