1957 óta osztanak MVP-címet az NFL-ben, amit eddig csupán 3 alkalommal nyert olyan játékos, aki nem QB vagy RB. A nagy Brady-Elliott sárdobálásban elfeledkezünk minden idők legfontosabb MVP-jéről. Mark Moseley, az egyetlen, aki a special team rúgójaként szerezte meg az egyik legnívósabb címet.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Mark Moseley a Lumberjacks csapatától került a nagyfiúk közé 1970-ben. Az Eaglesben kezdte meg a pályafutását, második és harmadik évét az Oilers-nél (későbbi Titans) töltötte, majd 12 évet rúgott a Redskinsben, ahol élete legjobb éveit mutatta fel. 1982-ben 9 meccsen (a sztrájk miatt csak ennyi volt) az alapszakaszban 20/21 volt a mezőnygólokon, és 16/19 az extrákon, 76 pontot téve a táblára – ez a csapat pontjainak 40%-a volt abban az évben.
Mi ebben a kiemelkedő? Mindezt nem az akkor már elterjedt rüsztrúgással tette, hanem a cipője orrával. Bizony, Moseley az utolsó teljes állású straight on rúgó volt a ligában, és ezzel a stílussal Super Bowl-győzelemig vitte a Skins. A döntőn a Redskins által hozott 27 pontból kilencet ő tett a táblára. Egészen 1986-ig játszott Washingtonban, majd a kirúgása után, 38 évesen a Brownsnak segédkezett egy divíziókörös PO-győzelemmel.
Kérdés, hogy valaha miért rúgtak így, mikor ennyivel sikeresebb a soccer-stílus. A korszerű rúgástechnikával a mezőnygólokat harmadával jobb arányban teljesítik, elsősorban a messzebbi távokon, és a legtöbb esetben egy 35-ön belüli kísérlet nem különösebben körömrágós helyzet. A technikai fejlődés nem mindig kézenfekvő. A magasugrás versenyszámában 1968-ban mutatkozott be csak Dick Fosbury a ma is használt flop-stílussal. Előtte a mai szemnek már nevetséges módokon próbáltak átjutni a léc felett, pedig visszagondolva mennyire elegáns és logikus a flop, mint ahogy a soccer-rúgás is. A Time nevetségesnek nevezte Fosbury ugrását, erre Fosbury elhozta Mexikóvárosból az aranyat és olimpiai csúcsot döntött. A Sports Illustrated 1967-ben nagycikket is közölt az új rúgási stílus szokatlanságáról.
A straight-on rúgás lényegében mindenben különbözik a mai stílustól. Sokkal hatékonyabban adják át a mozgási energiát a labdának, mivel merőlegesen feszítik a bokaízületet, így az nem nyeli el a lendületből származó erő egy részét. A modern rúgók viszont teljes testüket beleviszik a rúgásba, már a nekifutás során belendítik a csípőjüket, amely akkora erőt kölcsönöz nekik, hogy a rúgás után egy félfordulatos kivezetést is csinálniuk kell, hogy ne essen bajuk. Az ízületi elnyelést is tudják kompenzálni azzal, ha magasan, az ízület közelében találják el a labdát. Ez többek között a sérülésveszélyt is csökkenti. A labdát mindkét technikával pontosan kell eltalálni. Ha egy merevített orrú cipő elejével rúgjuk meg, a kis érintkezési felület miatt kis hiba is nagyot szólhat. A modern stílusnál pedig a fűző egyenetlenségével kell megküzdeni. Ennek ellenére mégis pontosabb ez a stílus, egészen pontosan leírható biomechanikai okok miatt.
Egyetemi és profi szinten nem léteznek már ilyen stílusban rúgó játékosok, Moseley volt az utolsó a profi ligában. A középiskolai szinten azonban még találni ilyen eseteket, jellemzően abból az okból kifolyólag, hogy fejletlen izomzatú játékosok messzebbre rúgják a labdát így. Szóval még mindig Brady vagy Elliott? Miért nem inkább Tucker?
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások