Connect with us

Legenda

Logan Mankins – A faszagyerek

2014-ben, nem sokkal a szezonkezdet előtt, a Patriors elcserélte ötszörös All Pro guardját, Logan Mankinst. Nagy fiaskó ez a játékosnak, hiszen új otthona, a Tampa Bay Buccaneers nem képvisel egy szintet a Hazafiakkal. Ráadásképpen volt csapata még bajnoki gyűrűt is szerzett, miközben Mankinsszel a soraikban kettőt elveszítettek. De Logan Mankinst ez már nem érdekli. Mert Mankins egy faszagyerek.

Akinek még Bill Belichick is engedett

 

Mankins, miután elvégezte a középiskolát, a California State Universityre nyert felvételt és a Fresno State Bulldogs csapatában játszott. 2001-ben a későbbi 1/1-es David Carr vakoldalát védte és 14 meccsen csak két sacket engedélyezett. 2002-ben és 2004-ben is minden mérkőzésen kezdő volt left tackle-ként (a 2003-as szezont kihagyta sérülés miatt), végzős évében sem sacket, sem nyomást nem engedélyezett. Ennek megfelelően a bajnok Patriots elvitte az első kör legvégén, igaz left tackle helyett left guardnak. Mankins nem is szórakozta el a dolgot, rögtön első perctől kezdve kirobbanthatatlan volt a kezdőből. A második szezonjában pedig megszerezte első TD-jét egy Colts elleni AFC döntőn.

Karrierje első öt szezonja során minden mérkőzésen kezdő volt, a 2010-es szezonban is csak azért hagyott ki mérkőzést, mert nem tudott megegyezni a csapattal a folytatásról. Ő nagy pénzt és hosszú távú szerződést szeretett volna (ekkor már a liga egyik legjobb interior linemanje volt), ám a Patriots csak egy tendert tett rá. Ennek értelmében Mankinsnek csak 3.26 millió dollár járt volna, a Patsnek pedig egy első és egy harmadik körös pick, ha valaki esetleg túllicitálná őket. Ment a huzavona rendesen, Mankins már odáig ment, hogy nyilvánosan cserét kért a csapattól. Ebből persze nem lett semmi, ám Mankinsnek, ha a következő szezonra UDFA akart lenni, akkor engednie kellett. Végül 9 meccsen játszott a 2010-es szezonban és Pro Bowlba választották. A következő szezon előtt előbb franchise taget, majd egy 6 éves szerződést kapott a Patriotstól. A szerződés értelmében Mankins lett a liga legjobban fizetett guardja.

Olyat tett, amit előtte talán senki előtte

A 2011-es szezon első meccsét a Patriots a Dolphinsszal játszotta, ahol a klasszis guard elszakította az elülső keresztszalagját a térdében (ACL). Ez pont olyan sérülés, amelynek következtében a Broncos left tackle-je, Ryan Clady kihagyja a teljes 2015-ös szezont. Komoly sérülés, a kezeléséhez műtéti beavatkozás szükséges, mely után 6-8 hónap rehabilitáció után lehet csak elkezdeni a sportolást. Mankinst erről nyilvánvalóan nem tájékoztatták, ugyanis nemcsak, hogy befejezte a Monday Night mérkőzést, de az egész szezont végigtolta elszakadt ACL-lel. Minderről pedig rajta kívül senki nem tudott. Ráadásul, a Broncos elleni playoff győzelem során sikerült elszakítania a belső oldalszalagját is a másik térdében, de természetesen ez sem bosszantotta.

 

Amikor megkérdezték majd egy évvel a történtek után, annyit mondott: „Nem volt 100%-os (a szalag), de funkcionált. Még tudtam futni és játszani, szóval semmi okom nem volt arra, hogy kiálljak”. Állítólag sem MRI-t, sem más vizsgálatot nem csináltak a szezon végéig, így nem is tudták, mi fáj és nem is érdekelt senkit. Tom Brady nem is győzte méltatni Mankinst (jogosan, tegyük hozzá), hisz eddig nem nagyon volt példa arra, hogy egy játékos nemcsak, hogy végigjátsszon ilyen súlyos sérüléssel egy egész szezont, de mindezt All Pro és Pro Bowler formában tegye.

