Connect with us

Draft

Draft-értékelő – Hosszú távra tervez a Broncos

A Denver Broncos csapata úgy érkezett a draftra, hogy két égetően nagy hiányposztja, két kisebb needje volt, de természetesen a sok távozó miatt más csapatrészek is mélyítésre szorultak. A legtöbb beszédtémát természetesen az irányítókérdés szolgáltatta, egészen a draft első napjáig. Azt mindenki nagyon jól tudta, hogy a class két legjobb irányítójára nem lesz semmiféle esély, így minden figyelem Lynchre szegeződött. Ugyan nagy esély volt rá, hogy akár a top20-ban kimegy a fiatal prospect, de kisebb meglepetésre még a Jets is bent hagyta a Memphis QB-ját. Ekkor pedig Elway, ahogy tavaly is, megérezte az esélyt és feltrade-elt a Seahawks helyére (mint kiderült nagyon jó érzékkel, mivel a Dallas is jött volna). A felmozgás egy harmadik körbe került, de abszolút megérte. Egyrészt a Broncosnak így is maradt egy választása ott a kompenzációs jogok miatt, másrészt ez a harmadik kör szinte már egy negyedik volt.

 

paxton borito

 

Na, de vissza a választáshoz. Paxton Lynch, ahogy írtunk róla a Memphis egyetemről érkezik a profik közé, harmadik legtehetségesebb irányítóként a classból. Legnagyobb erénye, hogy bivalyerős karja van, hosszú passzokat midben megerőltetés nélkül vállal és ezek nagy része pontos is. Testalkata tökéletes, magasabb az átlagnál (könnyen lát ki a fal mögül) erős testalkatú, de termetéhez képest elég mobilis. Nem csak scramble futásokból, de megtervezett, rá hívott futójátékokból is eredményes lehet. Egyértelmű, fontos hiányposztra érkezett, magas potenciál van benne és már—már steal is volt azon a ponton. Persze egy év padozás várhat rá, rengeteg dolgot kell még tanulnia (egyetemi karrierje során például 50%-ban 4 route-ot használt, sosem játszott még huddle-ben), de ha valahol, akkor Elway és Kubiak keze alatt tökéletes kezdővé csiszolódhat. Értékelés: A

 

A második körös választás egy igen szimpatikus, bár erősen reach szagú, a tavalyihoz hasonló projekt pick volt a Broncos részéről. Adam Gotsis Ausztráliából érkezett 2012-ben az NCAA-ba, előtte ausztrál futballt játszott, ami ugyan egy jó erőnléti alapot adott neki, de azért rengeteg tanulnivalót kellett/kell pótolnia. Alapvetően egy nagyon jó testfelépítésű, hosszú karokkal, nagy tenyérmérettel rendelkező, sokoldalú védőfal játékos, aki 3-4-es védelemben defensive endként állhatja meg a helyét leginkább.

 

adam-gotsis-of-georgia-tech

 

Open space-ben nagyszerűen mozog, megküzd a double teamek ellen is és leállíthatatlan motorja van. Ugyanakkor még nagyon nyers, passzsiettetéshez a repertoárja bőven az átlag alatt van és nem igazán robbanékony az első két lépése sem. Ráadásul tavaly alig játszott, ugyanis sérülést szenvedett, ami következtében az egész szezont ki kellett hagynia és még jelenleg is folyik a rehabilitációja. A defensive end másodlagos hiányposztként kezelhető Malik Jackson távozása óta, de Gotsis egyértelműen nem kezdőnek, hanem hosszú távú megoldásnak érkezik, akire rengeteg tanulás vár még. A sérülése hatalmas negatívumként kezelhető, de a potenciál nagy. Minden pozitívum ellenére, nem a legbiztosabb pick és talán később is elérhető lehetett volna, ráadásul lett volna nagyobb hiányposzt is, így nem tudok egyértelműen örülni érkezésének. A harmadik kör végén aztán Justin Simmons érkezett, aki tökéletes példája egy igazi single high free safetynek. Nagyszerűen mozog szabad területen, jó ösztönökkel rendelkezik, coverage-ben kiváló játékos. Egy igazi playmaker is, az egyetem alatt több fontos interceptionje volt, ráadásul sokoldalú játékos is. Alapvetően free safety, de fel tud húzódni a boxba is és slot, valamint linebacker poszton is játszott már. Ugyanakkor a safety nem volt feltétlenül hiányposzt, amit a harmadik körben kellett volna keresni (esetleg megpróbál a Broncos valakit linebackerré átneveli?) még ha Simmonsban is nagy lehetőségek vannak. A harmadik kör legvége nagyjából rendben van, free safetyként az egyik elérhető legjobb is volt, de más csapatrészek jobban igényelték volna törődést. A két második napos pick, így, főleg Gotsis bizonytalansága miatt egy C+.

 

A harmadik nap aztán egy meglepetéssel kezdődőtt, ugyanis Anderson és Hillman megtartása után egy futó draftolása nem feltétlenül indokolt. Ami mégis elfogadhatóvá teszi a picket, hogy Devontae Booker a negyedik körnél korábban is simán kimehetett volna, zone-blocking scheme-be tökéletesen illő futó, aki türelmesen várja a blokkokat, majd nagyszerűen vág be az észlelt lyukakba.

 

NCAA Football: Arizona at Utah

 

Rengeteg missed tackle-t harcolt ki pályafutása során, jól jön le a szerelésekről is. Nagyon illik Kubiak sémájába a játéka, de a telített backfield miatt nem volt égető a draftolása. Az ötödik körben aztán végre érkezett egy guard is, talán a csapat legégetőbb hiányposztjára. Connor McGovern egy fizikálisan nagyon erős játékos, aki futásblokkolásban kitűnően használható, de meglehetősen nyers a játéka, minden bizonnyal lassan épül majd csak be a csapatba. A hatodik körben aztán újabb trade-re szánta rá magát a csapat és egy fullback érkezett, Andy Janovich személyében. A zone-blocking scheme miatt egy a futáshoz jól blokkoló fullback mindig jól jön és a hatodik körben talán nem is kár érte. A másik játékos ebben a körben egy újabb safety. Elway imádja a sokoldalú defensive backeket, a legutóbbi pár évben mindig érkezett pár corner vagy safety a hátsó körökben. Will Parks ráadásul egy elég jó fogásnak tűnik a draft vége felé. Képes emberfogásban hatékonyan védekezni és a védelem front7 részén kívül bárhol feltűnik. A sort pedig egy punter draftolása zárta, Colquitt ugyan a rájátszásban meglehetősen elit formát mutatott, de előtte erősen inkonzisztens volt a fizetéséhez képest, így nem akkora meglepetés Riley Dixon érkezése. A harmadik nap ezzel egy B a Denvernél.

 

Összességében szerintem egy jó draftot zárt a Denver, a legfontosabb hiányposztját betöltötte, érkezett több tehetséges projekt játékos is. Egyedül a második körös Gotsis draftolása tűnik kicsit furcsának, de a poszt és a potenciál ott is rendben van. Amiért kicsit elő lehet venni Elwayéket, hogy az egyik leglátványosabban szenvedő csapatrészt, az O-line-t mindössze egy emberrel próbálták erősíteni, pedig három érkező is kevés lett volna. A draft utólagos megítélése valószínűleg Paxton Lynch teljesítményén fog múlni, de előzetesen ez egy B értékelést érdemel nálam.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!