Connect with us

Összefoglaló

Nem bírt annyira béna lenni a Bucs, hogy veszítsen

Hiába tett meg mindent a Tampa Bay, hogy elveszítse a mérkőzést, a Derek Anderson vezette Panthers sikeresen alul múlt mindent. A Bucs jelenleg második a csoportban, a Panthets pedig 1-4-gyel kezdte meg a szezont és nagyon, nagyon messze került a rájátszástól. Értékeljünk és díjazzunk!

 

A mérkőzés legjobbja: Greg Olsen

 

Nem lehet kérdés, hogy az elit TE volt a mérkőzés legjobbja. Ő tartotta életben a Panthers reményeit, mindent elkapott, ami elkapható volt, Anderson 278 yardjából 181 yardot hozott egyedül. Kelvin Benjamin és a többi elkapó semmi extrát nem csinált, pedig alkalmanként nagyon elfért volna némi plusz.

 

NFL: Tampa Bay Buccaneers at Carolina Panthers

 

Emeljük még ki Cameron Artis-Payne-t és a Panthers futójátékát. Newton és Stewart nélkül 25 kísérletből 136 yardot és 2 TD-t kalapáltak össze, ebből Artis-Payne egyedül 85 yardot és két TD-t. Volt tehát pár jó és biztató teljesítmény, de ez mégis kevés volt.

 

A mérkőzés legrosszabbja: Robert Aguayo és Derek Anderson

 

Hosszú még a szezon, de Aguayo pont olyan pocsék és túlárazott, fölösleges pick volt, ahogyan vártuk. Persze, belőtte az utolsó, mindent eldöntő mezőnygólt, de előtte kihagyott kettőt, idén már nyolc kísérletből összesen négyet. Konkrétan ő a legrosszabb rúgó jelenleg a ligában, Egy második körös cetlit áldoztak rá és mérkőzések mennek el  rajta. Pedig ezt a teljesítményt bármelyik undrafted rúgó lazán hozná, sőt jó eséllyel jobbak is lennének, mert az ég világon senkit nem érdekel egy undrafted újonc, tehát még nyomás sem lenne rajta.

 

14650455_10153756038966431_5733762478400224519_n

 

A másik nagyon borzalmasan játszó delikvens Derek Anderson, aki többek között két interceptiont produkált (egyik az end zone-ban), valamint összehozott egy fumble-t. Az első INT a félpályán történt, amiből mezőnygólt szerzett a Bucs. A fumble az ellenfél 40 yardosán, egy sikeres 3&4 helyett jött össze, majd a második INT egy borzalmasan homály passz után a célterületen. Legalább hat pont különbség szárad így a lelkén, amivel meg lehetett volna a meccs.

 

A mérkőzés csalódása: Panthers védelem / ST és Jameis Winston

 

A Panthers védelem nem jó. Bár nem volt jó átlaga, mégis 101 yarddal zárt a futó Jacquizz Rodgers, nem harcoltak ki turnovert, ráadásul volt egy elejtett és elveszített punt (3 pont), illetve egy buta personal foul szabálytalanságok a meccs végén, amivel nagyon jó mezőnypozícióba hozták az addig homály Aguayot, aki be is rúgta.

 

Winston sem játszott jól, pedig nem volt rajta nagy nyomás, mégsem tudta kihasználni a gyenge secondaryt, több INT-t érő dobása is volt, valamint egy fumble-je, amit hatalmas szerencsével szedett össze. Rosszul menedzselte az órát, kapkodott és vele együtt az offense is, két 3&1 szituációban hoztak össze büntetést. Ez így nagyon gyenge, bár a végén azért csak levezetett egy game winning drive-ot.

 

A mérkőzés tanulsága: Gyenge a csoport

 

A Falcons tavaly az eredményt tekintve remekül kezdett, de azért nem voltak meggyőzőek. Ellenben most 4-1-gyel állnak, a kezdeti megingások óta hasít az offense és kezd összeállni a defense. Rajtuk kívül viszont mindenki kuka idén. A Saints védelme borzalmasan rossz, a Panthersnél nem jó a védelem, nem jó az offense és nem volt az Newtonnal sem, a Bucs nagyon messze van még, hogy bele szóljon a nagyok dolgába.

 

Előrejelzés a jövőre nézve:

 

A Panthers játszik egyet idegenben a Saints ellen, majd bye weekre mennek. Jelenlegi formájukban nem előlegezném meg nekik a győzelmet, ráadásul a Cardinals, Chiefs, Raiders, Seahawks és Falcons elleni mérkőzések sem lesznek simák. Meglepne, ha ebből az ötösből és a két Saints elleni mérkőzésből ne buknának el legalább hármat. A 9-7 tűnik a reálisnak, a 10-6-hoz már csoda kellene és még így sem biztos a rájátszás.

 

hi-res-154883847_crop_650x440

 

A Bucs most fog pihenni, de a sorsolásuk alapján nincs sokkal több esélyük a rájátszásra a 2-3-as mérleg és a 2-0-s csoporton belüli mérleg ellenére sem. A Falcons, Chiefs, Seahawks, Raiders négyes nagy falatnak tűnik, a Cowboyst sem tartom gyengébbnek, ahogy a Saintst sem fogják oda vissza verni (meg a Pantherst sem). Egy 8-8-cal már elégedettek lehetnek.

 

Fantasy értékelés:

 

Mike Evans hozta a kötelezőt, 89 yard és 1 TD bőven jó volt tőle. Jacquizz Rodgers 129 yardja is megér egy misét, nem sokat kezdethették.

 

A mérkőzés sztárja egyértelműen Greg Olsen volt a 181 yardjával (hozta is a szerkesztői fantasymet), Cameron Artis-Payne pedig 20,5 pontjával a meccs legjobb fantasy játékosa lett.

 

Kelvin Benjamin elég nagy csalódás, a 70 yardja nem túl sok még akkor sem, ha Anderson dobált neki, ahogy Graham Gano sincs formában. A két extra pontja nem valami sok, ráadásul kihagyott egy mezőnygólt is, ezzel gyakorlatilag két meccset bukott miatta a Panthers (első a Broncos elleni).

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!