Connect with us

Hír

Sérülés kitekintő

Elkezdődtek a training campek, azonban ez sokszor magában hordozza a sérülések veszélyét is. Most ezekből szedtünk össze egy párat.

 

julio

 

Elsőként kezdjük a legnagyobb névvel, Julio Jonesszal, akinek a lábában csípődött be valami, ami miatt abba kellett hagynia az edzéseket, adta tájékoztatásul Dan Quinn HC. Hozzátette, hogy azért semmi komolyra nem kell gondolni, de biztos ami biztos limitálják a klasszis elkapó gyakorlatait.

 

Josh Doctson, a Redskins első körben kiválasztott elkapója is PUP listán kezdi meg az edzőtábort, ugyanis május óta semmilyen edzésmunkát nem végezhetett Achilles-ín fájdalmak miatt.

 

Nem kezdődik jól a futóhelyzet Baltimore-ban. Lorenzo Taliaferrot PUP listára kellett helyezni, az újonc Kenneth Dixon meg MCL húzódást szenvedett, ami miatt abba kellett hagynia az edzést. Insiderek riportja szerint azonban nem súlyos a sérülés, és hamarosan visszatérhet.

 

long

 

Kyle Long, a Bears jobboldali guardja rögzítőben volt kénytelen elhagyni az edzőpályát, ugyanis vádlihúzódást szenvedett a bal lábában. A szurkolóknak azonban nem feltétlen kell aggódni, nem tűnik olyan komolynak a sérülés, ám egy kis időre a vonal mellé kényszerül.

 

A Cardinals szintén első körös játékosa, Robert Nkemdiche bokája meghúzódott, így day-to-day státusszal kezdi az edzőtábort.

 

PUP listán kezdi a szezont a Steelers frissen hozott tight endje, Ladarius Green is. A 26 éves játékos bokaműtétjéből lábadozik, ami miatt egy ideig még nem számíthatnak rá Pittsburghben.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!