Connect with us

NCAA

Heisman Watch 2016 – Week 3

Legújabb listánkon ezúttal is történt némi változás, volt, aki előrelépett, viszont volt olyan is, aki lentebb csúszott korábbi helyére. Számos új név került most is a top10-be, többek között az a Lamar Jackson is, aki immáron 18 TD-nél jár három mérkőzésen. Kérdés, hogy ez a teljesítmény elég-e az első helyhez vagy maradt az előző heti “bajnok”.

 

heismanszéles

 

10. (-) Chad Hansen, WR, California

 

Nem kell ide Jared Goff, hogy valaki 546 yardot kapjon el az első három meccsén (elég ide Davis Webb is). Igen, Hansen nem kevesebb, mint 182 yardot átlagol meccsenként, és az elmúlt fordulóban egészen elképesztő teljesítményt nyújtott az eddig meggyőzően szereplő Texas ellen. 12 elkapásból 196 yard és 2 TD “esett le” neki, mellyel megszerezte a PAC12 Konferencia legjobb támadójának járó elismerést a harmadik hétről. A Golden Bears passzorientált rendszerében igen csak jól ficánkoló Hansen játéka eddig nagy meglepetés, de ezzel a teljesítménnyel nehéz nem bekerülni a legjobb 10 közé.

 

 

9. (-) Donnel Pumphrey, RB, San Diego State

 

Új név a listán, aki ha így folytatja a yardhalmozást, akkor kizárt, hogy bármikor is leszorulna listánkról. Az elmúlt két mérkőzésén összesen 501(!) yardot szedett össze labdacipelésből, mindezt 52 kísérletből (9,63 YPA), tehát ha a kezébe kerül a labda, az szinte felér egy first downnal. Természetesen ezekkel a számaival vezeti az első osztályt futott yardok (599) terén, és holtversenyben harmadik a földön elért touchdownokban (7). A harmadik forduló után egyre több hívőre talált, még úgy is, hogy ő is a nyugati parton vitézkedik, ami Heisman-szempontból nem épp kedvező.

 

8. (10.) Deshaun Watson, QB, Clemson

 

Watson nem épp kirobbanó formában kezdte az idényt, sokan már azt is megkérdőjelezik, hogy ő a legjobb irányító college-ban, de most végre sikerült egy önbizalomnövelő mérkőzést összehoznia. 15 passzkísérletből 12 talált gazdára a South Carolina State ellen, háromból pedig touchdown született. Az edzők le is hozták meccs közben a fiatal irányítót, nehogy megsérüljön, hiszen a győzelem nem volt kérdés. Még a gyenge szezonkezdet ellenére sem lehet őt kizárni a versenyből, mert ha belegondolunk a tavalyi idényére, ott sem az első héttől kezdett remekül játszani.

 

7. (7.) Kenny Hill, QB, TCU

 

Kenny Trill ugyan nem szaggatta szét az Iowa State csapatát, hiszen elég visszafogott teljesítményt produkált, mégis egyre inkább kezdik elismerni, mint fő Heisman-esélyest. Első ránézésre passz-statisztikái nem kiemelkedőek még, de tudni kell róla, hogy az egyik legjobb quarterback, mikor nyomást helyeznek rá, kifejezetten jól dolgozik nehéz szituációkban. Ilyen helyzetekben tud még a lábához “nyúlni” segítségért, hiszen eszméletlen jól tud kimozogni a zsebből. Ezt példázza a 27 futási kísérletből megtett 166 yardja és 6 TD-je is. Ha képes lesz nagyobb számokat hozni passzjátékban is, biztosan nagyobb hype-ot fog még kapni.

 

kennyhill

 

6. (-) Jabrill Peppers, DB/LB/KR/PR, Michigan

 

Egy linebacker, aki punt visszahordásból csinál 55 yardos touchdownt. Ez a mondat elég sokat elárul Peppers sokszínűségéről, de ha nem lenne elég, akkor hozzá jön még az is, hogy a Colorado elleni győzelem során volt 7 szerelése, egy sackje, egy  QB hitje, egy irányítósiettetése, 4 punt visszahordása (99 yard), 2 kickoff visszahordása (81 yard) és 2 labdacipelése 12 yardért. Ezzel természetesen vezette csapatát all-purpose yardokban és sikerült elnyernie a BIG10 Konferencia aktuális heti legjobb védője és legjobb special teams játékosa címet is, melyre korábban senki nem volt képes. Egyelőre még nem lehet kijelenteni, hogy ő lenne az NCAA legjobb játékosa, de nem áll messze tőle.

