Connect with us

Hír

Én voltam az Isten, ő pedig a szolgám

Josh Brown a szezont egy mérkőzéses eltiltással kezdte családon belüli erőszak miatt, amit azóta nyíltan bevallott: Brown ugyanis elismerte, hogy verte a feleségét, és lelki terrorban tartotta őt. Az NFL-nél úgy tervezik, hogy határozatlan ideig eltiltják a Giants kickerét. Egy 2014-ben írt leveléről derült fény, ahol az alábbiakat írta:

 

jb

 

“Én már fizikailag, érzelmileg, szóban és szellemileg is egy visszataszító ember vagyok: bántalmaztam a feleségemet. Egész életemben egy hazug ember voltam. Önző döntéseket hoztam hogy kihasználjam és bántalmazzam azt a nőt, akit 7 éves korom óta ismerek és tölti ki a bennem lévő űrt. Tárgyként kezeltem őt, és sosem éreztem bűntudatod azért, hogy mennyi fájdalmat okoztam neki és mennyire szenvedett emiatt. Érzelmileg nulla vagyok ahhoz, hogy más emberekkel kapcsolatot létesítsek. Empátia bennem nem létezik. Sose kezeltettem ezeket a gondjaimat szakemberrel, emiatt lettem egy bántalmazó. Tönkretettem Mollyt fizikailag, érzelmileg és szellemileg is. Úgy képzeltem, hogy én vagy Isten, ő pedig a szolgám.”

 

Természetesen egy ilyen esetet nem hagyhat szó nélkül a liga, és újra megnyitja ezt az ügyet. Meg is kezdődtek a pletykálgatások Brown eltiltásáról, ami határozatlan időre szólhat insiderek információja szerint. Ráadásul rendőrségi eljárás is indulhat a rúgó ellen, szóval könnyen lehet, hogy számára ennyi volt a profi karrier.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!