Connect with us

Hír

Rövidhírek csütörtökről

A Giantsnél azzal fenyegetőznek, hogy leültetik vagy eltiltják legnagyobb sztárjukat, Odell Beckhamet, ha így folytatja a pályán belüli viselkedését.

 

Ha már úgyis Tom Brady visszatéréséről szól minden a héten, akkor itt egy újabb stat. Amióta Brady 2001-ben a harmadik héten a Patriots kezdő irányítója lett, összesen 172 mérkőzést követően hagyta el győztesen a pályát. Ez mindössze hárommal kevesebb, mint amennyit a New England aktuális ellenfele, a Cleveland Browns szerzett az elmúlt 29 szezonban összesen 1985 és 2016 között. (’96 és ’98 között a Browns nem volt az NFL tagja).

 

Az október nem csak a Pink Month hónapja az USA-ban, hanem a hurrikánszezon egyik legaktívabb hónapja is. Nincs ez másként most se, ugyanis a Matthew nevű hurrikán a hétvégén az USA délkeleti partvidéke mentén mozog majd észak felé. Így viszont két NFL-mérkőzés megrendezése is veszélybe kerülhet, a Dolphins-Titans és a hétfő esti Panthers-Bucs meccsekről van szó. Az aktuális előrejelzések szerint Matthew 4-es fokozatig erősödhet (5 fokozatú skálán) péntekre, szombatra, és bár vasárnapra illetve hétfőre Dél- és Észak-Karolina partjainál már veszíthet erejéből, de még így is veszélyt jelent. Érdekesség, hogy a Miami stadionját épp nemrégen újították fel félmilliárd dollárért, így a Hard Rock Stadium (korábban Sun Life) elméletileg ki kell bírja a vihart, még ha az pont Miami fölött is vonul át:

 

14484723_10153744047101431_3207771252631702384_n

 

Tudjátok mikor nyert utoljára a Redskins Baltimore-ban? 1955-ben, ráadásul akkor a városban székelő csapatot még Coltsnak hívták.

 

Hát, eddig sem a Browns volt az esélyes. Tom Brady eléggé meg szokta szórni a pocsékul kezdő csapatokat:

 

14590452_10153742972041431_7130878190379526520_n

 

Drew Stanton az egyetlen irányító a 2007-es draft classból, aki még mindig a ligában van.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!