 

 

5. (6.) Leonard Fournette, RB, LSU

 

Végre megszerezte első hatpontosait a Mississippi State ellen a louisianai szörnyeteg. A mérkőzésen újra száz yard fölé ment futásban, ezúttal 28 kísérletből 147 egység jött össze, két TD-vel megkoronázva. Nehéz lenne azt állítani, hogy a legmeggyőzőbb futó jelenleg, de amit képes olykor a pályán véghez vinni az ellenfeleivel, az nem teljesen normális. Sőt, az is egy beszédes adat, hogy több, mint tízzel több labdacipelést (51) bíztak rá, mint ahány passzkísérlete (39) volt az egész Tigersnek, így nem túlzás azt állítani, hogy konkrétan ő az egyszemélyes offense. Ha nem fog ilyen-olyan sérüléssel bajlódni, akkor Alabama legyen a talpán, aki megállítja egyszer.

 

 

4. (-) J.T. Barrett, QB, Ohio State

 

Az Ohio State elég komoly sikert aratott az Oklahoma felett, mely győzelemből Barrett is erősen kivette a részét, de egyelőre ez még nem elég a dobogós helyezéshez. Azért az megsüvegelendő, hogy eddig 650 passzolt yardot, 10 TD-t (+1 INT) ért el a három mérkőzés alatt, és azt sem szabad elfelejteni, hogy futott még további 159 yardot (4,1-es átlaggal) és 3 touchdownt, mellyel vezeti csapatát ebben a mutatóban. Habár a Buckeyes defense nagyon nagy szerepet vállal a csapat sikerességében, azért Barrett érdemeit sem szabad elvenni, hiszen egyelőre a hátán viszi a támadóalakulatot és részben neki is köszönhető a csapat második helye a ranglistán.

 

3. (2.) Patrick Mahomes II., QB, Texas Tech

 

Mahomes is szépen “csendben” lecsúszott a dobogó második helyéről, de be kell vallani, hogy nem volt túl nehéz jobb irányítóteljesítményt találni az övénél. Mindenesetre, nem kevesebb, mint 1493 passzolt yardot jegyeznek a neve mellett, mely meccsenként majdnem 500-nak felel meg, és ha ilyen ütemben halad, akkor 5972 yardot fog elérni a szezon végére, mellyel megdönti az elsőosztályú rekordot ebben a statisztikai mutatóban. A yardok mellett a touchdownokat is bőszen termeli, eddig 16-ot ért el levegőben és további kettőt a földön. Mondanom sem kell, hogy a passzjáték szerelmeseinek kötelező néznie őt, hiszen élményszámba megy, amit a meccseken leművel. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy minden játékos közül neki van a legtöbb total yardja 1631-gyel.

 

2. (4.) Lamar Jackson, QB, Louisville

 

Nem hívnám embernek ezt a csávót, mert nem biztos, hogy anya szülte. A komolytalanságot félre téve, be kell most már ismernünk, hogy nem e világi, amit Jackson a focipályán művel. Egymaga döntötte romokba a nem éppen dilettáns Florida State védelmet, miközben 216 yardot passzolt és 146-ot futott. Ez eddigi három mérkőzéséből mindegyiken legalább öt touchdownt produkált, és összességében már ő is 18-nál tart. Aki látta az elmúlt hétvégi teljesítményét, jogosan kifogásolja második helyét, de én még kivárok vele, nehogy aztán látványos összeomlás legyen a vége, bár egyelőre ettől koránt sem kell tartanunk.

 

 

1. (1.) Christian McCaffrey, RB, Stanford

 

Hiába gondolják sokan, hogy Jackson bolond teljesítménye a legnagyobb szám az NCAA-ben, nincsen igazuk, mert nem nézik, mi folyik nyugaton. Tavaly is ebbe a “hibába” szaladtak bele sokan, hogy míg a keleti parton nagyban éjjel/hajnal volt, addig McCaffrey professzor oktatta az egész PAC12-et. 238 total yardja és két TD-je megint csak elég volt ahhoz, hogy futásban és elkapásban is vezesse csapatát, továbbá arra is, hogy sokan újra megemeljék kalapjukat előtte. Sőt, ha mindez nem lenne elég, egyesek már úgy vélekednek róla, mint a legjobb fehér bőrű non-quarterback futballista.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!