PODCAST      KERESŐ

Minden ami NFL
7

Ők költhetik a legtöbbet tavasszal

 

Három csapat van, amelyeknek kiemelkedően sok költőpénzük lesz a tavaszi átigazolási szezon alatt: Tampa Bay Buccaneers, New England Patriots és Cleveland Brown. Megnézzük, hogy csinálhatnak a jelenlegi keretükből még többet és hogy kiket érdemes megtartaniuk a szabadügynökeik közül.

 

i

 

Tampa Bay Buccaneers, 68 millió dollár

 

A Bucs igazán szerencsés helyzetben van, ugyanis idén már a rájátszás közelébe kerültek, jövőre pedig lesz egy valag pénzük, amit erősítésre költhetnek el. Sőt, ezt az összeget növelni is tudják, ugyanis RB Doug Martint kivágni a drogos története miatt  már nem kerül semmibe, 7 millió dollárt spórolhatnak rajta. Mondjuk még így is bőven van esély arra, hogy megtartják, ellenben mondjuk a corner Alterraun Vernerrel, aki idén csak három meccsen kezdett és csak a negyedik legtöbb snappet töltötte a CB-k közül a pályán. Ingyen meneszthető, 6,5 milliót takarítanának meg vele. A cserecenter Evan Smithre és az ő 4,5 milliójára sincs sok szükség, de ha valamiért nagyon akarnak még pénzt felszabadítani, akkor DT Clinton McDonaldot (2 millió) vagy  a TE Luke Stockert (1,7 millió) küldhetik még el. Tehát összesen 14-20 millió dollárt nevetve megspórolhat a csapat és akár egy Giants szintű nagy bevásárlást is csinálhatnak tavasszal.

 

NFL: Tampa Bay Buccaneers at Oakland Raiders

 

Ami a szabadügynökeiket illeti, WR Vincent Jackson már nem faktor, Chris Conte és Bradley McDougald közül elég az egyiket (utóbbit) megtartani safety posztra, illetve még a punter Bryan Anger és a kezdő center Joe Hawley megtartása lenne nagyon fontos. Ha nem marad Martin, akkor Jacquizz Rodgers megtartása is ajánlott, esetleg lehet még egy esélyt adni DE William Gholstonnak. A TE Cameron Brate pedig RFA, tehát egy évre nagyon olcsón meg lehet tartani. Ezzel együtt egyik játékos sem robbantana bankot, McDougald, Hawley, Anger és Rodgers megtartása fontos, de őket lazán lehet az elküldött játékosokból is finanszírozni. Lényeg a lényeg, nagyon kényelmes helyzetben van most a csapat.

 

New England Patriots, 60,5 millió dollár

 

A Patriots egyszerűen nem ér, nem elég, hogy folyamatosan a Super Bowl környékén tanyáznak, mindezt ráadásul meglepően költséghatékonyan teszik, most is egy raklapnyi pénzük van játékosokat igazolni/megtartani. Igaz, a Bucsszal ellentétben nem sok mindenkin tudnának spórolni, egyedül Danny Amendolát lenne érdemes elküldeni, ugyanis 6,5 milliót lehetne rajta spórolni a játékával pedig erre az összegre nem szolgált rá.

 

Viszont a Bucsszal ellentétben rengeteg fontos szabadügynökük van. Az egyik legfontosabb nyilván a TE Martellus Bennett, aki remekül pótolja a sérült Gronkowskit, és állítólag az első számi prioritásnak számít. Utána jön a folyamatosan sérülésekkel küszködő LB Dont’a Hightower, ha már Chandler Jonest és Jamie Collinst elküldték, őt mindenképpen illene megtartani. Aztán ott van a corner Logan Ryan, aki Butler túloldalán egyre jobban játszik, még csak 25 éves és hosszú távon egy tényleg jó kis corner is lehet belőle. Az már más tészta, hogy Malcolm Butlerrel mi lesz, aki RFA tenderrel 2-3 millióért is megtartható lenne még egy évre, de az elit szinten játszó corner vélhetően szeretne magának legalább egy tízessel többet.

 

martellus-bennett-rob-gronkowski-c1f425a8e41bfa74

 

Aztán ott van a fullback James Develin, akit olcsón érdemes lenne megtartani, ahogy a rotációban DT Alan Branch és DE Jabaal Sheard is elférne. Ne felejtsük továbbá az idén 17 TD-t futó LeGarrette Blountot, aki ezek után aligha maradna megint évi egy millióért. G Cameron Fleming, S Duron Harmon, OLB Barkevious Mingo, DE Chris Long és WR Michael Floyd jó eséllyel nem kapnak új szerződést, ahogy T Sebastian Vollmer újraigazolása sem élvez prioritást.

 

A Patsnek pár sztárjátékosát mindenképp meg kell fizetni, valószínűleg a pénzük nagy része a csapat egyben tartására fog elmenni, de azért egy-két nagyobb FA biztos bele fog férni a költségvetésbe.

