Minden mérkőzés. Minden játékos. Minden játék. Ez a mottója a PFF-nek, azaz a Pro Football Focusnak, a világ talán legnagyobb amerikai focival foglalkozó, elemző és adatszolgáltató oldalának. Nem véletlenül, ugyanis tényleg minden egyes mérkőzésen minden egyes játékosra megnéznek minden egyes játékot és értékelik, ki hogyan teljesített. Ez túlmutat a hagyományos statisztikákon és reálisabb képet adhat egy-egy játékos tényleges teljesítményéről.
Pár héttel ezelőtt, mikor Buday Zolival – az egyetlen magyarral, aki megél az amerikai fociból – interjút készítettem, megígértem, hogy a PFF értékelési rendszeréről is érkezik majd egy nagyobb cikk, hiszen Zolival erről is beszélgettünk. Ugyan már egy évvel ezelőtt is volt erről szó az oldalon – akkor is egy Zolival készített interjú kapcsán -, most mélyebbre ásunk és még többet meg tudunk mutatni abból, hogyan mire is figyelnek, hogyan elemeznek a PFF-nél.
A Pro Football Focusnál jelenleg egyszerre 15-en dolgoznak egy-egy meccsen, így képesek arra, hogy kvázi élőben osztályozzák, értékeljék a játékosokat. Ketten a box score információkat (kísérlet, megteendő yard, idő, hány yardos a dropback, hova dob a QB, ki ér először a futóhoz, stb) gyűjtik, négyen a player participation információkkal (kik mennyit vannak a pályán) foglalkoznak, négyen osztályoznak, hárman már egyből ellenőrzik ezeket az osztályzatokat, egy ember épp annak segít, akinek szüksége van rá és egy ember felügyeli az egész folyamatot.
A PFF-nél -2.0 és +2.0 között adnak osztályzatokat egy-egy játékra félpontos skálán, ahol a 0.0 az elvárt játék, a +2.0 pedig például ez itt:
Az egyes playekre ketten is osztályzatot adnak egymástól függetlenül, majd egy harmadik elemző ezt felülvizsgálja. Egy játékos teljes mérkőzéses, teljes szezonos, nagyobb közönség elé tárt, 1-100-as skálán mutatott osztályzata pedig egy normalizációs folyamat után kerül megállapításra. Ennek nagyon bonyolult a statisztikai háttere, figyelembe veszi, hogy az adott szituációkban mik az átlagosan megvalósult helyzetek és ehhez képest hogy teljesített a játékos.
A feljegyzett adatokból az is látható, hogy nem csak az osztályzásról szól a dolog, hanem elképesztő méretű adatbázist hoznak létre, amiben milliónyi adat áll rendelkezésre egyrészt az elemzők, másrészt a csapatok edzői, játékosai, vagy épp az újságírók számára. Nem véletlenül használja 24 NFL csapat a PFF adatait, ugyanis rendkívül sok információt tudnak kigyűjteni ezekből az adatokból. Például egy edző rá tud szűrni arra, hogy az ellenfél elkapói milyen arányban melyik pozícióban állnak fel a pályán és mikor milyen játékot indítottak ezekből a formációkból. Ráadásul a cornerbacknek az is rendkívül hasznos a heti felkészülés során, hogy melyikek a legjellemzőbb útvonalaik az egyes felállásokból.
Na de hogyan is értékelnek odaát a PFF-nél? Alapelv, hogy a labdára koncentrálnak, tehát a jobb oldali WR és CB nincs értékelve, ha a bal oldalra megy a labda. Ez elsőre furcsának tűnhet, azonban teljesen máshogy viselkednek azon az oldalon, ha nem az a játék iránya, így nehéz is értékelni, hogy ki hogy teljesített az adott helyzetben. Túl sok feltételezésbe mennének bele, hogy „mi történt volna ha”, amennyiben ugyanúgy osztályoznák azt a részét a pályának, ahova nem megy a labda.
Ezen kívül az ellenfelek nem számítanak, szóval ha egy guardra egy cornerback jut, az teljesen irreleváns, ugyanúgy osztályozzák, mintha egy 150 kilós DT lenne vele szemben, mivel az számít, hogy egy játékos hogyan teljesíti a feladatát a játék alatt, nem pedig az ellenfele. Ellenben a játékszituáció rendkívül fontos, ugyanis nagyobb hangsúlyt kap, hogy egy linebacker például 3r&4-re 3 yard vagy 5 yard után csinálja meg a szerelést, hiszen utóbbi esetben engedte az első kísérlet jogát.
