Connect with us

Beharangozó

Ha nem verünk meg a pályán, majd megverünk a parkolóban

 

2002-ben ízlelhettük utoljára a rájátszás zamatát, 2016-ban a Texans vérét fogjuk inni!

 

13 éves playoff-ínség szakadt meg a Raidersnél a 15. héten, hogy aztán Derek Carr a 16-on le is sérüljön. Nem baj, nem fog hiányozni a liga egyik legtehetségesebb irányítója, most csak engedtünk egy kicsit a Texansnak, hogy ne legyen túl egyoldalú a meccs.

 

3 ok, hogy miért nyerhetünk

 

Húzósan. Az elkapógárda bizonyosan a legjobbak között van, ehhez viszont dobni is kéne. Cook csupán árnyéka Carrnak, viszont van remény. Cook csak annyira ügyetlen és forrófejű, amennyire egy rookie az tud lenni, viszont a támadókoordinátor, Bill Musgrave fel van készülve az ilyen helyzetekre. Rövid checkdown passzok, amiket már Cooper sem ejt el – tavalyhoz képest negyedannyi dropja van ugyanannyi elkapáshoz -, Crabtree pedig második reneszánszát éli. A fal csodálatosan védi majd Cookot, nyugodtan tud dobálni az elszakadó elkapóinak.

 

9696680-nick-novak-nfl-international-series-houston-texans-oakland-raiders-850x5331

 

Del Rio régi motoros. Ugyanazt a tökös, kihaénnem-stílust hozza, mint amit gyerekként a tévében láthatott a hetvenes években. Annyira menő arc, hogy még húszra is lapot húz, de valahogy ász jön ki neki! Tudja, milyen érzés a szarból összeszedni egy csapatot, aztán kiszívni a playoff elején, a Jaguarsszal már átélte, még egyszer nem akarja.

 

A pass rush verhetetlen. A Mack-Irvin duó bárkit megtép, mint hernyós diszkópatkány az utcasarkon. Mack úgy durvul be, ahogy telik a szezon, és látványosan meglódul a második félidőben, sőt a negyedik negyedben, így mindig kulcsszituációkban képes odalépni olyankor, amikor már minden másodperc számít. Ebben a ténykedésében pedig nagy pajtása Irvin, aki makkoltatja a támadósort, ha éppen duplázzák Macket. Visszakaptuk továbbá Mario Edwardsot is, akivel még jobb lehet a pass rush és a futásvédelem is helyrebillenhet – ha hozza a tavalyi szintjét.

 

9696795-jamize-olawale-nfl-international-series-houston-texans-oakland-raiders-850x5601

 

3 ok, hogy miért veszíthetünk

 

A futójáték általános gyengesége és az amúgy oltári jó passzvédelmet biztosító O-fal futásblokkolásának középszerűsége nem fog tudni sokat segíteni Cooknak. Ide most egy igazi vadállat kéne, aki magára összpontosítja a figyelmet, és felfogja a nyomás egy részét. A mostani futók sajnos nem ilyenek, nem fogják tudni megszerezni azokat a plusz 1-2 yardokat, amik mozgathatnák a láncokat. Viszont pont ezeknek a kétes játékosoknak kell Clowney és McKinney ellen meccselnie.

 

 

A Texans nagyon komoly légvédelmet működtet, több szempontból is a liga legjobbját. Még szerencse, hogy rookie az irányítónk, de azért ez nem vigasztal nagyon. AJ Buoye több szempontból is az idei év egyik legjobbja a posztján, és ott van Quintin Demps is hátul.

 

 

A Raiders védelme nagyon hektikus. Néha megy, néha nem. Szerencsére visszakapjuk Josephet a backfielden, aki azért elég jól muzsikál (liga legrosszabb engedett QBR-je, ha fenn van), képes nagyokat ütni jó időben, de a CB-sor és a linebackerek általában úgy játszanak, amilyen hangulatban épp felkeltek. Ott van David Amerson. Jó napja van? Shutdown corner, 1/9, 5 yard, INT, 4 PassDef (tavaly Week 12). Bal lábbal kelt fel? 30 yard bünti és 3 rontott szerelés (Week 17). És említhetném még Malcolm Smith-t, Reggie Nelsont, Sean Smith-t stb.

 

Mi lesz a meccsen?

 

17yw7rc9hekw8jpg1

 

Passz-szegény meccs, kínkeserves drive-ok, sok punt, kevés pont, kis pontkülönbség. De tökmindegy, a Raiders a végén győzni fog, ha nem a pályán, akkor a parkolóban.

 

oakhou

 

A párharc túloldalának érveit ERRE találjátok, a másik mai mérkőzéshez pedig ITT (Lions) és ITT (Seahawks) találtok beharangozót. Este pedig kibeszélő az összegző cikkünkben, ITT!

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!