 

Cleveland Browns, 59 millió dollár

 

A Browns helyzete annyival egyszerűbb, mint a másik két csapaté, hogy 51 játékosuknak van szerződése, tehát a keretet nem kell feltölteniük cserékkel. Az más kérdés, hogy nem sok top játékosuk van, így nekik nagy szükségük lenne egy jó FA-ra.

 

A legtöbb pénzt a sokadszorra is Pro Bowler LT Joe Thomas elküldésével szabadíthatnának fel, mégpedig 10 milliót, de mivel ő az offense legjobb játékosa, a csapat egyik vezére, aki együtt sírt Hue Jacksonnal a győzelem után, szinte kizártnak tartom, hogy kivágnák. Ellenben Robert Griffin III nem szolgált rá a 7,5 milliós fizetésére, nála a 4,5 milliós Josh McCown is jobb megoldásnak tűnik. Persze nem kizárt, hogy mindkettőt elküldik, főleg, ha a csapat beújít egy korai körös irányítót. A CB Tramon Williamsen 7 milliót lehetne spórolni, ha Joe Haden végre jól játszana, akkor nem lenne rá szükség, így viszont necces. Cornerekből elég jól áll a csapat, így akár bele is férne Williams elküldése, bár Thomashoz hasonlóan én őt is megtartanám. Nagyjából ennyi, akiken esetleg el lehetne gondolkozni.

 

Generated by  IJG JPEG Library

 

Ami a szabadögynököket illeti, a csapat pechjére pont az értékesebb játékosok szerződései járnak le. DT/DE Stephen Paea és a punter Britton Colquitt határeset, viszont G Austin Pasztor és S Jordan Poyer jó játékosok és mindenképp meg kellene őket tartani. Ahogy Terrelle Pryor is nagyobb szerződés elé néz, bár azért 6-8 milliónál többet ő sem nagyon érdemel, de a Brownsba kellenek az ilyen eladható játékosok. Ne meg persze ott van Jamie Collins, akiért egy 3 vagy 4. körös kompenzációs picket adott a csapat. Az OLB jó eséllyel franchise taget is kaphat, de egy nagyobb szerződés is kinéz neki, hisz ő pedig a védelem sztárja jelenleg. Josh Gordon bukta, a kezdő futó Isaiah Crowell pedig RFA tendert fog kapni.

 

Összegezve, a Brownsnak elég sokat kell majd költeni ahhoz, hogy a már meglévő jobb játékosaikat megtartsák. Rajtuk kívül hiszem, hogy sok nagynevű FA-t környékeznének meg, még idén elsősorban a draftra fognak koncentrálni.

 

Megosztás:
  • googleplus
  • rss
  • mail

Írta: renningan

  • Koviakos

    “Az már más tészta, hogy Malcolm Butlerrel mi lesz, aki RFA tenderrel 2-3 millióért is megtartható lenne még egy évre”
    RFA tender esetén a csapat meccselheti a játékosra érkező ajánlatokat, vagyis csak akkor lenne megtartható ennyiért, ha senki nem ajánl neki olyan szerződést, amit elfogad. Ez pedig nem túl valószínű. Brate dettó. :)

  • Antal Kiss

    Én egyre inkább úgy érzem a Browns-é lesz Trumaine Johnson,JPP és Jeffery is..

  • Light

    nem akarom elkiabálni de az se elképzelhetetlen hogy a Jetsből leginkább kilógó 2 top játékos ide fog érkezni elvégre szinte nem is adnának alább a szinvonalnak :D és még pénzt is látnak igy késői éveikre. mit gondoltok erről?

  • renningan

    Igen, de ha valaki ajánlatot tesz érte, akkor kompenzáció gyanánt draftcetlivel fizetni kell majd érte.

    A Patriots nyilván egy első körös tendert fog Butlerre tenni és évi 12-13 milliót meg egy első körös picket nem nagyon adnának érte :)

  • renningan

    Olyan sok pénzük azért nincs, főleg, ha a sajátjaikat meg akarják tartani, meg hát ugye a játékosoknak sem mindegy, hol játszanak.

    Jonhson például azért valószínűtlen, mert papíron nagyon is jól állnak cornerekből, Hadent előbb el kellene cserélni.

    JPP 3-4-es rendszerben nem olyan jó, ahogy elkapói is vannak papíron a Brownsnak. Meg hát, egy fiatal és top játékos nem nagyon jönne most ide.

    Szerintem idén még draftolni fognak és inkább a Bucs az, akik bevásárolnak.

  • renningan

    Brownsra gondolsz?

    Richardson nagyon jó fit lenne, őt érdemes lenne behúzni, de Marshall nem hiszem, hogy elmenne oda :D

  • AwesomeOne

    JPP tuti marad a Giants-nél… Lenne rá pénze a csapatnak, akár még Hankins megtartásával együtt is, de ha választani kell, 1000%, hogy inkább őt marasztalják (nem lenne semmi egy ilyen költekezés után, eladni a fal másik felét). És ami a lényeg, maga Pierre-Paul is maradni szeretne, már tavaly is elmehetett volna Arizona-ba a nagylóvéért, de inkább választotta NewYork-ot, és a kissebb money-t.