Az is alapvető, hogy nem a játék kimenetelét figyelik, hanem hogy az adott játékos mit tett le akkor az asztalra. Tehát ha egy irányító tökéletes labdát ad az elkapónak, de az elejti, akkor a QB ettől még pozitív osztályzatot fog kapni. A WR természetesen negatívat. Ugyanez fordítva, ha a QB csúnyán odadobja egy védőnek, de az elejti, akkor ugyan a statisztikában ez egy sima incomplete passz, az irányító a PFF-től megkapja a negatív értékelést.
És mire figyel egy PFF-elemző egy játék során? Nézzünk egy passzjátékot, itt kell több mindenre figyelni. A snap pillanatában feljegyzi, hogy a center merre fordul. Ebből egy tendenciát lehet kihozni, hogy melyik guardnak kell segítség. Ez az oldal az erősebb az adott játéknál és a passzsiettetőknek is egy érdekes adalék, hogy 2v2 vagy 2v3 tudtak például nyomást helyezi az irányítóra. A snap pillanatában indul a stopper is és ezt akkor állítja meg, amikor a QB elengedte a labdát. Ebből elsősorban azt az információt gyűjtik ki, hogy átlagosan milyen gyorsan szabadul az irányító a labdától.
Figyeli azt is, hogy van-e stunt a védőfalban, tehát keresztezik-e egymás útvonalát a védők. Nézi azt, hogy megverik-e a támadófalembereket. A szeme sarkából már látja, hogy a célba vett elkapó milyen útvonalat fut. Feljegyzi, hogy melyik védő van elsődlegesen coverage-ben. Rossz passz esetén azt is meg kell állapítani, mi volt az oka az incompletionnek, például egy leütött labda.
Térjünk át akkor az egyes pozíciókra, hol mit figyelnek és ki mire kaphat pozitív vagy negatív értékelést.
IRÁNYÍTÓK
Minden poszton a 0.0-ás értékelés jelenti az elvárt játékot. A legtöbb passz ilyen, Drew Breesnek például 2011-ben 657 passzából 360 “elvárt” volt.
Ahhoz, hogy egy irányító kimagasló értékelést kapjon, nem elég egy jó passz.Figyelembe kell venni, hogy mennyire volt könnyű az a passz és mekkora helyre kellett azt bedobnia az irányítónak. Pozitívat akkor kaphat az irányító, ha például megveri a coverage-et vagy szoros őrizetbe dobja vagy kiszabadul nyomás alól. Hangsúlyt kap az is, hogy a védelem általában engedi azt, hogy az első kísérletet eredményező vonal előtt passzoljon az irányító, így az ilyenekért nehezen részesülhetnek dicséretben. Tényező az is, hogy vezeti-e az elkapóját a játékos, tehát a WR-nek nem kell lelassítania, hanem lendületből mehet tovább az üres területre.
Az idei évben “nagyon jó” értékelésből sok van például Carrtól, Cousinstól, Wilsontól vagy Rodgerstől, ezek már azok a dobások, amiket kifejezetten jó nézni és kvázi leesik az állunk. És hogy néz ki egy tökéletes, a maximális értékelést kapó passz, amiből csupán 2-3 volt egész évben? Cam Newton passza ilyen volt a 49ers ellen, amikor minimális területre dobta be a labdát. Ha rövidebb vagy beljebb jön, akkor a védő leüti, ha túlzottan kifelé dobja, elkaphatatlan, sehová máshova nem mehetett ez a labda. Ja, és Ted Ginn elejtette azt, tehát a statisztikai lapokon ez egy 0/1, 0 yardos dobás, közben pedig az év talán legszebb passza volt.
Kimagaslóan rossz értékelést egy simán pontatlan passzért általában nem kap az irányító, amennyiben nincs veszélye, hogy eladja azt. Tehát például ha üresen áll valaki az endzone-ban és túldobod, akkor persze rossz értékelést kapsz, de nem nagyon rosszat. Nagyon rossz jegyet legtöbbször akkor kap egy irányító a passzára, ha “mentális” volt a hiba, tehát nem vette észre a védőt, rosszul olvasta a védelmet és pontosan a védőhöz dobta a labdát.
