Connect with us

Összefoglaló

Ismét győzni tudott a Packers

Megszakította négy mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát a Packers, ráadásul idegenben, a Eagles otthonában (27-13). Ezzel kapaszkodnak az abszolút utolsó szalmaszálba, de ahogy Rodgers nyilatkozta korábban, mindent meg kell már nyerniük. A Philadelphia pedig a vereségével 5-6-tal a csoport utolsó helyén áll, elúszni látszik az idei PO.

 

MVP: Aaron Rodgers

 

A Packers irányítója az utóbbi idők messze legjobb teljesítményét hozta. Mindössze 9 rossz passza volt 30 jó mellett, 313 yardot és két TD-t osztott ki eladott labda nélkül. Futójáték persze nem létezett (28 futás, 74 yard, 2,6-os átlag), de Davante Admas megint 100 yard fölé jutott és két TD-t is lehalászott, az idei év legjobb Packers elkapója kétségtelenül ő.

 

910a560917aa495ba6c7defadda44cb1

 

A védelmet is meg kell dicsérni, hisz az utóbbi négy meccs 30+ meccsei után végre valakit 20 pont alatt tartottak. A pass rush működött, négy sacket gyűjtöttek, valamint lehalásztak egy pocsék Wentz labdát is. Persze tegyük hozzá, hogy a defense nem lett sokkal jobb, mindössze Rodgersék annyit voltak a pályán, hogy a védelem is bírja szusszal.

 

LVP: Eagles secondary

 

Bár Wentz dobott egy interceptiont, összességében nem játszott rosszul. A támadófal nem segített neki, kénytelen volt folyamatosan az életéért menekülni, csak az a csúnya túldobott labda nem kellett volna. Ellenben a védelem borzalmas volt, Rodgers ízekre szedte a villámgyors passzaival a secondaryt, így az elit front7 sem tudott eredményes lenni.

 

Illetve említsük meg az Eagles közönségét, akik néha teljesen lefagytak. Vicces volt látni, ahogy  egyszer síri csönd volt a Packers támadásainál, Aaron Rodgers pedig hard counttal beugratja a védőket, máskor pedig akkora a hangzavar, hogy Wentz kénytelen csitítani a népet, mert nem tudja behívni a játékot. Ennél azért lehetne okosabban is szurkolni.

 

A továbbiak:

 

A Packers ezzel a győzelemmel életben tartja a rájátszás esélyeit, bár nem lesz könnyű dolga. Fogadják a  Texanst,  a Seahawkst és a Vikingst, illetve mennek idegenbe a Bearshez és az utolsó fordulóban a Lionshöz. Szerencséjükre elég jó a leosztás, de a ‘Hawks-Vikings-Lions hármas így nem lesz egyszerű menet, de ha az összes meccsüket hozzák, akkor szinte biztos, hogy bent vannak a rájátszásban, akár csoportelsőként is. Persze ez egy jó nagy ha és igazából a Rodgersben lévő potenciálnak szól.

 

Packers Eagles Football

 

Az Eagles helyzete már annyira nem rózsás, még akkor sem, ha hazai pályán fogadják a Redskins-Giants-Cowboys triót. Idegenben a Bengals és a Ravens sem lesz egyszerű, meglepő lenne egy 8-8-nál jobb mérleg. Persze papíron még ők is esélyesek, a Redskins talán még befogható, de az egymás elleni meccsek miatt (kikaptak a Lionstől és a Packerstől is), illetve a csoporton belüli 0-3-nak köszönhetően nem sok minden szól mellettük.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!