Két résztvevő kilétére fény derült a rájátszásban, sőt, az egyik Divisonal Round párharc már meg is született. Összefoglalónkból kiderül, hogy vajon összejött a Cook-magic, illetve hogy létezik-e az a bizonyos “playoff forma” a Seahawksnál.
Oakland Raiders 14 – 27 Houston Texans
Az ember tragédiája
Maradjunk annyiban, hogy azt kaptuk, amit előzetesen vártunk. Irányítója és vakoldali tackle-je nélkül nem sokat tettünk volna a Raiders győzelmére, és ez be is igazolódott. Jadeveon Clowney és Whitney Mercilus végig terrorban tartotta Cookot, úgy meg nehéz produkálnod életed első kezdőként lejátszott meccsén, hogy két ekkora benga állat tör az életedre. A Donald Penn helyét átvevő Menelik Watson képtelen volt tartani a korábbi 1/1-es Clowneyt, aki a szezon végére brutális formába lendült, interceptiont is szerzett többek között.
Na meg Cooktól is meglepő lett volna bármilyen meccset nyerő momentum, de nem ő tehet róla, az esetek nagy százalékában kevés újonc tudna ilyen szituációban győzelmet érő teljesítményt nyújtani. Több rossz passza is volt, amikből turnover is lett (3 interceptiont dobott), ugyanakkor rengeteg dropot láthattunk a Raiders játékosaitól, ami csak nehezítette az újonc irányító munkáját. Carr sérülése valószínűleg fejben padlóra küldte ezt a csapatot, aggódni azonban nem kell értük: a csapat fiatal, Carr sérülése sem olyan, ami a karrierjét veszélyezteti, jövőre hasonló teljesítményt várhatunk a Raiderstől.
Elit védőteljesítmények
A Texans kihasználta az ölébe hulló lehetőséget, és hozta a kötelező győzelmet. A mérkőzés elejét megnyomták, egy pocsék Marquette King puntnak és egy kiváló védőmunkával kiharcolt turnovernek hála sikerült hamar 10-0-ra ellépniük, amivel az emberek 99%-a valószínűleg elkönyvelte, hogy ez ennyi volt. Az eredményt tudta kozmetikázni a Raiderst, a kimenetelt azonban nem. A Texans védelme félelmetes napot fogott ki, nem csak a secondary hozta azt a szintet, amit az alapszakaszban megszokhattunk tőlük, de a front7 is rengeteget tett a sikerért (képzeljük el, hogy jövőre Watt is része lesz ennek az egységnek…). Itt is hagynám ezt a kis videót, ahol Clowney Amari Cooperrel tartja a lépést egy end around játék során. beteg állat
Nem véletlenül a védelemre helyezem a hangsúlyt, Osweiler ugyanis továbbra sem váltja meg a világot. Az első félidőben nagyszerűen használták ki a Raiders védelmének egész szezonban észrevehető rákfenéjét, a tight endek elleni védekezést, Osweiler többet passzolt a Griffin-Fiedorowitz párosnak mint a Fuller-Hopkins kettősnek, és tökéletesen működött, pont annyit haladtak előre, amennyit kellett – na, ebből a második félidőben semmit nem láttunk. Cserébe olyan hosszú passzokat erőltetett, amikből jó ha 10 kísérletből 1 pontos lett, és inkább a védelemben bíztak, hogy megtartják az eredményt, mint sem abban, hogy Osweiler és az offense kivégzi a Raiderst.
Ami tegnap elég volt, az a Patriots vagy a Chiefs ellen biztos kevés lesz. A védelem erős, de egy Tom Bradyt nem olyan könnyű megfogni, és még mindig álmatlan éjszakákat okozhatnak a Texans szurkolóknak az a nullázás, ahogy a Chiefs védelme ellen sem fog ilyen támadójátékkal sokra menni. Ha továbbra is ezen fokon tudja O’Brien tartani a védelmet, akkor lehet esélyük, mert ez a támadósor nem fog nekik meccseket nyerni, az szinte biztos.