Tipikusan idén Bortles-nek, Osweilernek, Fitzpatricknak, Eli Manningnek, Siemiannak volt sok nagyon negatív passza, de találunk többet Carrnál vagy Carson Palmernél is. A legrosszabb dobásra jó példa Matt Ryan passza a Chiefs elleni kétpontos kísérlet során, amit Eric Berry visszahordott és megnyerte a mérkőzést. Vagy ilyen Bradford interceptionje Darius Slay kezébe hálaadáskor, ami szintén meccset eldöntő hiba volt. De például Flaccótól ez a passz is ide sorolható, mert keresztbe passzol és nem veszi észre a védőt:
FUTÓK
Futóknál a legnagyobb bűn az elvesztett labda, így ha a játékos elejti a játékszert, az súlyosan le tudja húzni az értékelését.
Emellett futásoknál általában azt figyelik mennyit tesz hozzá a futójátékos a fal blokkolásához. Ezért ritkán kapnak kimagasló értékelést, hogyha nem érnek hozzá a futóhoz és csak egyenes vonalon kell futnia. Zeke Elliott Steelers elleni meccsnyerő futása például éppen csak jobb volt az elvárt eredménytől. Nem érnek hozzá, neki csak be kellett robbannia a lyukba és egyenesen befutni a célterületre. Futójátékos legkönnyebben úgy kaphat jó osztályzatot, ha valamilyen módon megakadályozza, hogy levigyék őt a földre. Ennek következtében az idei év legjobbra értékelt futásához pedig egészen az első hétig kell visszamennünk, ahol David Johnson csinált bolondot a Patriots védelméből, 5 missed tackle-t kiharcolva:
Az egyes játékok értékelése után az 1-100-as skálán való osztályzatot pedig a már említett normalizációs folyamat során kapják meg a futók (is), ahol elsősorban azt veszik figyelembe, hogy mennyi playenként várják el egy futótól a ligaátlagok alapján, hogy valamilyen pozitív grade-et szerezzen.
ELKAPÓK
Az elkapók értékelése sem túl bonyolult. Náluk az elejtett labda és sikertelen passz okozása majdnem akkora bűn, mint az elvesztett labda, így kis híján hasonló büntetésre számíthat ilyenkor a játékos.A kedvező értékelés általában az elkapás nehézségéből adódik, tehát ha például lógnak rajta, ha megütik, vagy ha az oldalvonal mellett kapja a labdát. Emellett azzal is tudja segíteni értékelését egy elkapó, ha már labdával a kezében több védőt kicselezve szerez extra yardokat. Nagyon jó elkapás természetesen OBJ híres egykezese, de az idei évből ilyen mondjuk ez a játék Travis Benjamintól a Denver ellen:
A leggyengébben értékelhető elkapói játékokra pedig jó példa a bearses Bellamy elejtett labdája a célterületen a Titans ellen a meccs legvégén.
TIGHT ENDEK
Elkapásnál az elkapókra, blokkolásnál pedig a támadófalra vonatkozó szabályok alkalmazandóak nyilvánvalóan.
TÁMADÓFAL
Két részre érdemes bontani, pass protectionre és futásblokkolásra. Passz blokkolásnál az elvárás, hogy ne engedjen nyomást a játékos, ezért a támadófal értékelése engedett nyomás alapú. Az viszont nem igazán számít, hogy a nyomásból aztán lesz-e QB hit vagy sack, viszont az fontos, hogy milyen gyorsan engedik a nyomást, egy bizonyos idő után már nem a fal, hanem az irányító hibája az engedett nyomás.
Arra is oda kell figyelni, hogy az irányító elmozdul-e a dropbackjének helyéről. Hiszen ha már csak egy yarddal is arrébb mozog, a falember nem azt a helyet védi, így az ebből eredő nyomás ismét az irányító hibája és nem a falemberé. A falemberek pass protection grade-jét is normalizálják úgy, hogy például megvan, hogy 7 lépéses dropbackek esetén, harmadik kísérletnél milyen gyakran engednek nyomást a falemberek és ehhez képest viszonyítják az adott játékos mutatóit.
Egy nagyon rossz passzblokkolásra példa a Vikings bal oldali tackle-jének, TJ Clemmingsnek (#68) a próbálkozása Olivier Vernonnal (#54) szemben.
