Connect with us

Minden ami NFL

A leggyengébb láncszem – AFC East

A harmadik epizódban az AFC East kerül terítékre, ahol a liga egyik legjobb támadósorában nagyon nehéz válogatni, de a védelemben annál könnyebb. Megnézhetjük kinek a lecserélésével lenne még közelebb a rájátszáshoz a Miami, ki a legrosszabb az amúgy sem túl erős Jetsben és ha Rex Ryant nem mondhatjuk, kik a Bills kerékkötői. Az előző részek ITT és ITT.

 

New England Patriots

 

Offense – David Andrews

 

Nem volt egyszerű szülés, ugyanis senki nem teljesít rosszul, de ezek ellenére nyilván van egy leggyengébb játékos. Ezt a nem túl szerencsés címet most Andrews kapja nálam, aki ugyan magához képest remekül teljesít, de talán még nem említhetjük a jó centerek között a nevét. A passzblokkolással nincs is különösebb problémája, de a futójátékot már kevésbé segíti hatékonyan. Blount tipikusan az a futó (bár idén próbál rácáfolni) aki középen brusztolva halad előre, ehhez pedig a legnagyobb segítséget a centertől tudja megkapni. Ez egyelőre nem tartozik Andrews erősségei közé, ezért került a neve a leggyengébb láncszemek közé.

 

Defense – Rob Ninkovich

 

Az nem volt kérdés számomra, hogy a pass rusherek közül kerül ide valaki, ugyanis idén olyan, hogy irányítósiettetés nem létezik a Patriotsnál. Long, Sheard és Flowers is tudott már legalább egy erős mérkőzést felmutatni, így a magához képest, de amúgy is igazán alulteljesítő Ninkovich nem kerülhette el végzetét. Igaz még csak alig 300 snapet játszott, de ez alatt szinte semmit nem tudott felmutatni. Pedig igazi vezérként kéne játszania, mint az egyik legrégebb óta a csapatnál lévő pass rusher. Mi sem mutatja jobban gyenge teljesítményét, mint hogy meg kellett néznem, hogy valóban 300 snapet játszott-e, ugyanis a nevét sem lehetett hallani.

 

ninko

 

New York Jets

 

Offense – Ryan Fitzpatrick

 

Na itt aztán volt miből szemezgetni és bár a fal háromötöde borzasztó (a többiek is átlagosak) a legrosszabb benyomást mégis Fitzpatrick kelti. Igaz a Patriots elleni mérkőzésen megtett mindent azért, hogy ne őt írjam erre a listára, de én azért emlékszem az 5 és 4 interceptionös mérkőzéseire is. Az elkapóira pedig nem lehet panasz, mert bár Decker kiesett, Enunwa majdnem tökéletesen helyettesíti, Marshall pedig továbbra is Marshall.

 

Defense – Darrelle Revis

 

Itt megint az a szituáció, hogy nagyítóval találnék embert, aki overall rosszabb Revisnél, de magához és a mítoszához képest ez az év már nem kellett volna az egykor kiváló cornernek. Emlékszünk még az év eleji statisztikákra ugye? Mikor az irányítók magasabb, mint 140-es passer ratinggel dobáltak felé? Ezen ugyan valamelyest kozmetikázott, de már az újonc elkapók se rémülnek meg tőle, nemhogy a rutinos, agyafúrt WR-ek.

 

revis

 

Buffallo Bills

 

Offense – Jordan Mills

 

Mills teljesítménye két dolog miatt különösen fájó. Az egyik az, hogy mellette az egész fal kiváló, sőt nélküle top3-as egységről beszélnénk. A másik pedig az, hogy különösen abban reménytelen, amire a Bills épít. Ez pedig a futásblokkolás, amiben a liga legrosszabb 5 tackle-jében van. Még ha a passzblokkolása egy erős közepesnek is mondható, ez a tény, hogy a csapat nem tud építeni rá, a fő irányvonal megteremtésében, elég ahhoz hogy ő legyen a leggyengébb láncszem.

 

Defense – Adolphus Washington

 

Nem feltétlenül fair Washington írni ide, mert egyrészt rookie, így még van ideje fejlődni, másrészt a snapek alig 35%-át tölti a pályán a sok nickel felállás miatt, de egyelőre ő az, aki lefele lóg ki a Bills védősorából. Pass rushban még közepesnek tekinthető, bár az a mérkőzésenkénti átlag másfél siettetés elég halovány, de futás ellen még rosszabb. Összesen 6 run stopja van a 240 pályán töltött snapjéből, amivel nem igazán veti meg a lábát a kezdőben.

 

Miami Dolphins

 

Offense – Dion Sims

 

Nehéz volt a választás, mert az igazán rossz teljesítmények a támadófalban vannak, de ott a sok sérülés miatt néz ki az O-line úgy, ahogy. Ha a kezdőket vizsgáljuk, akkor nem igazán rossz a helyzet, a többiek pedig elég jól teljesítenek a csapatból. Az egyetlen érzékeny pont az a TE játék és mivel Dion Sims van fent az esetek 70%-ában, ezért őt jutalmazom ezzel a díszes kitüntetéssel. Simsről tudjuk azért, hogy nem tartozik a tipikusan jó kezű elkapók közé és nem is sokat keresik ezért, de amit blokkolásban nyújt az nagyon kevés. Se futáshoz, se passzhoz nem tesz hozzá semmit, ez pedig különösen fájó a hatalmasat küzdő támadófal mellett.

 

hi-res-ffdb46a0547f3d06177ff6cc66f20739_crop_north

 

Defense – Jelani Jenkins

 

Jenkins tavaly különösen futás ellen elég jó volt és arra várt mindenki, hogy idén tovább fejlődik a játéka. Ehhez képest nem egyet előre, hanem egyenesen hármat lépett hátra. Nagyon fura a Dolphinstól hogy nem csak base, de sokszor nickel felállásoknál is pályán van, ugyanis akárcsak tavaly, passz ellen idén is szenved. Olyannyira, hogy a legalább 40%-ot pályán töltő LB-k között a három legrosszabb között szerepel a neve és idén a futás elleni teljesítménye is olyan rossz, hogy nem tudja különösen feljavítani.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!