Connect with us

Draft

Draft-értékelő – Fejedelmi munkát végeztek Cincinnatiben

A Bengals az utóbbi években rendre nagyobb és nagyobb várakozásokkal tekint neki az előttük álló szezonra, ez most sincs másképp. Nem titkolt céljuk egy sikeres menetelés a rájátszásban, melyhez már csak 1-2 elemet kell jól elhelyezni a csapatban. A holtszezon eddigi részében viszonylag csendesen tevékenykedtek, de a drafton egészen jó munkát végzett a front office, és nagyon hasznos játékosokat sikerült kiválasztaniuk. Lássuk, kik lökhetik magasabbra Daltonékat 2016-ban.

 

1/24 William Jackson III, CB, Houston

 

Mondhatjuk, hogy a Bengals állította meg WJ3 „csúszását”, hiszen kvalitásai alapján sokan top20-ba várták őt, azonban mégse kelt el ezekben a magasságokban. Ha első kör és cornerback Cincinnatiben, akkor kisebb félelem töltheti el a Bengals szurkolóit, mivel eddig sem Kirkpatrick, sem Dennard nem töltötte be a hozzáfűzött reményeket, ezen változtathat most – jó eséllyel – Jackson. Sokáig nem tekintették őt top tehetségnek, aztán jött a Combine, és robbantott egy óriásit, amivel egészen magasra lökte magát a draft boardokon. Egy nagyon jó termetű defensive backről beszélünk, aki simán felveszi a versenyt akár a nagyobb termetű, akár pedig a kisebb, speedster típusú WR-ekkel is. Labdaérzéke kiváló, és mind emberezésben, mind zónázásban jól alkalmazható. Ugyan nem ez a poszt volt a legnagyobb hiányossága a csapatnak, de W-Jax ezen a helyen nagyon jó értéken jött, és ha hosszútávon gondolkodunk, akkor mindenképpen segítséget nyújthat ennek a pozíciónak. Személy szerint nagyon jó választásnak gondolom ezt a húzást, az első kör egyik legnagyobb stealje.

 

wj3

Hamar a kezdőbe kerülhet, ha első körös elődjei továbbra sem játszanak jól.

 

2/55 Tyler Boyd, WR, Pittsburgh

 

A Bengalsnál egyértelműen az elkapó poszt vált a leglyukasabbá ebben a holtszezonban, és ugyan jött Brandon LaFell, de ő se fog hosszú távú megoldást jelenteni. Boyd személyében egy kiváló route runner elkapót találtak, akit a szezon előtt még sokan a legjobb elkapónak tartottak, azonban akadt problémája a törvénnyel is, és sérülések is hátráltatták a munkáját. Alkatra nem egy tipikus #1 wide receiver, és a 40 yardos ideje sem valami villám (4,58 mp), de tehetségét, képességeit, és küzdőszellemét tekintve simán lehet stabil célpont ebben a ligában. Ráadásul olyan szerencsés helyzetbe került, hogy a Cincy offense dugig van tömve tehetségekkel, így lesz alkalma Green és Eifert között lubickolnia. Eleinte leginkább slotban fogják alkalmazni, de ahogy fel tudja venni a profik ritmusát, hamar kikerülhet a szélre is. Jacksonhoz hasonlóan őt is nagyon korrekt választásnak gondolom.

 

boyd

Jó dolga lehet a nagyok között.

 

3/87 Nick Vigil, LB, Utah State

 

Nem egészen értem ezt a választást, amikor a védőfalba is lehetett volna kezdő kaliberhez közeli tudású játékost húzni, akkor miért esik a választás egy átlag alatti tehetségű linebackerre. Igaz, hogy az Aggies védelem motorja és vezéregyénisége volt Vigil, és legutolsó szezonjában 144(!) szerelést hajtott végre, ezek a számok túlmutatnak a játékos valódi kvalitásain. Egyetemi szinten nagyon jól tudta fogni a futást, és ugyan passz ellen sem volt teljesen elveszett, de mozgása nagyon nyers, darabos, és a legnagyobb hibája, hogy a blokkokról képtelen lejönni. Ez nem a legjobb ajánlólevél a profikhoz, ráadásul még a nem túl acélos Bengals depth charton sem szerepel – egyelőre – jó helyen. Special teamben hasznos lehet, de egy bajnoki gyűrűre hajtó csapatnak a harmadik körben nem ilyen választásra van szüksége.

