Connect with us

Hír

Kaepernick felbontja a szerződését, de visszatérhet a 49ershöz

NFL-es források szerint a 49ers QB Colin Kaepernick élni fog opciós jogával és felbontja a 49ersszel kötött korábbi szerződését. Ez azt jelentené, hogy szabadügynökként kezdené meg a holtszezont, tehát bárkivel tárgyalhat. Akár még a 49ersszel is.

 

AP RAMS 49ERS FOOTBALL S FBN USA CA

 

Kaepernick idén csak nyolc meccsen játszott, a szezont Blaine Gabbert kezdte meg. Az többnyire azért volt így, mert az eredeti szerződése szerint, ha megséről, akkor a 49ers jövőre 10+ millió dollárt lett volna kénytelen fizetni neki kvázi egészségbiztosításként. A felek azonban megegyeztek: ha erről a biztosításról lemond Colin, akkor felbonthatja a szerződését.

 

Ennek a lépésnek igazából csak Kaepernick részéről van jelentősége, ugyanis egy fokkal jobban néz ki, hogy felmond, mintha kirúgnák. A 14 millió dolláros fizetésével úgy sem tartaná mega 49ers, cserélni sem cserélne érte senki, úgyhogy adja magát a lépés. Ezzel persze a csapatnak be kellene nyelni 5 millió dollárnyi dead money-t, de ez aligha olyan nagy áldozat. A kérdés már csak az, hogy hová megy Kaep.

 

Hirtelen nem sok olyan csapat jut eszünkbe, ahol nincs vagy franchise irányító, vagy fiatal tehetség. Ahol pedig ez a helyzet, mint például a Bears, ott viszonylag korán húznak a jövő évi drafton. Vélhetőleg emiatt lehetséges opció Colin visszatérése San Franciscóba. Egyrészt nem olyan pocsék, mint mondjuk tavaly, voltak jó meccsei is, ráadásul jobb, mint Gabbert. Persze nem kapna megint 14 milliót, de egy jó 5-6 milliós, top csereirányító fizetés benne lehet a pakliban.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!