Detroit Lions 6 – 26 Seattle Seahawks
Megszakíthatatlan sorozat
A Detroit Lions immáron 9 meccses vereségsorozatot tud felmutatni magának a rájátszásban, és most sem éreztük még 6-10-es állásnál sem, hogy ezt a meccset megnyerhetik. Comeback Stafford ide vagy oda, ma cserbenhagyták a társai. Az ujjsérülése láthatóan zavarja, de ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amit az elkapói okoztak neki. Legalább 4 olyan dropjuk volt, ami first downt ért volna, de volt olyan is, ami akár 20-30 yardos előrehaladást jelentett volna, de rendre elejtették a labdákat. Nem volt a kezdő center és right tackle a támadófalban, ami 4 sacket is eredményezett. Sherman felé egyszer dobott (az sem lett elkapás), így jött neki össze a 205 passzolt yard.
A védelmet teljesen lefárasztotta a Seahawks, néha el tudták kapni Wilsont, illetve voltak emlékezetes védekezéseik döntő szituációkban, de a meccs egészét tekintve nem jelentettek veszélyt a Seahawks támadásainak megfékezésére. Ezekiel Ansah végre a tavalyi formáját idézte, kétszer sikerült földre vinnie Wilsont, illetve egy QB hit és három hurry is szerepel a neve mellett, egyértelműen a védelem legjobbja volt. A többiek viszont sem a futások, sem a passzok ellen nem voltak túl hatékonyak. Hármas vereség szériával érkezni a rájátszásba nem túl szerencsés, a Lions pedig nem tudott élni az Earl Thomas hiányával szenvedő Seahawks védelem ellen. Matt Prater előtt ugyanakkor le a kalappal, két 50+ yardos mezőnygólt is értékesített, amire korábban sose volt példa egy meccsen a rájátszás történelmében.
Pete Carroll egy zsugabubus
Egész évben rossz volt a támadófal? Végig szenvedett a futójáték? Wilson élete legtöbb passzolt yardját hozta össze az alapszakaszban? Ezek után bárki meglepődik azon, hogy szarrá futották a Lionst? Ugye hogy nem, mert ez a “playoff” Seahawks zsenialitása, bármikor meccset tudnak nyerni azzal, amiben egész évben pocsékul teljesítettek. Paul Richardson ma igazolta a második körös draftcetlit, amiért a Seahawks kiválasztotta őt a 2014-es drafton (ugyanakkor a TD elkapását nem kellett volna megadnia a zebráknak), Rawls a Seahawks történelmének legtöbb futott yardjával szolgált egy rájátszás találkozón (161 yard), és az első félidei minimális passzjáték után Wilson is megrázta magát.
A védők oldaláról Bobby Wagner mindenhol ott volt, legyen szó futójátékról, passzvédekezésről, vagy nyomásgyakorlásról, aki kételkedett abban, miért van helye a legjobbak között, az ma bizonyítást kapott. Richard Sherman és DeShawn Shead nem engedett elkapást az egész meccsen, Cliff Avril meg végig terrorban tartotta a Lions támadófalát (4 hurry, 2 sack). Ez már arra a rájátszás Seahawksra emlékeztet, amit az utóbbi években megszokhattunk. Russell Wilson 2012 óta van a ligában, és eddig minden évben legalább a Divisonal Roundig eljutott a Seahawksszal, az irányítók győzelmének listáját is vezeti az első 5 évüket nézve rájátszásmeccsekkel együtt (64). Pete Carroll egy zsugabubus, mert megint elaltatta a népet, hogy aztán egy maxra tekert elektromos gitárszólóval ébressze fel őket álmukból.
A Seahawks ezzel kiharcolta magának a Falcons elleni Divisional Roundot, kiválaó mérkőzés elé nézünk tehát, a Lions pedig készülhet a 2017-es draft 21. pickjére, ugyanis akkor választhatnak maguknak.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások