Connect with us

NCAA

Heisman watch 2016 – Week 6

Az aktuális első helyezett  bye weeken volt és ezért nem is változott a pozíciója, de mögötte történt némi kavarodás, melynek köszönhetően a Michigan mindenese debütált a dobogón. A kavalkádnak köszönhetően, egy olyan új arc is került a listára, aki az egész nyugati partot kezdi leiskolázni, és érdemes fokozott figyelmet hárítani rá.

 

heismanszéles

 

10. (9.) Donnel Pumphrey, RB, San Diego State

 

Az UNVL Rebels ellen kapta az eddigi legnagyobb szerepet Pumphrey, hiszen a csapat 31 labdacipelést és 7 elkapást hívott rá. Ebből a mennyiségből a földön 141 yard és egy touchdown, a levegőben pedig 57 yard jött össze, viszont ezúttal elmaradtak a kirobbanóan hosszú nyargalások, a leghosszabb futása is “csak” 15 yardos volt. Az eddigiekhez mérten visszafogott teljesítménye azonban még így is elég volt, hogy csapatát 26-7-es győzelemre vezesse, és megtartsa első helyét a legtöbb yardot futott (891) játékosok között az első osztályban.

 

9. (-) Dalvin Cook, RB, Florida State

 

Cook listán való szerepeltetése elég rapszodikusra sikerült eddig, de ő egy tipikusan olyan játékos, hogy ha elkapja a fonalat és megvan a kellő támogatása, akkor a legjobb védelmet is apró miszlikekre tudja aprítani. Ez történt a Miami ellen is, amikor a jövőbeni első körös várományos 150 futott és 59 elkapott yarddal szomorította a Hurricanest. Nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi, Louisville elleni vereség óta Cook szárnyakat kapott, hiszen azóta 261 all-purpose yardot átlagol meccsenként.

 

 

8. (5.) Kenny Hill, QB, TCU

 

Hill nem épp a legjobb és leginkább lenyűgöző teljesítményt hozta a legutóbbi, Kansas elleni mérkőzésen, amikor az idei szezon leggyengébb egyéni teljesítményét nyújtotta. 206 passzolt yard mellé csak egy TD párosult, melyhez további egy jött a földön. Ami csúnyán mutat a számai között, az a három interception, viszont szerencséjére így elég volt az, amit szombaton nyújtott, mert a így is sikerült egy szoros győzelmet kicsikarnia a Jayhawks ellen.

 

7. (-) Jake Browning, QB, Washington

 

Browning újabb óriási győzelemre vezette a Washington gárdáját, miután a Stanfordot elverték, az Oregonra is rámértek 70 pontot. Ezen a mérkőzésen a fiatal irányító földöntúli játékot mutatva passzolt 304 yardot és 6 touchdownt, valamint futott további 21-et és elért még két hatpontost. Ezzel már hat mérkőzés alatt 23 passzolt TD-nél jár, mellyel igen előkelő helyet foglal el a legjobb irányítók listáján. Kell ennél több, hogy a listán bérelt helye legyen? A válasz: NEM.

 

Washington Spring Football Preview

 

 

6. (7.) Patrick Mahomes II., QB, Texas Tech

 

Kezdem azt hinni, hogy ha ez az ember egészséges, akkor nem tud 450 yard alatt passzolni. Ezt igazolja a legutóbbi 504 yardos teljesítménye a Kansas State ellen, ahol a levegőben újra foghatatlan volt. A touchdown-zuhatag most némileg elmaradt, mert csupán kettőt termelt passzokból, ami viszont elég mókásan hat, hogy 9 futásból -3 yardot és 3 TD-t hozott. Így azért megvolt az 5 touchdownos napja, mellyel már összesen 27 total TD-nél jár a Red Raiders büszkesége.

 

5. (4.) J.T. Barrett, QB, Ohio State

 

Nagyon nehéz szívvel csúsztattam Barrettet eggyel lentebb, de aki átvette a helyét, egyszerűen nem normális. Érdekes gameplant hozott a Buckeyes az Indiana elleni mérkőzésre, hiszen elég nagy hangsúlyt fektettek az irányító futásokra, melynek köszönhetően J.T. 26 labdacipelésből 137 yardot és 1 TD-t termelt. Ami viszont még érdekesebb, hogy a passzok annyira nem mentek neki, 21 átadásból csak 9 volt sikeres, összesen 93 yardért. Nem kell pánikolni ettől a teljesítménytől, de így nehéz lesz a dobogóra kerülés.

 

4. (2.) Christian McCaffrey, RB, Stanford

 

Mindenki legnagyobb bánatára a stanfordi running back egyre csak lépdel hátra a listán, melyet az is tetéz, hogy a Washington State elleni vereség során megsérült, így nem biztos, hogy a héten pályára léphet. Két vereségen és két feledhető egyéni teljesítményen van túl McCaffrey, miután a Cougars ellen is csak 40 yardot pakolt fel a statisztikai lapokra. Negyedik helyét annak köszönheti, hogy mindig megvan benne a potenciál, hogy nagyot dobbantson egy-egy mérkőzésen, azonban attól félek, hogy idén már nem fog többet a dobogó közelébe kerülni, főleg akkor nem, ha mérkőzéseket kell kihagynia.

 

3. (6.) Jabrill Peppers, DB/LB, Michigan

 

Ez az ember(?) mindent tud, amit a focipályán egy játékosnak tudnia kell. Ott tartunk, hogy nem lehet eldönteni, a védelemben, a támadók közt vagy a speciális csapategységben veszélyesebb. Labdával az ellenfél játékosai gyakorlatilag alig környékezik meg, az offense-ben, irányító pozícióból indulva is szinte foghatatlan és puntok utáni visszahordásoknál sem tudják mindig utolérni. Szavakba foglalni nem igazán lehet ezt a csávót, inkább nézzen mindenki Michigan meccseket!

 

 

2. (3.) Deshaun Watson, QB, Clemson

 

6. győzelmét szerezte meg idén Watson és a Tigers a Boston College elleni mérkőzésen, melyen a clemsoni irányító folytatta hajtóvadászatát a lista első helyéért. Ugyan nem passzolta szét az ellenfél védelmét, de 270 yard így is leesett neki, melyhez 4 TD és 0 interception párosult. Az első hetek döcögős rajtja után végre úgy tűnik, a korábban legjobb irányítónak vélt Watson – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is inkább a szezon közepén és végén mutatja ki a foga fehérjét.

 

1. (1.) Lamar Jackson, QB, Louisville

 

Némileg csendesedett a Jackson-hype, de ez csak a bye weeknek köszönhető. Az első helye továbbra sem kétséges, jöhet a folytatás, ezúttal a Duke Blue Devils lehet a soros áldozat. Mindenki egy újabb emberfeletti produkcióra számítson.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!