Connect with us

Magyar foci

HFL elődöntő: elmaradt a visszavágás Budapesten

A párosítás nem változott a két héttel ezelőttihez képest, a különbség csak annyi volt csupán, hogy ezúttal az alapszakaszt megnyerő Budapest Cowbells mellett szólt a hazai pálya előnye a negyedik helyezett Nyíregyháza Tigers csapata ellen. Az előző meccsen – ahogy arról be is számoltunk – elmaradtak az izgalmak, azonban a vendégek nagyon nagy reményekkel utaztak a fővárosba, ahol meg akarták mutatni a magabiztos Cowbellsnek, hogy kár lenne magukat elbízni, mert igencsak potens játékerőt képviselnek a hazai viszonyok között.

 

1. negyed

 

A mérkőzés elég jó futball időben kezdődött, a korábbi esőzések elálltak, így a fiúk már napsütésben kezdhették meg a harcot a döntőbe jutásért. A pénzfeldobást a Tigers nyerte, akik a választást a második félidőre halasztották, a kirúgás után a budapesti alakulat hordhatott vissza. Az első kickoff nem sikerült, a disznóbőr oldalt hagyta el a pályát, jöhetett az újrarúgás, amikor a labda Roják Richárdnál (#5) landolt, aki Eric Agyeman (#29) kezébe adta át azt, majd a külföldi játékos nagyon dinamikusan indult meg előre, és a félpályáig cipelte a disznóbőrt, jó mezőnypozícióból jöhetett a Bells. Az offense elég döcögésen indult, rögtön delay of game szabálytalanságot fújtak Udvardi Gyuláék Váry Tamásra (#7). Ezután jött Cseperkáló Péter (#49), aki nem sokat habozott ezúttal sem, egyből a célterületre juttatta a játékszert, de a támadófalban volt egy holding, ezért annulálták a a TD-t. A hibák ellenére beindult a csapat, és egy 2. és végtelent is sikerült Várynak megoldania Kocsis Péter (#3) segítségével. A drive végül egy sikeres mezőnygóllal zárult, Szentirmai Zoltán (#18) helyezte a labdát a póznák közé. 3-0

 

bells1

 

Onside kickkel próbálkoztak a kolomposok, azonban az sikertelen volt, a saját 45-öséről jöhetett a Tigers, de ők is némileg alulkoncentráltan indítottak, több zászló is repült rájuk. 3&19-nél hosszú labdát eresztett el Sam Clark (#16), de Patrick Ogunji (#21) résen volt és nem engedélyezett elkapást. A punt finoman szólva sem sikerült jól, Sviatko Gábor (#7) nem tudta megszelídíteni a rosszul feladott labdát, és azonnal földre vitték a hazaiak a Tigers 20 yardosánál. Meg is bosszulta magát a hiba, mert a rövidke támadássorozat végén a Váry-Kocsis duó hozott össze hat pontot. Szentirmai lába nem remegett meg ezúttal sem, 10-0-ra növelte az előnyét a Cowbells.

 

Megint nem hosszú kirúgást választottak a hazaiak, így az 50 yardos környékéről támadhattak vissza a Tigrisek. Darrell Lynn Tate (#20) kapta a labdacipeléseket, de nem nagyon tudta előrébb vinni csapatát. Harmadik kísérletnél Dávid Tamás kapott el egy passzt, de ő se tudott első kísérletet kiharcolni. A punt ezúttal gyönyörűre sikerült, és újra Agyeman indult meg, aki a saját 33 yardos vonalig vitte a játékszert, ezzel lezárva az első negyed történéseit.

 

bells3

 

 

2. negyed

 

A Cowbells ezúttal nem csak Cseperkálót „etette”, Roják Richárd is sok szerephez jutott ebben a negyedben. Leginkább lábon hozták zavarba a védőket a hazai alakulat támadói, amolyan power futballt láthattunk több guard húzással is. A szabálytalanságok viszont ekkor sem maradtak el, Kispál Gábor (#76) mozdult meg idő előtt többször is. A Cowbells azonban túl tudott lendülni a hibáin, Zsikla Zoltán (#9) villant meg és húzott le egy passzt a célterületen belül. Az extrát újrarúgatták a bírók, de sikerült így is értékesíteni, az állás 17-0-ára módosult.

