PODCAST      KERESŐ

Szerződések
6

Miért nem ír már alá Joey Bosa?

Az idei első körös draft pickek közül már csak az 1/3-as Joey Bosa nem írta alá a szerződését, mivel más szövegezéssel szeretné azt megkapni, és a 28. Joshua Garnett is csak tegnap egyezett meg a 49ers-szel. Rookie holdout, és ami mögötte van.

 

Az egészet Robert Quinn, az LA Rams által 1/14-ként húzott defensive end kezdte 2011-ben. A rookie szerződéseket 2011 óta egységesen állítják össze, természetesen kisebb egyéni részletekkel. Ami közös, hogy 4 évre szólnak, egy ötödik évi opcióval, amit a harmadik év utáni márciusig kell lehívni. Ha ez megtörténik, akkor sérülés esetére garantált a szerződés. Ha viszont úgynevezett offset language van használatban a szerződésben, akkor a negyedik évben elcserélhető/kidobható a játékos veszteség nélkül, mert az új csapata által adott pénzből lejön a korábbi garantált összege (nyilván ha lesz új csapata). Na ebbe a müzlibe szart bele Quinn, és most Bosa is.

 

8ksGBeY[3]

 

Az offset language nagyon egyszerű dolog: a csapatok akarják, a játékosok nem. Minél korábban visznek el egy játékost, annál jobb a tárgyalási pozíciója, így jellemzően az első néhány újoncnak nincs ilyen a szerződésében alapból sem. Robert Quinn 1/14-es választottként megmakacsolta magát, azóta pedig jellemzően az első 12-14 rookie is megpróbálja elérni a jobb feltételeket, hogy ne bukja el a garantált pénzét esetlegesen. Természetesen 2011 előtt is voltak kései aláírások, de a 2011-es kollektív tárgyalások egyik célja pont ennek megszüntetése lett volna.

 

giphy[1]

 

2012-ben sokkal rosszabb volt a helyzet, az edzőtáborok előtt a top 11 választottból kilencnek nem volt szerződése – többek között Luck és RGIII sem írt alá egyből, ahogy tavaly Mariota sem. A csapatok pedig nyilván nem szeretnének precedenst teremteni azzal, hogy túl könnyen engednek. Teszik ezt már csak azért is, mert rettentő sok első körös választott sül be és lesz bust, elég csak JaMarcus Russellre és Ryan Leafre gondolni. (Russell nem mellesleg csupán szeptember közepén, a szezonnyitó után írt alá 2007-ben, mivel a csapatok a lehető legtovább húzták az ajánlattételt, hogy ne nekik kelljen beárazni a piacot.)

 

giphy[1]

 

A fenti indokok miatt nem jelentkezett pénteken Bosa az edzőtáborban. A szerződése 25 millió dollár körül lesz, melynek egésze garantált, ebből pedig 17,1 milliós aláírási bónuszt fog megkapni legkésőbb márciusig. Mivel a Chargers az elmúlt években gyakorlatilag mindig offset language szerződéseket íratott alá, Bosa és ügynökei szeretnék, ha az aláírási bónusz minél kevésbé csúszna át a jövő évre, hiszen ez így fair, és azért autogramokból még nehéz kenyeret meg házat venni. Nyilván a Chargers minél későbbre szeretné tolni a bónusz kifizetését, vagy legalább egy részét, hiszen így az átcsúszik a jövő év könyvelésébe, lehet forgatni addig is, és Tom Telesco GM szerint jobb, ha ez a 2017-es Tom Telesco gondja.

 

 

San Diegoban ez nem vet rossz fényt a jövőbeli kezdő bal DE-re. A sikeres professzionális sportkarrier egyik feltétele a stabil pénzügy és a jó menedzsment. Sokat várnak a 21 éves titántól a csapatnál, a tavalyi 4-12 és a tömeges sérülések után villantani kell. Meg azért a fenti videóban is látunk pár érvet.

