Connect with us

Beharangozó

Run the table!

 

A hétvége legjobb meccsének tartják számon a két csapat összecsapását, és nem is véletlenül. A Packers szenzációs hajrájának hála megnyerte az NFC North csoportját, ennek elismeréseként pedig megkapta az NFC 3. legjobb csapatát, ha a mérlegeket nézzük. Mert ez a Giants jó csapat, e felől azt hiszem már senkinek nincs kétsége, de a Packers sem esélytelenül várja a párharcot, sőt! Most elmondom, hogy miben bízhatnak a Sajtfejűek drukkerei.

 

giants_packers

 

 

Aaron Rodgers megállíthatatlan

 

Ki mással lehetne kezdeni a Packers erősségeit, mint sem Rodgersszel? A szezon eleji formájából hamar kilábalt, tette mindezt olyan hatékonyan, hogy a szezon végére az MVP esélyes játékosok között szerepel a neve, hatalmas pálfordulás. Mindehhez elég volt zsinórban 6 győzelem az ő vezérletével, a 7 meccs óta tartó INT-nélküliség és az ezeken dobott 18 TD, a 120 feletti passer rating, hogy ha összeomlik a zseb, akkor fut, és újra felébredtek a gyilkos ösztönei is, ami ellen gyakran nem tudnak mit kezdeni a védők. Ő már abszolút rájátszás formában van, főleg ahogy a Vikings ligaelit védelmét is darabokra szedte. Lehet mondani, hogy a Vikes már szétesett addigra fejben, amit a Colts elleni zakó is bizonyíthat, de ettől még nem gyengébbek Rodgers érdemei abból a sikerből. A Giants védelme sem gyengébb, a secondary félelmetes formában van, és JPP nélkül is ellavírozik a New York-i pass rush, de nagyon nehéz Rodgers ellen tippelni ebben a formájában.

 

A Packers offense újra működik

 

Szorosan kapcsolódik Rodgershez is, de hiba lenne kihagyni a támadósor többi tagját. Kezdésnek nézzük meg a támadófalat, ami a tökéletességéből úgy tűnt veszíteni fog Josh Sitton kivágásával, de a szezon végére összeállt Rodgers előtt a fal. A Packers a Ted Thompson-éra óta szigorúan a draft & develop módszerben hisz, azaz megpróbálnak a “saját” játékosaikból kihozni a legtöbbet, akár hosszú évi várakozások után is, minthogy a szabadügynök piacról erősítsenek. Ez az építkezés most David Bakhtiarin csúcsosodott ki a támadófalból. Három, inkább átlagos mint sem jó szezon után beérett a munka gyümölcse, és abszolút az elit tagja a vakoldali tackle-ök között, sőt, passzblokkolásban egyenesen ő a legjobb a Pro Football Focus adatai szerint. T.J. Lang, Corey Linsley és Bryan Bulaga is jó munkát végez, Lane Taylor pedig ha nem is tökéletesen, de a csapattársai remeklésének hála megfelelően feledteti Sitton hiányát a támadófalból. A jó játék vasárnap is létfontosságú lesz, hiszen a Giants védőfalával meggyűlhet a bajuk, még JPP nélkül is.

 

randall_cobb_aaron_rodgers_jordy_nelson

 

Az elkapófronton is nagy fordulatok születtek. A húzóemberek játéka jobb lett, de a siker receptjének ínyencsége abból ered, hogy előléptek olyan játékosok, akik eddig az árnyékban vártak a kitörésükre. Ty Montgomery a sérülések következtében első számú futóvá avanzsálódott, amit egy laza 5,9-es átlaggal honorál, ezzel vezeti az NFL-t, főleg azzal a súlyozással, hogy 77 kísérletből érte el mindezt. Ebben nagy segítségére van Aaron Ripkowski, a másodéves fullback is, akinek nem volt egyszerű dolga átvennie a közönség kedvenc John Kuhntól a stafétát. Bármit képes megoldani erőből, és a keze sem vajból van fullbackhez képest, egyedül a passzblokkolásán lenne még mit csiszolnia. A harmadik láncszem pedig Geronimo Allison, aki egyre jobban kezd belerázódni a profi fociba. Főleg az utóbbi három meccsen (Cobb hiányában) vette elő a Packers, és 164 yardot szerzett 9 elkapásból. A jó játékra ma is szükség lesz tőlük, a Giants félelmetes secondaryje ugyanis képes lehet az Adams-Cobb-Nelson hármast kivenni a játékból.

 

A védőfal egyensúlyozhatja ki a gyenge secondaryt

 

Azonban nem minden fenékig tejfel Green Bayben, a passz elleni védekezés idén nem működik, és ezt az a tény sem könnyíti, hogy három cornerback is megsérült a Lions elleni legutóbbi csoportrangadón. Quinten Rollins elég csúnya nyaksérülést szenvedett, nagyon meglepő lenne, ha viszontlátnánk őt a pályán a héten, de Damarious Randall is egész szezonban sérüléssel küszködik, ráadásul ha hibázik, azt rendre nagy játékokkal bünteti az ellenfél, ami tekintve, hogy milyen elkapók jönnek most szembe, nem túl biztató kilátás. Ha ő sem játszik, akkor vélhetően Micah Hyde lehet Ladarius Gunter párja CB fronton, rajtuk kívül még két idei UDFA CB állhat rendelkezésre, akiknek összesen 13 snapje van eddig rövidke pályafutásuk során.

 

julius_peppers_clay_matthews

 

Hogy emiatt ne legyen gondban a Packers védelme, azért a védőfalnak kell tennie. Mike Daniels kimagaslik, az újonc Kenny Clark és Letroy Guion megfelelő mennyiségben van rotálva mellette a falban, Matthews az utóbbi időben a “Claymaker” arcát mutatja a meccseken, és a Peppers-Perry rotáció is hasonlóan jól működik mint a védőfalembereké, biztos látunk pár olyan felállást, ahol mindhárman egyszerre vannak a pályán. Ha akarnak valamit kezdeni a Giants támadósora ellen, akkor az az ő munkájukon múlhat, ugyanis nyomás alatt kell tartaniuk Eli Manninget a siker eléréséhez. A Giants támadófalának szélei sebezhetők, ugyanakkor Manning nem az a fajta irányító, aki sokáig magánál tartja a lasztit, így a földre vitele is nehéz lesz. Hogy mégse érezze magát kényelmes helyzetben, az a Packers safetyein is múlhat, akik vagy blitz-cel, vagy OBJ duplázásának besegítésével tudnak segítséget nyújtani ebben.

 

Nem hiába ígérkezik a hétvége legjobb párosításának ez a meccs. Két jó csapat találkozik, ahol a Packers a bombaformája és a hazai pálya ellenére sem számít biztos favoritnak. Az alapszakaszban már találkoztak ugyanitt, azonban ez a rájátszás, ahová mindenki felpörög, átírva egy mérkőzés forgatókönyvét. Ahogy a tippjeinken is látjátok, csak a hazai pálya és Aaron Rodgers döntött a Packers javára.

 

nyggb

 

Az ellenfelet KGYM képviselte, az ő érveit ITT olvashatjátok. A nap másik találkozójának beharangozóit ITT (Steelers) és ITT (Dolphins) találjátok. Este pedig kibeszélő az összegző cikkünkben!

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!