 

bells2

 

A szokásos gyenge kirúgás után ismét félpályáról támadhatott a vendégcsapat, amikor Clarktól láthattunk szép passzokat és futásokat egyaránt. Ekkor úgy tűnt, hogy kezdi elkapni a fonalat a Tigers offense, de ahogy az lenni szokott, jöttek a zászlók: false start és 12 ember a pályán. A két perces figyelmeztetésnél már a Bells térfelén járt a csapat, amikor a meccs legfurcsább és egyben legvitatottabb szituációja következett, Szűcs Tibor (#92) ütközését targeting szabálytalanságnak vélték a játékvezetők, és azonnal le is küldték a pályáról végleges kiállítással. Itt azt lehetett hinni, hogy ez némiképp megtöri a csapatot, azonban az öreg motoros Bánfi Mihály (#48) egyből egy sackkel jelezte, hogy nem törtek meg. Ezután Krasznai Balázs (#11) elkapási kísérlete nem jött össze, amit heves vita követett, de a bírók nem láttak semmit. Punt következett volna, de a vendégek trükkös játékot próbáltak csinálni, viszont az nem jött össze és a menekülési kísérlet után, a labdát is sikerült a védőknek megszerezniük. A visszatámadásra már nem jutott idő, 17-0-ás állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

 

3. negyed

 

A megannyi szabálytalanságot hozó első félidőt követően, a Tigrisek kezdték támadással a második játékrészt, a saját 43-as yardvonalukról. Leginkább Tate kapta a labdacipeléseket, akin Alex Tibbles (#79) mutatott be látványos szerelést, és szokásához híven tüzelte a közönséget, akik kitörő kolompolással és szurkolással hálálták meg a jó játékot. Clark Lakatos Bencét (#10) is kereste labdáival, majd egy remek check down után újfent Tate villant meg, és a dinamikusan játszó vendégek máris a vörös zónánál találták magukat. A Bells védelem ekkor nem találta az ellenszerét a Nyíregyháza támadásaira, Lesiw Pawel (#39) is eredményesen futott értékes yardokért. A drive egész érdekesen zárult le, egy középső futást követően, kiszabadult a labda, és a Tigers támadói húzták be a célterületen belül, ezzel megszerezve első pontjaikat. A jutalomrúgás közben kétszer is zászló repült, de végül sikeresen értékesítették a kísérletet, 17-7-re módosult az állás.

 

bells4

 

Kezdett egyre inkább paprikássá válni a hangulat, a Cowbells visszahordásánál a mérkőzés során sokat szidott Udvardi zászlója újra repült, holdingot láttak a hazaiaknál, de a játék vége után, a végig forrófejű Ceasar Harris (#1) nem volt rest kakaskodni kicsit, melyre fújhattak volna szintén szabálytalanságot. Érezhető volt, hogy a hazaiak kiestek a meccs ritmusából, a támadófal újra gyengélkedett a játékok indításánál, és Váryhoz is sikerült odaérnie Sergii Budilovnak (#51), mely puntra kényszerítette a támadókat.

 

Az elrúgás gyengére sikerült Magyar Csanádtól (#13), mentségére szóljon, hogy majdnem odaértek hozzá és amúgy is elég rossz helyzetből kellett megoldania a feladatot. A Bells 35 yardosáról jöhetett a Tigers, de ez a támadósorozat is a zászlók miatt maradt csak emlékezetes. Clark újra megpróbált egy mélyebb átadást, de kétes helyzetben fújtak offensive pass interference-t Jamar Dialsre (#5). A következő játék sem festett túl jól a Nyíregyháza szempontjából, ekkor óriási ütést mértek irányítójukra, akit csak nehezen sikerült felsegíteni a gyepről. Punt következett, de a Cowbells támadói ezúttal sem találták meg az összhangot, a rövid támadósorozat egy false startról és több sikertelen játékról szólt leginkább. Puntolniuk kellett, ami azt is jelentette, hogy ebben a negyedben szerzett pont nélkül zártak, a Tigrisek támadhattak a fordítás reményében az utolsó játékrész kezdetekor.

