Connect with us

Beharangozó

MNF – Colts@Jets

A playoffért egyre élesedik a küzdelem, de ez aligha érinti a Monday Night Footballon résztvevőket. A Jetsnek szinte teljesen esélytelen a rájátszás, de a Colts is már csak az isteni csodában bízhat. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem egy kiélezett mérkőzést fog vívni a két csapat, ugyanis a megtépázott becsületükért mindketten még küzdenek. Nehéz meghozni a független szurkolók kedvét egy ilyen tét nélküli mérkőzésre, de megpróbálok négy indokot felsorolni, ami miatt a csapatok igazán odateszik magukat.

 

Mindkét irányítónak van törleszteni valója

 

Ryan Fitzpatrick teljesítménye idén még az árnyékát sem közelíti meg a tavalyinak. Jól érezte ő azt az offseasonben, hogy meg kell próbálnia kierőszakolni egy 1 évnél hosszabb szerződést, mert már nem nagyon lesz erre lehetősége a későbbiekben. A visszakapaszkodást mindenesetre múlt héten megkezdte a Patriots ellen, ahol nem teljesített rosszul, Brandon Marshallal újra élt a kémia és rendre nagy játékokkal találta meg többi elkapóját is. Most a Colts secondary ellen szintén jó lehetősége lesz bizonyítani, ugyanis ez a csapatrész nem erősebb, mint a múlt heti ellenfélé volt. A Colts 278 yardot enged passzolni az ellenfél irányítóinak meccsenként, aminél csak a Falcons rosszabb. Nem csak csapatszinten, de egyénileg sem sokkal jobbak, a kezdő cornerek átlagban 100 feletti passer ratinget engedélyeztek a mérkőzések felében. Fitzpatrick bár nem villog idén, ha most se fog, akkor lassan búcsút inthet a csapatnak.

 

ryan-fitzpatrick

 

Luck már messze nem ilyen gyenge, mint az ellenfele, de neki meg a sérülésekkel gyűlik meg ismét a baja. A múlt heti Hálaadást ki is kellett hagynia, de a héten már elvileg minden gond nélkül pályára léphet. Nyomás alatt a hatodik legpontosabban passzol, tiszta zsebben pedig csak négyen jobbak nála. A Jets secondary nem szabadna, hogy gondot okozzon számára, mert Revisszel az élen messze nem tartoznak a liga félelmetes egységei közé.

 

A támadófalaknak is van törleszteni valója

 

Az hogy a Colts nem szárnyal, főleg a támadófal hibája. A center poszt kivételével az egész fal átlag alatti, mind futáshoz, mind passzhoz. Az egyetlen dicsérhető ember Jack Mewhort aki elmúlt 22 mérkőzésén nem engedett sacket. Azonban most nagy próbatétel elé lesz állítva, ugyanis azzal a Leonard Williamsszel találkozik, akinek már hat sackje van, ami a legtöbb a 3-4-es defensive endek között.

 

A Jets részéről sem sokkal jobb a helyzet. Ugyan a Colts falánál jobb erőket képviselnek, de főleg sérüléseknek hála ők is rendre rossz helyzetbe hozzák csapatukat. Különösen futás ellen estek vissza, ahol az utóbbi 4 mérkőzés alkalmával futóik az ötödik legkevesebb yardot tudták megtenni kontakt előtt. A Colts ellen ez a párbaj kulcsfontosságú lehet, ugyanis itt Jacksonék könnyen támadhatók.

 

A cornerbackeknek is van törleszteni valója

 

A Colts siralmas passz elleni védekezéséről már esett szó. Érdekes módon az egyik legrosszabb pont az a Vontae Davis, aki az elmúlt szezonok alkalmával tökéletesen játszott és a védelem kevés elit teljesítményét mutatta. 90 feletti passer rating és 4 TD esett már róla idén, valamint futás ellen sem igazán jó. Ma minden bizonnyal Brandon Marshallal néz farkasszemet és nem ígérkezik könnyű menetnek.

 

davis

 

A túloldalon szintén egy nagy öreg Revis a legnagyobb „kerékkötő”, Hilton és Moncrief ellen megint nem vár könnyű mérkőzés rá. A sok rossz után egy jó teljesítményt is érdemes kiemelni, a tavalyi hetedik körös Darryl Roberts ugyanis a harmadik legkevesebb yardot engedi coverage-ben, talán meg van a Revis utáni éra első számú cornerbacje személyében.

 

A futóknak is van törleszteni valója

 

Mindkét csapatban egy-egy rutinos játékos van running back poszton, akik már egy másik csapatban annak idején beírták magukat a történelembe. Ezek ellenére még lenne annyi a tankjukban, hogy ezt az évet meghúzzák, de egyelőre ez nem történik meg. Gore helyzete most este sem lesz egyszerű, ugyanis a Jets D-line majdnem a legjobban fogja a futást a ligában, a negyedik legtöbb negatív yardos szerelésük van. Forte helyzete annyival jobb, hogy se a Colts D-line nem jó, se a linebacker sor, ezért ha ma sem lesz nagy napja, akkor lassan tényleg kezdheti átadni a stafétát Powellnek.

 

Nem a liga legjobb csapatairól beszélünk és nem a legszebb focit játszókról. Ezek ellenére vannak igazi klasszisok mindkét csapatban és ha sikerül végre idén is kihozniuk magukból, akkor egy igazán jó mérkőzést láthatunk. A tét mindenesetre már nem igazán nyomja őket, így egy sok pontos mérkőzést és Colts győzelmet várok.

 

indnyj

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!