 

4/122 Andrew Billings, DT, Baylor

 

Nagyon a csúszó játékosokra összpontosított a Bengals, de egyértelműen ez a választás a legnagyobb steal mind közül. Billingst többen is első körbe várták, de legkésőbb a másodikban már a legtöbben kivitték a mock draftjukban, így a 120-ból kicsúszva, mondhatni aranyat ér. Mivel Domata Peko nem jelent megoldást a távolabbi jövőre nézve, mindenképp kellett egy igazi 1-tech, run-stuffer DT a fal közepére, Geno Atkins mellé. Ha Billings képes lesz felnőni a feladathoz, és a Baylor egysíkú szisztémát kinőve jól be tud illeszkedni a profik közé, akkor brutális belső fal épülhet Cincinnatiben. A tehetsége mindenképp megvan egy szép karrier befutására, és még csak 21 éves, bőven van ideje tanulni, hogy aztán majd nagyot robbantson.

 

billings

Mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy kis darab.

 

5/161 Christian Westerman, G/C, Arizona State

A draft ezen szakaszában már elég ritka, hogy valaki első napos kezdőt válasszon magának, de elég esélyes, hogy ez bejött Mike Brown csapatának. Westerman is tekintélyeset csúszott, hiszen a második körben is elkelhetett volna, ha térdproblémái ebben nem akadályozzák meg. Kiváló támadófalember, aki eredendően guard, de akár centerként is lehet játszatni. Passznál nagyon hatékonyan védi az irányítót, de képes guard-húzásoknál hamar felérni a második vonalba, és blokkolni a védőket a mögötte haladó futónak. Nem rossz a Bengals fala, így biztosan nem lesz egyből kezdő, de nem lepődnék meg, ha ez akár már a szezon alatt – de legkésőbb jövő ilyenkorra – megváltozna.

 

6/199 Cody Core, WR, Ole Miss

 

Viszonylag elfeledett elkapóról beszélünk, hiszen csapattársa, Laquon Treadwell árnyékában kellett lejátszania egyetemi karrierjét, így nem igazán volt lehetősége a tündöklésre, de amikor villantott, az nagyra sikerült. Nagyobb termete (6’3”, 205) és kézügyessége előnynek számít, de elég tapasztalatlan játékos, akire nem egy szezonnyi tanulás vár, de a szakma egyik legjobbja mögött ez ajándéknak számít. Special teamben már az elején kezdő lehet, de én arra számítok, hogy fog néhány snapet kapni red zone játékokban is, ahol akár sikere is lehet, ha a sztárokra jobban figyelnek. A Brady-pickkel pedig arra se lehet panasz, hogy milyen értéken jött.

 

7/245 Clayton Fejedelem, S, Illinois

 

Nehéz nem elfogultnak lenni egy olyan játékossal kapcsolatban, akinek feltehetően (ő maga ugyan nem tud róla) magyar felmenői vannak, nekem sem fog ez menni. Fej egy igazi atléta, SPARQ mutatója kiváló, mely nagyon hívogató több csapat számára is, így a 7. kör végén már igazán megért egy picket. 2015-ben 140 szerelést hozott össze, és volt olyan mérkőzése (vs. Wisconsin), ahol 19 total tackle állt a neve mellett a statisztikai lapokon. Ebből látszik, hogy a futást nagyon jól tudja fogni, de a passz ellen már igencsak hadilábon áll. Sajnos nem sok esélye van kezdeni a profik között, hiszen „csak” egy egysíkú box safety, de az atletikusságában rejlő potenciál, bizakodásra adhat okot. Én arra számítok, hogy megragad a Bengals 53 fős keretében, és sűrűn fogjuk őt a speciális csapategységben látni.

 

fej

Azt a bicepszet sem a legyek hordták össze.

 

A Cincinnati Bengals is azon csapatok közé tartozik, akiknek nem sok hiányzik (jó, erről lehetne vitatkozni), hogy egy nagyobb playoff szereplést produkáljanak, és akár a Super Bowlig jussanak. Kevés hiányposztjuk volt, melyek közül a legnagyobbra egyből két embert is hoztak, kilőtték a védőfal közepét, mélyítették a támadófalat és nagyon hasznos játékosokat hoztak a védelembe is, valamint több játékosuk is az első naptól hadra fogható lehet. Egy választást leszámítva nagyon tetszik nekem ez a draft, de azért kicsit tartok attól, hogy Billings és Westerman tehetségéből nem tudják kihozni a maximumot, és idővel eltűnnek a süllyesztőben, azonban ez a rizikófaktor sem tudja lehúzni a csapat idei szereplését.

 

Értékelés: A-


Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!