Connect with us

Minden ami NFL

Mi lenne, ha minden szoros meccset a vesztes nyert volna?

 

Mi lett volna akkor, ha – Irsay szavai alapján – a szoros meccseken máshogy pattan a labda? Ha a kis pontkülönbségű meccseket elvesztő csapatok most épp nyernek?

 

Sok meccs dőlt el az idén 8 vagy kevesebb ponttal. Eljátszottunk az ötlettel, hogy mi lett volna, ha ezeket a vesztes csapat nyeri. Nem sikerül a TD-drive és helyette visszaviszik ők maguk pontra, pick-6, számos módja lett volna ennek. Íme a csapatok, feljavított eredményekkel.

 

8po

 

Sárgával szerepelnek a csapatok, akik most nincsenek a PO-ban, de bejutottak volna, pirossal pedig az ellenkezője. Csupán két csapat van, akiknek mindkét módon sikerült volna, ez pedig a Pats és a Falcons. Jelentős különbség lett volna, hogy a Bills 7-0-val kezd, a Chargers 5-0-val, az Eagles pedig 9-0-val, majd hármat veszítenek zsinórban.

 

8po2

 

Így alakulna a kiemelések sorrendje. A Patsnek idegenben kéne küzdenie a bennmaradásért már az első körben, a Falcons viszont ugyanúgy pihenőt kapna. A Dolphins pedig gondolkodna éppen, kit húz 1/1-re. Az új állásból látni, hogy mely csapatok voltak azok, akik a legtöbb szoros meccset nyerték. A 9-7-es Texans 8-4-re áll a 8 vagy kevesebb különbségű mérkőzéseken, a 12-4-es Raiders 9-2-re, a 11-5 Giants 8-3-ra, a 10-6-os Dolphins 8-2-re, a sort pedig a szoros meccsek és a negyedik negyedben a szarból feljövők királya, a Detroit Lions zárja, akiknek 13 kis különbségű meccse volt a szezonban, és a 9 győzelmükből ilyen szoros mérkőzéseken hoztak 8 darabot. A probléma ezzel, hogy azok a csapatok, akik a szoros meccseiknek háromnegyedét megnyerik, ritkán tudják ezt a teljesítményt a következő évben is felmutatni.

 

facebook-matt-stafford-be-like-b9faa9-png

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!