Connect with us

Minden ami NFL

Hogyan tart meg ennyi sztárt a Broncos?

A Denver Broncos nincs könnyű helyzetben. Az idei offseasonben elveszítették Malik Jacksont (6 év, 85,5 millió dollár), Brock Osweilert (4 év, 72 millió dollár), Danny Trevathant (4 év, 26 millió dollár). Leginkább utóbbi fájhat, mert kvalitásaihoz képest nagyon keveset keres. Jövőre pedig ott lesz Von Miller (franchise tag idén), DeMarcus Ware, Emmanuel Sanders, Darian Stewart, Brandon Marshall és Sylvester Williams is – hat kezdő.

 

Millerr3

 

Először is kezdjük azzal, hogy DeMarcus Ware már 33 éves és őt biztos nem marasztalja a csapat Shane Ray miatt. Sylvester Williamst pedig megtarthatták volna az 5. éves opciójának lehívásával, de mivel nem tették, jó eséllyel nem ragaszkodnak hozzá. Végtére nem is kell, hisz Jackson és Osweiler elvesztése miatt biztos kapnak két 3. körös kompenzációs draft cetlit, akivel meg is oldhatják a problémát. Ellenben Von Miller, Emmanuel Sanders, Darian Stewart és Brandon Marshall nem lesz könnyű menet, de meglepően jó helyzetben van a csapat.

 

Bár idén a Broncos csak 6 millió dollárnyi szabad hellyel rendelkezik, jövőre (ha Von Millerrel nem sikerül megegyezni), akkor 65 millióval gazdálkodhatnak, ami a legtöbb jelen állás szerint a ligában (166 milliós cappel számolva). Tehát kezdjük a talán legkönnyebb aspiránssal, Brandon Marshallal. A 26 éves ILB 102 tackle-t, 2 fumble-t, 1,5 sacket és 1 INT-t szerzett tavaly, Trevathan távozása miatt pedig a legértékesebb (és kvázi egyetlen jó minőségű) belső linebackere a csapatnak. Trevathan nevetségesen alacsony 6,1 milliót keres a Bearsben, ennél Marshall biztos többet fog keresni, hacsak valami csúnya sérülése nem lesz. 8-9 millió dollár körül lesz átlag fizetése, ami a trendekhez és a kvalitásaihoz képest teljesen rendben lesz, szinte biztos, hogy maradni fog. Sőt, a tárgyalások állítólag már meg is kezdődtek vele a hosszabbításról.

 

br marshal

 

A másik játékos, akinek nem szabadna, hogy kérdés legyen a maradása, az Darian Stewart. A free safety karrierje legjobb szezonját produkálta tavaly, ennek ellenére erősen alul van hype-olva, TJ Ward sokkal nagyobb figyelmet kap. Emiatt szerintem olcsón meg lehetne tartani, kb. 7-8 millió dollárért évente, amit egyrészt TOP10-es szerződés, másrészt elég lehet ahhoz, hogy maradjon. Főleg, ha már idén neki állnának egyeztetni a felek, amiről egyelőre nem volt még hír.

 

Sanders már egy nehezebb dió, akinek Allen Hurns 4 éves 40 millió dolláros szerződése lesz az irányadó. Az elkapó évi 5 millióért játszik, míg D. Thomas 14-ért, ami abszurd, főleg, hogy szerintem tavalyelőtt egy szinten, tavaly pedig egyértelműen Sanders játszott jobban. Az évi 10 milliós szerződés manapság az elit WR2 kontraktus, Randall Cobb és Allen Hurns is annyit kap ugye, csakhogy más kérdés, hogy akar-e a Denver Broncos két 10+ millás elkapót magának. Mert bár 2017-ben lesz pénze a csapatnak, az ilyen nagy szerződések a későbbiekben visszaüthetnek. Sandersszel már elkezdtek egyeztetni, de nehéz menet lesz: az elkapó, gyűrűvel az ujján tuti nem fog hatalmas kedvezményeket adni.

 

Végére maradt a legjobb, mégpedig Von Miller, aki nemrég visszautasított egy 6 éves, 114,4 milliós szerződést (az alapösszeggel nem volt baja, csak a struktúrával), ami a liga legjobban kereső védőjének tette volna (egy fokkal keresett volna többet, mint Ndamukong Suh). Igen ám, csak ezzel több probléma van. Először is, egy szerződésnél három fő tényező van: az aláírási bónusz, a teljesen garantált tartalom és az első három éves fizetés.

 

von-miller-strip-sack (1)

 

Von Miller szerződéséhez az alapot kétségtelenül Suh szerződése adja, aki 6 évre 114,3 millió dollárt kapott, 25,5 milliós aláírási bónusszal és 60 millió teljesen garantálttal az első három évre. Miller, aki nyilvánvalóan értékesebb és jobb játékos, ennél jóval többet szeretne, legalábbis az első három évre: a legfrissebb hírek erre az időszakra 70 milliót. Igaz, nem ragaszkodik, hogy ez teljes egészében garantált legyen és valamilyen szinten hajlandó is lenne alkudni, de 65-70 millió közé nyugodtan belőhetjük az új szerződésének első három évét.

 

A Broncos viszont ennyit nem szeretne fizetni az 50. Super Bowl MVP-jének. A kiszivárogtatott információk szerint ők az első két évre 39,5 millió dollárt ajánlottak, ami amúgy nagyon szép szám, viszont, mivel nem akarták elmondani a harmadik éves összeget, valószínűleg jócskán alullőtték a 70 milliót. Ráadásul azt is tegyük hozzá, hogy Miller első három éve (egyúttal garantált tartalma) 55 milliótól fog kezdődni, ennyibe kerülne ugyanis a játékos, ha három évig franchise taget kapna. Ez amúgy egy kifejezetten baráti szám, ha a Denver Broncos oldaláról nézzük a dolgokat. Így ugyanis egy jó 10-15 milliót biztos spórolhatnának Milleren, és sok szakértő szerint potens lehetőség. Az más kérdés, hogy Von Millernek mennyire jönne be a dolog.

 

Eddig nem nagyon. A játékos már megfenyegette a vezetőséget, hogy houldoutra is hajlandó, ha nem kap hosszú távú szerződést. Ha ez megtörténik, akkor jövőre a csapat nem tehetne rá exclusive franchise taget, vagyis bárki tárgyalhatna a játékossal. Sőt, ha nem tudja vagy nem akarja tartani az ajánlatot a Broncos, akkor kompenzációként csak egy első és harmadik kört kapnának a két első kör helyett. Azt pedig lássuk be, lenne csapat, aki megadná Von Millerért.

 

Összegezve: Miller szerződésétől függ minden. Akár taget, akár nagy szerződést kap, a 2017-es kasszából 20 millió környékén biztos fog fogyasztani. Persze papíron még így is beférne a keretbe Stewart, Sanders és Marshall is, de szerintem legjobb esetben is az utóbbi kettőre tart igényt majd a csapat. Azonban elmondható, hogy Elway piszkosul jól csinálja eddig a dolgát, és ha Paxton Lynch esetleg jövőre már kezdő szintre ér, szép idők fognak a Broncosra várni. Már, ha Von Miller nagyon meg nem sértődik.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!