 

bells5

 

4. negyed

 

A vendégeknek ekkor már minden egy lapra feltéve kellett (volna) támadniuk, de a drive elején egyből egy Clark-to-Tate screen játékot láthattunk, mely negatív yardokat eredményezett. Később Tibbles jutott át a falon és vitte földre Clarkot, de a nyíregyháziak legnagyobb szerencséjére ez horse collar tackle volt, mely előrébb vitte a támadókat. Harmadik és kilencnél az import irányító újfent látványosan szabadult ki a védők kezei közül, és Dialsnek dobta a disznóbőrt, aki nem tudott first downt kiharcolni. 4&4-re fennmaradtak az offense, de a rossz passz turnover on downst eredményezett, jöhettek a hazaiak.

 

Félpályán jutott újra szóhoz a magabiztos Váry vezette Bells támadósor, és a Cseperkáló-Roják running back páros szépen haladva gyűjtötte a yardokat. Ahogy azt már megszokhattuk, az eső után a zászlók záporoztak ekkor is: offside az egyik, false start a másik oldalon. Sajnos, egy kisebb sérülésnek is szemtanúi lehettünk, Pápa Szabolcs(#58) maradt lenn a földön, de végül némi segítséggel elhagyta a pályát, fellélegezhet a közönség. Egy 4&1-es szituációnál Váry vetődött az első kísérlet reményében, de a közel sem magabiztos bírói csapat lemérette a távolságot. Végül meglett a first down, folytatódott a Cowbells offenzíva. A meccs ezen szakaszában úgy tűnt, a bírók kezei közül szinte teljesen kicsúszott a mérkőzés, hőbörgött a közönség – mind Cowbells, mind Tigers részről – a visszás döntéseken, és a játékosokból is egyre több indulat szakadozott fel durvaság formájában. Szerencsére szép dolgokat is láthattunk még, mikor egy oldalpassz után Czirók vállalkozott egy átadásra, és hosszan elengedett labdájából, sikerült is a trükkös játék, mellyel sokkolták a Tigers védőit. Kétségtelenül ez volt a mérkőzés legszebb jelenete, és nagyjából ekkor el is dőlt, hogy a vendégeknek nincs több keresnivalójuk. Ezt igazolandó, nem is kellett több a budapestieknek, Váry lőtte Kocsis kezébe a labdát, aki második hatpontosát jegyezte, majd Szentirmai értékesítette a jutalomrúgás. 24-7-re nőtt a hazaiak előnye.

 

bells6

 

Egy onside kicknek kinéző kirúgás jött újra, és újra támadhatott az időhiányban szenvedő Nyíregyháza. Clark és Dials is mutatott szép dolgokat kiszabadulások után, de ezzel leginkább csak az időt pocsékolták el. A mérkőzés már erősen a végéhez közeledett, amikor a folytonos Tigers passzok közepette, a mindig nagyot ütköző Németh Mártonra (#1) fújtak defensive pass interferencet, de ez se volt elég az üdvösséghez, az óra lepergett, melynek után, a Budapest Cowbells ünnepelhette a HFL döntőt érő győzelmet.

 

Ha nem is volt annyira sima mérkőzés ez, mint a két héttel ezelőtti, azért a Cowbells szinte végig kézben tartotta a találkozót, nagyobb megingásai nem voltak, és a kőkemény védelem mindig kisegítette az olykor döcögősen játszó támadókat. A rengeteg hibát és szabálytalanságot a Tigers viselte rosszabbul, nem tudták leküzdeni a koncentrációs hibákat, és egy támadássorozattól eltekintve, nem igazán találták a hazai csapat legyőzésének kulcsát. Bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy a Nyíregyháza nem megérdemelten jutott el idáig, hiszen igen jó csapat, de ebben a szezonban nagyon nehéz megfogni a Kolomposokat. Legközelebb, június 19-én erre a Miskolc Steelers csapatának lesz lehetősége a BVSC Stadionban, akik egy végtelenül kiélezett és izgalmas találkozón 39-32-re győzték le az Eger Heroest (sajnos, erről a mérkőzésről nem tudtunk beszámolót készíteni), és jutottak a fináléba második kiemeltként. Jöhet tehát a májusi közepi mérkőzés visszavágója, ahol minden adott egy hatalmas ütközetre, óriási izgalmak és csata várható. Semmiképp sem éri meg kihagyni ezt a találkozót!

 

 

A képekért köszönet a varadi-kiraly-foto.hu oldalnak.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!