Connect with us

Beharangozó

MNF – Texans@Raiders

Az amerikai futball mérkőzéseket sokan a számok nyelvén értik meg. Minden mérkőzésről ezernyi statisztika, számadat készül, fantasy játékosok milliói lesik kedvenceik hány yardot futnak, szereznek-e TD-t vagy vesztenek-e labdát például. A sok szám mögött azonban néha elvesznek a valódi jó teljesítmények. Én most a Monday Night Futballt már előre a számok tükrében mutatom be. Következzen hát pár szám ami a legjobban jellemezni fogja ezt az éjjeli összecsapást.

 

11 – Utoljára 11 éve rendeztek NFL-mérkőzést Mexikóban. Az NFL népszerűsítésének érdekében a sokmilliós Mexikóvárosban “fogadhatja” a hivatalos pályaválasztó Raiders a Texans csapatát. Mindkét csapatnak jobban kell a győzelem, mint azt a mérlegük mutatja. Ugyan a 7-2 és a 6-3 is jól néz ki, de nem nyugodhatnak meg. A Raiders egy esetleges vereséggel leadhatja mérkőzéselőnyét a csoportban, a Texans nyakára pedig megérkezhet a Colts és a Titans is, bármennyire próbálják elütni egymást a rájátszástól.

 

12 – Ennyiszer helyezte Benardrick McKinney nyomás alá az ellenfél irányítóit, ami egy belső linebackertől emberes teljesítmény. Olyannyira az hogy ezzel a harmadik legjobb a ligában az ILB-k között és Watt távollétében ő az, aki vezére tud lenni a védelemnek. Most is sok blitzre számíthatunk részéről, ugyanis Derek Carr számai egyedül akkor esnek nagyot, ha blitzelik és ezzel gyors döntésre kényszerítik.

 

mckinney

 

28 – A Texans egyik idei meccsén sem szerzett ennyi pontnál többet. Ellenben a Raiders kilencből hétszer is 28 pont fölé jutott.

 

50 – Ezt a bűvös yardszámot nem sikerült megugrani már három egymást követő mérkőzésen DeAndre Hopkinsnak. Lassan biztossá válik, hogy a szezon egyik – ha nem a legnagyobb – fantasy bustja a Texans WR-e. És persze teljesítménye a való életben is hagy kívánnivalót maga után, még ha ezért nem is csak ő az egyetlen felelős. Ráadásul valószínűleg most az a David Amerson fogja őrizni, aki idén is üde színfoltja a Radiers védelmének. Minden hatodik felé szálló labdát leüt, összesen már 10 leütött passzal tanyázik a liga élvonalában.

 

74 – Az Oakland támadófalában négy játékos is 74-es osztályzat felett áll a PFF által gyártott statisztikákban. Hárman egyenesen 84-nél is jobb osztályzatnak örülhetnek. Nem meglepő, hogy Carr van az egyik legkevesebbet nyomás alatt az irányítók közül. Persze nem csak pass protectionben jók, futáshoz is kiválóan blokkol a fal, amely mögött több mint 2,3 yardot tesznek meg a futók az első kontakt érkezéséig.

 

o-line-jason-o_-watson-usa-today-sports

 

197 – Átlagosan ennyi yard alatt tartja ellenfelei irányítóit a Texans. A nem túl nagy nevekből álló, de annál jobb secondary most emberes feladatot kap, ugyanis a 273 yardot átlagoló Oakland passzjátékot kell limitálni, ahol Crabtree és Cooper is első számú elkapó szinten játszik. Ráadásul A.J. Bouye a liga egyik legjobb formában lévő cornerbackje kisebb sérüléssel bajlódik az elmúlt hetekben és játéka kérdéses (valószínűleg játszik).

 

269 – Ennyi a legtöbb yard amit idén Osweiler fel tud mutatni. 4 év 72 millió, ecseteljem tovább, hogy a 269 yard az milyen kevés? Mindenesetre most a Raiders passzvédelme ellen lehet keresnivalója a csapatnak, ugyanis az Oakland az egyik legpocsékabb passz ellen a ligában és ezen az elmúlt pár meccs jobb számai sem sokat javítottak.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!