Mert Mankins ilyen faszagyerek

Egyedül a Super Bowl nem jött össze az extraklasszis játékosnak. A Patriots ugyanis nem sokkal a szezonkezdet előtt elcserélte a Bucs-szal egy csere tight endre (akit időközben kivágtak) és egy 4. körös pickre a fizetése egy részéről lemondani nem hajlandó guardot. Ezzel Mankins tagja lett annak a népes csoportnak, akik hiába voltak meghatározóak a pályán és az öltözőben egyaránt (Ty Law, Damien Woody, Drew Bledsoe, Willie McGinest, Richard Seymour, Deion Branch, Asante Samuel, Randy Moss stb.), menniük kellett.

 

Ezzel nemcsak, hogy lemaradt a Super Bowlról, de egy teljesen új városhoz, csapathoz, éghajlathoz kellett alkalmazkodnia. A mindig bajnokesélyes Patsből elkerült az éppen épülgető Bucshoz, egy megszokott rendszerből a káoszba, ahol még csak offensive koordinátora sem volt a csapatnak. Ráadásul a „hűvös” bostoni éghajlat után asszimilálódhatott a nedves, meleg Tampa Bay-i klímához és mondani sem kell, nagyon nem mindegy. Mentségére legyen mondva, nem ő volt az egyetlen, akinek sehogy nem jött össze semmi, hisz egy játékos miatt egyik csapat sem lesz 1/1-es. Ám Mankins továbbra is faszagyerek, ha már így alakult, akkor megpróbálja kihozni a dologból a legtöbbet.

Vezért a pályán és a pályán kívül is

Átvette a vezető szerepet az öltözőben (ha a támadókat nézzük, nem volt nehéz) és az edzések alatt. Olyan kondit hozott össze magának, hogy 33 évesen is lazán lenyomta a fiatal falembereket. Akiket nem mellesleg protezsált is. Az akkor még két újonc falember, Donovan Smith és Ali Marpet telefonszámát rögtön a draftolásuk után elkérte és szorgalmasan segítette őket. Nem utolsó sorban pedig a franchise új arcának, Jameis Winstonnak is sokat segített, hisz volt egy olyan tekintélyes és erős „támasza”, akinek az elvesztése után Brady is csak a fejét vakarta.

A 2015-ös szezonra megválasztották a támadók csapatkapitányának és hathatós közreműködésével Doug Martin 1400 yardot futott, Winston pedig egy újonchoz képest remek szezont hozott le. Aztán márciusban jött a bejelentés a játékos részéről, hogy köszöni, de ennyi volt. Valószínűleg egyszerűen nem bírt többet a hétszeres Pro Bowler guard, hisz a visszavonulásával hét millió dollárról mondott le.

Mindig nehéz elveszíteni egy olyan kaliberű játékost, a pályáról és az öltözőből egyaránt, mint Mankins” – mondta Jason Licht general manager. “Ő volt az egyik legkeményebb, legintelligensebb és képzettebb guard, akivel karrierem során találkoztam. A vezetői képessége, a munkamorálja és az önzetlen játéka kulcsfontosságú volt a fiatal játékosaink fejlődésében.”

Végezetül pedig idézzük fel Bill Belichick szavait, amit még akkor mondott, amikor elcserélte Mankinst:

Nehéz elképzelni egy nálánál jobb játékost a posztján, egy keményebb versenytársat vagy egy embert, aki nála jobban tudja képviselni a programunkat. Ő minden idők egyik legnagyszerűbb patriótája és a legjobb guard, akit valaha is edzettem.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!