Futásblokkolásnál azt várják el, hogy ne verjék meg. Ennek az értékelése kicsit nehezebb, mert az elemzőnek oda kell figyelnie milyen típusú futójátékot lát, hiszen különböző fajta futás típusokkal különböző blokkolási sémák és feladatok párosulnak. Az a legfontosabb, hogy mennyire tudja a játékos emberét eltolni a futójátékos útjából. Ennek általános fokozatai azok, hogy csak feltartja a védőjátékost, eltolja az útból a védőjátékost és teret nyit vagy földre is viszi adott esetben az ellenfelét.
Nézzetek meg például egy tökéletes futásblokkoló játékot a Ravens bal oldali guardjától, Marshall Yandától (#73), ahogy eltolja és földre viszi Ryan Shaziert (#50).
Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a védő mennyire áll ellen és milyen feladatot lát el. Például ha a védő csak befelé akarja terelni a futást, akkor a támadófalember nem hátráltatja feladata elvégzésében, ha közé és a futó közé áll, így nem tett többet az elvártnál az adott játék során. Negatív értékelést pedig akkor kaphatnak, amennyiben emberük a futó útjába kerül vagy adott esetben irányváltásra készteti a futójátékost.
Negatív példaként nézzétek meg a Packers centerének, Corey Linsley-nek (#63) blokkját Bobby Wagnerrel (#54) szemben, maradjunk annyiban, hogy nem sikerült túl jól:
VÉDŐFAL
Kvázi ugyanaz a helyzet, mint a támadófalnál, csak a védő szemszögéből nézik. Passzsiettetésben az a legfontosabb, hogy mennyiszer és milyen gyakran tudja nyomás alá helyezni az irányítót a védő és ez alapján alakul ki az osztályzata. Illetve ha megveri az emberét, de nem lesz belőle nyomás – tehát például ha az irányító hamarabb megszabadul a labdától -, a védő akkor is pozitívat kap.
A következő játékban a Ravens már említett elit bal oldali guardját, Marshall Yandát (#73) veri meg csúnyán a Bengals kiválósága, Geno Atkins (#97). A statisztikájában ez sehogyan sem szerepel Atkinsnek, nincs sackje vagy szerelése, mégis nagyban befolyásolta a játékot és egy rossz passzhoz vezetett Flacco részéről a nyomásgenerálása. Atkins természetesen kimagaslóan pozitív, Yanda pedig kifejezetten negatív értékelést kapott ennél a játéknál:
Futójátéknál pozitív, ha áttör a támadófalon, vagy szűkíti a futósávot, beljebb tolja emberét. Szerelésért számító pozitív értékelésnél számításba veszik azt is, hogy blokkolták-e a védőjátékost, hiszen érintetlenül sokkal könnyebb szerelést csinálni. Negatív, ha kimozgatják a helyéről és elveszti a lyukfelelősségét vagy ha tágítják ellene a futósávot.
LINEBACKEREK
Futásnál ugyanaz, mint a védőfal esetén, tehát a lyukfelelősségét mennyire tudja tartani. Coverage-ben pedig azok az elvek számítanak, amik a cornerbackeknél. Ezen kívül az elhibázott szerelési kísérletekkel (missed tackle) kapcsolatban nagyon szigorúak a PFF-nél, hiszen a pályára kerülő védőjátékosoktól az a minimálisan elvárható teljesítmény, hogy levigyék a velük szembe kerülő labdás játékost.
Ryan Shaziernek (#50) nem volt könnyű dolga ebben a playben, ugyanis Steve Smith-szel (#89) kellett volna tartania a lépést, de igazából közel sem került a játék levédekezéséhez, ezért rossz értékelést kapott:
CORNERBACK
Meghatározó a játékszituáció, és hogy mennyire kell agresszívan játszania egy védőjátékosnak. Teljesen más elbírálás elé kerül, ha egy védőjátékos egy hétyardos elkapást enged, ha azt 2nd&12-nél vagy 3rd&3-nál teszi.
Ezen a poszton természetesen az elkapók őrzésének sikeressége határozza meg a játékos értékelését. Emellett ha megverik őket, az is számít hogyan. Más értékelésben részesül az a védőjátékos, aki tapad az emberére, de egyszerűen nem fér hozzá a labdához egy 40 méteres passznál mint az, akit becsaptak egy testcsellel és még mindig keresi az elkapót, amikor az már a célterületen van.