 

Megosztás:
  • googleplus
  • rss
  • mail

Írta: KGYM

  • renningan

    “A szerződése 25 millió dollár körül lesz, melynek egésze garantált, ebből pedig 17,1 milliós aláírási bónuszt fog megkapni legkésőbb márciusig.”

    Ez azt jelenti, hogy Bosának van 8 milliója, ami ugyan garantált, de nem egyből. Offset language esetében ez azt jelenti, hogy mondjuk a negyedik évére még maradna mondjuk 4 millió garantáltja, de ha a csapat kivágná csak úgy, akkor az elúszott neki (csere esetén nyilván megkapná egy másik csapattól).

    Tehát, ha van offset language, akkor a csapat spórolhat kicsit, ha nincs, akkor beszopta, mert bármi van, ki kell fizetni a teljes 25 millát. Jól értem?

  • György Márk Kis

    Jól. Ha megnézed pl. Hopkins szerződését, nála 4 évig 1-1 millió volt, és az 5. évre kap majd (jövőre) 8 millát. (Arányokat nézd, mert amúgy Hopkins első kör vége.)

    Bosa megkap 17-et, és a maradék az egyenletesen kifizetett aprópénz innentől. Ami vita tárgya lehet, az az, hogy nyilván a Chargers márciushoz minél közelebb akarná kifizetni a pénzt, Bosa pedig korábban akarja megkapni, mert így érzik fairnek. Teljesen elképzelhető, hogy offset szerződés lesz, de aláírás másnapján fizetett 17,1-gyel.

    A SD valójában nem érti, mi a probléma. Kb. soha nem adnak senkinek nem-offset szerződést, és amúgy meg ritkán választanak top10-ben, de még 15-ben is, nincsenek rászorulva. Bosa az 1/3 tudatában tárgyal, míg a SD annak tudatában, hogy senki mással nem tárgyalt még máshogy. (Ennek legjobb indikátora, hogy Bosa álláspontját “strange”-nek nevezték.)

    Bosának ebből nincs profilvesztése, nincs harag, viszont szakmailag mindkét félnek szar, hiszen Bosa keveset edz -> rosszabb lesz -> kevésbé érte meg érte az 1/3, mondjuk egy olyan ember helyett, aki egyből aláír.

  • Ipolyi-Keller Zsolt

    Akkor jól értem, hogy nem azzal van itt a gond, hogy mennyi az 5. éves pénze (amit elbukhat ha kivágják), hanem hogy a mostani 17,1-et mikor fizeti ki a SD Bosanak? Ezt a SD szeretné minél későbbre tolni (2017 március) Bosa meg minél előbb meg akarja kapni!? Ha így van akkor én se értem a dolgot. Hiszen azért ingyen ne dolgozzunk már. Ilyen értelemben igaza van Bosanak.
    De ha rosszul értelmeztem a dolgot és nem a 17,1 kifizetésének időpontja a kérdés, hanem hogy mennyi az 5. éves bonus, akkor meg az jó édes Anyukáját Bosanak. Ha olyan jó akkor nyilván megtartják az 5. évre, és a pénze is meg lesz.

  • György Márk Kis

    Itt inkább a 17,1-ről szól a történet.

  • Ipolyi-Keller Zsolt

    Most olvastam, hogy mind a kettő probléma. Szóval, hogy Bosa se a 17,1 2007-re tolásást se az offseat language-t nem akarja Bosa, a Chargers meg mind a kettőt akarja. Mondjuk ez alapján félúton megegyezhetnének. Chargers fizethetné a signing bonust most, Bosa meg benyelhetné, hogy az 5. éves díját bebukja, ha nem teljesít jól és nem hivják le az 5. évét.

  • György Márk Kis

    Nálam a legújabb (1 napos) infó szerint Bosa belemenne vagy az egyikbe, vagy a másikba, a Chargers viszont nem enged. Amúgy történelmileg ez a holdout a hosszában eddig lófaszka, a Chargersnél kétévente valaki ki szokott ülni 50 napra, Bosa még húsznál se tart :D Rivers és Tomlinson anno ugyanezt csinálták, igaz az még bőven a CBA előtt volt.