AJ Bouye-ról (#21) épp tegnap esett szó a top10 breakout játékos cikkünkben, így kifejezetten pozitív játékot épp tőle választottam, a képernyő tetején figyeljétek:
SAFETYK
A PFF számára bevallottan a safetyk értékelése a legnehezebb, mivel ők kerülnek a legritkábban a labda közelébe és általában csak passzívan, a labdától távol befolyásolják a játékokat. Futásnál könnyebben kapnak jó értékelést azok a safetyk, akik a labda indításához közel helyezkednek, de itt is figyelembe veszik, hogy blokkolatlanul érkezik-e vagy sem. Az elhibázott szerelések náluk is nagyon le tudja húzni egy játékos értékelését.
Landon Collins (#21) kiváló szezont fut – ő is felkerült a top10 breakout listánkra -, de ezt a játékot csúnyán benézte a Steelers ellen:
De nézzetek meg Collinstól ugyanerről a meccsről egy kifejezetten jó játékot is:
KICKEREK
A rúgókat szigorúan siker alapján értékelik, tehát hogy berúgta-e vagy sem a mezőnygólt vagy extra pontot és hogy milyen messziről tette ezt. Kickoffoknál pedig azt nézik, hogy milyen messzire rúgnak és mennyi időt tölt a levegőben a labda.
PUNT EGYSÉG
Számomra ez a legkeményebb. Senki se gondolná, hogy valakinek az a munkája, hogy a puntereket értékelje, ráadásul ilyen alaposan, mint azt a PFF-nél teszik. Mérik egyrészt a snap to kick, azaz a snap pillanatától a rúgás pillanatáig eltelt időt, ezzel az egész operáció hosszát. Mérik másodszor a touch to foot, azaz a labda megfogásától a rúgásig eltelt időt, ezzel a punter gyorsaságát. A kettő különbségéből pedig kijön a snap to touch, tehát a snap pillanatától a labda megfogásáig eltelt időt, ezzel a long snapper teljesítménye. Ráadásul ezeket századmásodpercre pontosan kell nézniük.
A long snapperek az NFL-ben 0,7 másodperc körüli idővel tevékenykednek (snap to touch), néha 0,6 mp is összejön, míg az egyetemen 0,9 mp körüli a gyakoribb. A punterek az NFL-ben 1,3 mp körüli idővel rendelkeznek (touch to foot), de ha mondjuk az endzone-ból kell rúgniuk és sietnek, akkor 1,1 mp-re is leviszik az idejüket. Pár hete volt egy eset, amkor blokkolták a Bears puntját. Ez egyértelműen a punter hibája volt, ugyanis 1,66 mp-s touch to foot időt mértek a PFF-nél.
És akkor most jön csak magának a rúgásnak az értékelése. Itt befolyásoló tényező, hogy honnan rúgta a punter, hova érkezett (hosszában és szélességében is a pályának) és hogy mekkora volt a hang time. Ha úgynevezett rugby puntot látunk (fut vele kicsit a punter) – amit az NFL-ben Pat McAfee végez néha, az egyetemen megszokottabb jelenség -, akkor a kisebb hang time is jó értékeléshez vezethet. Ha úgynevezett nose droppal végzi el a puntot a játékos (ilyenkor nagyobb eséllyel pattan visszafelé földet érés után), akkor a jó értékeléshez rúghatja közelebb is a punter az endzone-hoz a labdát. Egy puntot csak az összes tényező figyelembe vételével lehet értékelni, hiszen hiába rúg egy punter 70 yardot, amennyiben a labda kevesebb mint négy másodpercet tölt a levegőben, illetve a pálya közepén landol.
Láthatjátok, hogy a PFF-nek mekkora erőforrásai vannak és mennyi energiát fektetnek a játékosok értékelésébe. Nem véletlenül hisszük mi is, hogy ez egy jó irány és nem véletlenül hivatkozunk rájuk sokszor, ha egy játékos teljesítményéről van vita. Mi is elég sok meccset nézünk egész évben, de közel sem tudunk kerülni ahhoz, amit a Pro Football Focus végez, hiszen teljesen esélytelen, hogy figyelni tudjunk minden egyes mérkőzésen, minden egyes játékosra, minden egyes játékot.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások